2021. szeptember 6. hétfő | dr Jung Andrea Szikora Hilda fitoterapeuta régóta tanítja az embereket a gyógynövények rejtelmeire. Naturportal: Régóta foglalkozol fitoterápiával? Pontosan mióta érdekel ez a terület, a gyógynövények világa? Szikora Hilda: Budapesten nőttem fel, még óvodás voltam, amikor megéreztem a lakásunkhoz közeli Herbária üzletből kiáramló illatot, szerintem akkor kezdődhetett minden. Középiskolás koromban kezdtem ténylegesen a gyógynövények felé fordulni, akkor ittam életem első borsmenta teáját, ami azóta is a kedvencem, a tinikori pattanásaimat pedig kamillával kezeltem. Aztán jött egyik gyógynövény a másik után, a gyógynövényes könyvek pedig egyre nagyobb számban sorakoztak a polcokon. S persze rendszeresen forgattam is ezeket, szívtam magamba az újabb és újabb ismereteket. Városi lány – Vidéken Naturportal: Városi lányként hogyan érzed magad vidéken? Hogyan jött Neked ez a vidéki élet? Szikora Hilda: Már 21 éve élünk Tápiószentmártonban, férjem szülőfalujában. Ez a közel ötezer fős település Pest megyében, Budapesttől 70 kilométerre, a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet szomszédságában található. Ez volt Kincsem, a legyőzhetetlen csodakanca szülőföldje, aki a legendák szerint részben az itt növő fűtől vált verhetetlenné. Napjainkban a gyógyító domb (Attila-domb) vonzza ide a gyógyulni vágyókat. Amikor felmerült a lehetőség, hogy Tápiószentmártonba költözzünk, nem haboztam egy pillanatig sem. Rögtön láttam magam előtt a kertet minden jóval, amit nekünk adhat. Azóta is tavasztól őszig minden reggel fogom a kis kosárkámat, és megyek a „piacra”, ami már nem a budapesti albérletünkhöz közeli piacot, hanem a saját kertünket jelenti. Gyógynövényes kert tulajdonos Naturportal: Gondolom, hogy van saját gyógynövényes kerted… Milyen gyógynövényeket tartasz a kertedben? Szikora Hilda: Az első perctől van saját gyógynövényes kertem, ez nem is lehetett kérdés. Eleinte egy kisebb területen kezdtem az udvaron, közel a házhoz, de az újabb és újabb gyógynövények gyorsan kinőtték a helyet. Most a zöldségeskert közepén körülbelül ötven négyzetméteren nevelgetem a gyógynövényeimet. Ha szigorúan a gyógynövénykertet nézzük, van ott levendula, rozmaring, szurokfű, ötféle bazsalikom, négyféle menta, macskamenta (ami rendszertanilag nem mentaféle), citromfű, ökörfarkkóró, kakukkfű, izsóp, tárkony, fekete nadálytő, erdei mályva, papsajt mályva, fehér mályva (orvosi ziliz), ibolya, vöröshere, bíbor kasvirág, körömvirág, zsálya, muskotály zsálya, ligetszépe, lándzsás és széleslevelű útifű, cickafarkfű, sáfrányos szeklice, orvosi atracél, fehér üröm, ruta, kövirózsa, búzavirág, aranyvessző, csalán, kamilla, római kamilla, édeskömény. Bár valamit biztosan kifelejtettem a felsorolásból. Külön öröm számomra, hogy ezek közül több „csak úgy” beköltözött a kertbe. Ha minden gyógyhatással rendelkező gyógynövényt (és néhány ehető növényt) összeszámolunk, akkor körülbelül hetven-nyolcvan található a kertben, ideszámolva az akácot, a diófát, a bodzát, a homoktövist, a gyepürózsát (csipkebogyót), néhány fűszernövényt (például kapor, petrezselyem) és a különféle gyomnövényeket is (például pásztortáska, tyúkhúr, kövér porcsin) és olyan virágokat is, mint az orgona vagy a rózsa. Naturportal: Van-e a számodra igazi gyom, amit kikapálsz? Szikora Hilda: A fűfélék, a seprence és a betyárkóró. Van néhány négyzetméternyi terület, melyet csak kaszálni szoktunk, utóbbi kettő ott jelenik meg. A seprence nagyon jó illatú növény, de nagyon el tud szaporodni. A betyárkóró pedig rendelkezik ugyan gyógyhatásokkal, de nem túl kellemes az illata, és szintén mindent beborít. A fűfélék is agresszívak, ha nincsenek kordában tartva. Bár szerencsére a kapálás nem okoz nagy problémát, mert szinte az egész kertet mulccsal takarjuk. A disznóparéj és a fehér libatop is jól érzi magát nálunk, ezekből azonban a tyúkok is szívesen csemegéznek. Zöldséges és gyümölcsös kert… Naturportal: Milyen növényeket, zöldségeket, gyümölcsöket termesztesz a kertedben? Termesztesz-e gyógynövényeket nagyobb mennyiségben feldolgozási céllal? Szikora Hilda: Jelenleg saját célra termesztünk mindent. Tavasszal a fóliában indul a szezon sóskával, hónapos retekkel és salátával. Később ezek helyére paprika, paradicsom és uborka kerül. Szabadföldön spenótot, zöldborsót, paprikát, paradicsomot, padlizsánt, sárgarépát, petrezselymet, kukoricát, uborkát, burgonyát, sütőtököt, cukkinit, spagetti tököt, céklát, fekete retket, hagymát, fokhagymát, zöldbabot termesztünk, ezek váltak be leginkább, de időről időre próbálkozunk mással is. Rengeteg gyümölcsfánk van, sajnos az időjárás egyre kevésbé kegyes hozzájuk. A cseresznye, meggy, alma, őszibarack, szilva, körte mellett a bogyós gyümölcsök is megtalálhatóak: málna, ribiszke, szeder, és saját szamócánk is van. A legtöbb gyógynövényből jellemző a túltermelés. Nem is szoktam mindent begyűjteni a kertből, mert el sem fogyna még úgy sem, ha elajándékozok belőle. Viszont folyamatban van az őstermelői és kistermelő tevékenység megkezdése, így remélem, hogy hamarosan minél többen részesülhetnek majd ebből a sok finomságból. A gyógynövények szeretete és az edukáció Naturportal: A családod átvette-e tőled a gyógynövények szeretetét? Mit gondolsz, hogyan hat a munkásságod a szűkebb-tágabb környezetedre? Szikora Hilda: A családom megissza a gyógyteákat és a gyógynövényekből készült élvezeti teákat is, ha eléjük teszem. Amikor valamilyen problémájuk van, mindig kérik, hogy készítsek rá valamit. A férjem és a fiam is szívesen segítenek a gyógynövénykertben és a gyűjtésben, a legtöbb növényt felismerik, sokról tudják, hogy mire jó, de az érdeklődési körük másfelé irányul. Egyrészt úgy gondolom, hogy ez jól is van így, hiszen ahogy az autószereléshez vagy az asztalosmunkákhoz sem ért mindenki, a gyógynövényekhez sem kell mindenkinek értenie. Azt viszont nagyon is reális célkitűzésnek tartom, hogy minden családban, kisebb-nagyobb közösségben legyen egy herbalista, aki érti a gyógynövények nyelvét. Sajnos az iskolai tananyagban szinte kimutathatatlan a gyógynövényes ismeretek aránya, ezért is volt számomra nagy öröm, amikor a helyi iskolában felkérést kaptam, hogy az iskolai egészségnapokon beszélgessek a gyerekekkel a gyógynövényekről. Naturportal: Te vagy ugyanakkor a Gyógyfüveskertem Portál tulajdonosa is. Miért tartod fontosnak az emberek edukációját? Szikora Hilda: A gyógynövényekkel kapcsolatban nagyon sok információ elérhető az interneten, és az emberek egyre nagyobb számban fordulnak a természetes gyógymódok, így a gyógynövények felé. Ugyanakkor nagyon sok a bizonytalanság, a félinformáció, a félelem és a zavar. Fontosnak tartom, hogy az emberek helyükön tudják kezelni a gyógynövényeket, tudják, hogy mit kell velük tenni, mire jók és mire nem, ne féljenek tőlük, ne legyenek tele bizonytalansággal, de azt se gondolják, hogy azért, mert természetes anyagokról van szó, nem okozhatnak semmilyen kellemetlenséget. Hivatalos gyógynövényes végzettségek Naturportal: A régi gyakorlati tapasztalat mellett van hivatalos végzettséged is… Milyen „hivatalos” papírjaid vannak? Miért tartottad fontosnak, hogy legyen államilag elismert végzettséged? Szikora Hilda: Több mint húsz évvel ezelőtt vágtam bele a hivatalos, államilag elismert természetgyógyászati képzésbe. Az egészségügyi és a természetgyógyászati alapmodul teljesítése után fitoterapeuta bizonyítványt szereztem. Akkoriban még Budapesten éltem, és gyógynövényboltot szerettem volna nyitni. Egy olyan gyógynövényboltot, ahol eladóként a vásárlók kérdéseire szakszerű válaszokat tudok adni. Ugyanis vásárlóként azt tapasztaltam, hogy a kérdéseim legtöbbször megválaszolatlanul maradtak. Végül a gyógynövénybolt sajnos nem nyílt meg. Tavaly beiratkoztam az akkor még SZIE, most már MATE gyöngyösi campusának gyógy- és fűszernövények szakára. Bár ez elsősorban agrárképzés, rengeteg ismeretet és gyakorlati tapasztalatot szerzünk a gyógy- és fűszernövényekkel kapcsolatban. A tudás átadása Naturportal: Van valamilyen tanfolyamod, ahol tanulhatnak tőled és át tudod adni a tudásodat? Szikora Hilda: Igen. A GyógyfüvesKertem weboldal több mint öt éve indult, már akkor is az ismeretterjesztés volt a célom. Később felmerült az igény, hogy jó lenne koncentráltabb, egy-egy téma köré csoportosuló tudásanyagokat összeállítani. Így készült el több gyógynövényes online tudásanyag. A két legnagyobb és legátfogóbb a Gyógynövényes házipatika és a Gyógynövényes kozmetikumok, két kisebb pedig az ehető virágokról és a házi parfümkészítésről szól. A közeljövőben pedig újabb tematikus tudásanyagokkal bővül majd a paletta. Naturportal: Hol találkozhatnak veled személyesen az emberek? Van valamilyen személyes tanfolyamod? Szikora Hilda: A Gyógynövényes házipatika tudásanyag sikerén felbuzdulva és a személyes találkozásra kialakult igényre is válaszolva merült fel a Gyógynövényes házipatika workshop gondolata. Az ötletet tettek követték, és a legújabb törvényi kihívásoknak is megfelelve felnőttképzés formájában kerül megrendezésre egy remélhetőleg nagyon jó hangulatú és családias, ugyanakkor informatív, rendszerező és gyakorlatias tudásanyagot tartalmazó workshop, melyről a résztvevők „papírt” is kapnak. Olyan fontos témákról beszélünk majd, mint a mellékhatások, adagolások, a friss és szárított gyógynövények, a teakészítés módjai, a különféle gyógynövényes háziszerek, a házipatikával kezelhető problémák, a házipatika összeállítása és a házipatika korlátai (vagyis hogy mikor kell orvoshoz fordulni), mely utóbbi témák egyébként egy „hagyományos”, gyógyszeres házipatika összeállításánál is fontosak lennének. Valamint elkészítünk néhány gyógynövényes kencét, melyet a résztvevők haza is vihetnek. KATTINTS IDE HILDA SZEMÉLYES GYÓGYNÖVÉNYES WORKSHOPJÁHOZ A szerző dr Jung Andrea See author's posts