Barion Pixel

Naturportal: Hogyan és miért alakult szerinted úgy az életed, hogy média személyiség lettél? Miért fontos Neked a modellkedés?

Larion Zoé: A felnőtt kor küszöbén komoly önbizalomhiánnyal küzdöttem, de a szakemberek jó tanácsai nem segítettek rajtam. Valódi kos vagyok, utálom, ha akadályoz valami és hajlandó vagyok nekifutásból fejjel menni a falnak, csak hogy szabaduljak. Mivel szégyelltem és utáltam a testem, gondoltam az a legjobb önterápia, ha ezt leküzdöm. Mint ahogy a ragtapaszt, gyorsan tépem le, hogy ne fájjon túl sokáig. Ennek nagyszerű színtere volt egy szépségverseny, ahol fürdőruhában kellett színpadra állnom, kb. 2.000 fős nagyközönség előtt. Olyan jól sikerült a mentális önszuggesztióm és fizikai felkészülésem, hogy Szeged szépe lettem és a korona mellé kaptam egy modellképzést is.

Itt volt egy fotós, aki később elküldte a fotóimat modellügynökséghez. Ezután már jöttek a fotózások, tv-s szereplések, címlapok és ezáltal sokan felismertek, megismertek. Eleinte ez ijesztő volt, hogy vadidegenek mennyit tudnak rólam. Nem is akartam közszereplő lenni, mindig szem előtt lenni, nagyító alatt élni. De egy barátom ezt mondta:

„Gondolj bele, hogy ezt valami jóra is használhatod, ha valami fontosat is el tudsz mondani a sajtóban, médiában vagy jó példát mutatni, akkor megéri nem?”

Igaza volt, ezzel, hogy volt mögötte valami értelmes cél is, már tudtam azonosulni.

Naturportal: Ért-e valaha hátrány amiatt, hogy átlagon felül jól nézel ki?

Larion Zoé interjú, gumicsizma, sáros

Larion Zoé: Valójában mindig ér. A nők többsége általában irigy erre. Talán nem is szándékos ez, csak az önbizalomhiány feszültségét és fájdalmát és a vele járó tehetetlenséget igyekeznek így feldolgozni. Sokkal egyszerűbb és könnyebb gonosz kommentet írni, mint változtatni a szokásos szürke hétköznapokon. Nem harapok vissza, csak sajnálom, hogy nem boldogok és legtöbbször ez így is marad, mert nem hajlandók tenni a változásért. Kilépni a komfortzónából és fejest ugrani az ismeretlenbe nagyon ijesztő, de e nélkül viszont sajnos nincs fejlődés, marad a keserűség.

Nemrég az egyik kizárólag nőket tömörítő Facebook csoportban osztottam meg egy képet kertészkedés után, gumicsizma, esőnadrág és garbó volt rajtam. Csak az arcom látszik a fotón. Mégis úgy támadtak rám a kommentáradatban, hogy meglepődtem. Nem hittem, hogy egy nyakig sáros, gumicsizmás fotó ilyen indulatokat vált ki. Majdnem felfaltak az asszony-kannibálok.

Larion Zoé modell, plasztikai tanácsadó

Naturportal: Mivel foglalkozol mostanában? Modellkedsz még? Vezetsz műsort? Hogyan telnek a napjaid?

Larion Zoé: Alapvetően évek óta (főként) nőtársaimon segítek plasztikai szaktanácsadóként, ez az én egyik fő energiaforrásom. 2011 óta végzem ezt a hálás küldetést. Nagyon sok bűbájos kedves nő és anyuka kérte már a segítségem és vált a barátommá. Olyan jó látni, ahogy megszépülnek, megváltozik az önképük, megszeretik magukat, visszatér az életkedvük és felfrissül a házaséletük. Kivirágzanak.

Fotómodellként is meglepően sok felkérésem van, azt hittem 38 évesen már „kiöregedett” modell leszek, de 2 hét múlva például Ausztriából, Németországból és Franciaországból is érkeznek majd fotóművészek, hogy velem dolgozzanak. Szóval még nem vonulok nyugdíjba.

Emellett évente néhányszor filmes ügynökségekkel is együtt dolgozom kiemelt statisztaszerepekben, Hollywood-i filmekben, sorozatokban. Jelenleg TV-s műsorvezetőként nem funkcionálok, de rendezvényeken vállalok színpadi műsorvezetést.

Mindig van valami tervem, célom, őrült ötletem, ami megvalósításra vár. Édes drága Nagyanyóka sokszor rám szólt, hogy: „Üljél már le kislányom, hát olyan vagy, mint egy sajtkukac. Egy percig se tudsz megülni a fenekeden?” Nem, nem megy.

Larion Zoé állatvédő, interjú, teknős

Naturportal: Mióta érdekel a környezetvédelem, az állatok védelme és a gyógynövények?

Larion Zoé: Kb. 4 évesen, ovis koromban vittem haza először kóbor kiskutyákat, akiket konténer mellé tettek ki. Aztán ebből rendszert csináltam, a szüleim nagy örömére, mindig mindenkit nekem kellett megmenteni. Fecskét, galambot, kutyát, macskát, baglyot, sünit, ami az utamba került.

Mai napig az összes hátára fordult bogárért lehajolok, hogy megfordítsam, vagy eső után bármennyire is sietek valahova, a járdán lévő csigákat összekapkodom, nehogy valaki rájuk lépjen és elviszem őket a legközelebbi kertig vagy füves területig.

Minden állatot imádok, nemesebb lények, mint az emberek. Az állatok képesek összhangban élni a természettel, mi meg mindjárt kipusztítjuk magunkat az EGO-nk és felsőbbrendűség érzetünk miatt és közben tönkretesszük ezt a gyönyörű bolygót és élővilágát. Fel nem foghatom.

A növények iránti vonzalmam is erős, főként amióta megkaptam hozzá a 4.000 m2-es játszóteret is, egy tanyát a semmi közepén. Ráadásul őrült nagy mázli, hogy a tanyák nevetségesen olcsóak a lakásárakhoz képest, egy kb. 10 éves használtautó áráért sikerült megvenni. Alig várom, hogy oda is költözhessünk, a zöld természet kellős közepébe.

Larion Zoé tanya, kiskert, interjú

Naturportal: Hogyan vannak jelen az életedben a gyógynövények, használsz-e valamilyen gyógynövényt?

Larion Zoé: Ahogy említettem, van ez a 4.000 m2-es tanya, amiből 3.000 eddig bérbeadott szántóföld volt és ezt szeretném most visszazöldíteni, magas ágyásokban vegyszermentesen megtermelni a zöldséget, amit megeszünk, köztük persze a gyógynövényeket is. Rengeteg még a tanulnivalóm, hogy melyik növénynek mi a neve és mire jó, de amint megtudom, már igyekszem is alkalmazni.

A saját csalánunk szárított leveléből iszunk teát, a tavalyi parlagfű tinktúra lassan elfogy, most készülnek majd el a következő 1 évre a különféle gyógy tinktúrák. A gyerekkoromban gaznak nevezett kövér porcsint idén kóstoltam meg először és a tyúkhúrból is csak most tavasszal készítettem salátát. Nagyon utáltam a ragadós galajt, mindig telebogáncsozta a nadrágom szárát, de most kifejezetten örültem, hogy a pajzsmirigyem egészségéért csak le kell érte hajolnom a kertben. Persze a közkedveltebb orvosi zsálya, citromfű, menta, kakukkfű, és oregánó is már a mulcsozott kiskertem díszvendégei.

Larion Zoé, csírák

Emellett a csíráztatást is megszerettem, elképesztő jó hatással vannak a szervezetre, úgyhogy vidáman legeljük a konyhában a saját lucernamagból, görögszénából befőttesüvegben életre kelt csíráinkat.

Naturportal: Miért tartod fontosnak a környezetvédelmet és hogyan kapcsolódsz be a környezet védelmébe tevőlegesen?

Larion Zoé: Édes Mátkámmal (Müller Attila műsorvezető, ceremóniamester, zenész) együtt valóban szeretnénk jó célt szolgálni. Nem azért, hogy a lájkokat gyűjtsük, ez nem igazán érdekel minket (ami meg is látszik a követőszámainkon) hanem az mozgat, hogy a környezetünket jobbá tegyük. Hogy ne csak elvegyünk, hanem vissza is adjunk.

Larion Zoé fotó

Fontos célkitűzésünk, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat, hogy semmiféle szenvedést ne okozzunk az állatoknak, a hús- ,a szőrme- , a kozmetika- ,a gyógyszer- és egyéb iparágakon keresztül sem.

Nem eszünk állatot, vega étrenden élünk 2015 óta.

Emellett fontos az, hogy megmentsünk haldokló fajokat, a tanyán. Madárbarát kert vagyunk már most is, de úgy alakítjuk ki, hogy méhlegelős, pillangó és millió más rovarbarát, fecskés, denevéres, gyíkos, békás, sündisznós fás ligetet hozzunk létre a kizsigerelt szántóföld helyén.

Magaságyásokban pedig vegyszermentesen termeljünk ételt, gyógynövényt.

Hogy ne csak a privát területünkön zöldítsünk, faültetés projektekben is részt veszünk és gerillakertészkedük. Igyekszünk enyhíteni a károkat, amiket a gyárak, a cégek és a magánszemélyek okoznak. Szeretnénk függetlenedni a szolgáltatóktól.

Larion Zoé, szemét, ökológia

Szabadidőnkben összeszedjük a mások által laza kézmozdulattal eldobált szemetet, vagy azt, amit az erdő szélére hordanak ki utánfutóval.

Vegyszermentes háztartás vagyunk már évek óta. Szelektíven gyűjtjük a hulladékot, igyekszünk műanyagmentesen vásárolni, komposztálunk. Használt ruhát vásárolunk, és a multik helyett az Internetes fórumokon, weboldalakon vásárolunk olyan tárgyakat, amiktől más már megválna, használt, de amúgy hibátlan. Ha valami elromlik, nem újat veszünk, hanem megjavítjuk, újrahasznosítjuk, ha van rá mód. Ha valami nálunk válik feleslegessé, eladományozzuk vagy eladjuk.

Larion Zoé, állatmentés

Aktívan része az életünknek az állatmentés, növénymentés.

Örömmel tapasztaljuk, hogy növények ezrei cserélnek gazdát, ingyen, közösségi csoportokban. Akiknél túlszaporodott, odaadják ajándékba másnak, olyannak, aki örömmel elhozhatja. Szerintem ez csodálatos ebben az amúgy önző, anyagias világban.

Larion Zoé, afrikai óriáscsiga

Naturportal: Mit jelent számodra az állatvédelem és hogyan igyekszel védeni az állatokat? Van-e saját állatod?

Larion Zoé: Állatkert van itthon. A tanyáról már nem is beszélve. A 47 m2-es lakásban élünk együtt 3 kiskutyával, egy kopasz tengerimalaccal, itthon 2 zebrapinty repked szabadon, 2 afrikai óriás csiga (és most kelt ki a tojásaikból egy fészekaljnyi kis csigabiga is) és egy akvárium színes élővilága is az otthonunk dísze.

A tanyára, amint a miénk lett már vásároltunk mindenféle madárodút, ezzel is támogatva az MME (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) munkáját.

Rögtön elkezdtem beszerezni minden irányból a mindenféle virágmagokat, facsemetéket, növény töveket, hajtásokat, a fent említett növényes csoportokból. Legnagyobb öröm, hogy ennek a munkának köszönhetően már él nálunk kacsafarkú szender, hőscincér, millió poszméh, gyerekkorom óta most láttam először lótetűt. Fel is bukkantak a vakondtúrások, de a múltkor amikor a kertben sétáltam, mezei egerek szaladtak át előttem a fűben. Hát én ezektől a pillanatoktól napokig eksztázisban vagyok!

Larion Zoé állatvédő, interjú

A fővárosban éjjel az utcákon kódorgó sünikből már 8 él nálunk, ők már biztos, hogy nem végzik autók áldozataként. Egy kedves hölgytől nála elszaporodott barna varangyokat kaptam, volt, akitől fürgegyíkot, amit a kiscicájuk akart elkapni, de a lakásban talált pókokat is oda visszük.

Persze több alapítvánnyal is igyekszünk együttműködni, de ők inkább influencer feladatokra kérnek fel minket.

bio alma, ökológiai, alma gyógynövény, Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, bio termékek előnyei

Naturportal: A Naturportal-on van Magyarország legnagyobb biopiac keresője. Fogyasztasz bio termékeket?

Larion Zoé: Gyakorlatilag amennyire lehet, csak bio termékeket fogyasztunk és azokat is igyekszünk a termelőktől beszerezni. Ez borzasztó nehéz, ennél már csak a műanyagmentes vásárlás a nehezebb, ezért sok dolgot igyekszem önállóan elkészíteni.

A fogkrém, az izzadásgátló, a tisztítószerek nagy részét is én készítem el itthon, hogy ne kelljen műanyag csomagolást (felesleges szemetet) vegyszert, színezéket és sok felesleges egyéb adalékanyagot hazahozni.

Naturportal: Hogyan teszel az egészségedért és mennyire képezi részét az életednek az egészséges táplálkozás / testmozgás és a lelki egészség (például az önfejlesztés és a meditáció)?

Larion Zoé, saláta

Larion Zoé: A férjecském szokta mondani, hogy a test bio robot. Ha megadod neki amire szüksége van és nem károsítod szándékosan (pl. dohányzással, műkajákkal) akkor sokáig fog megfelelően működni. Akár egy autó. Ezért évente szervizbe visszük magunkat, minimum egy vérvizsgálat által ellenőrizzük, hogy minden megfelelő-e. Odafigyelünk a test jelzéseire, mert minden tünet, betegség oka valamilyen lelki behatás. Épp ezért figyelünk oda a rendszeres sport mellett a táplálkozásra és a lelki kikapcsolódásra is.

Larion Zoé, meditáció

Szervezünk egymásnak szabadidős programokat, randinapokat is, és meditálni is szoktunk, igen.

Apropó táplálkozás… Elolvastam néhány orvosi könyvet amikor úgy döntöttünk vegák leszünk, mert féltem, hogy netán igaza lesz a sok ismerősnek, aki rögtön ránk ijesztett, hogy ha ezentúl nem eszünk húst, akkor majd kínhalált halunk. Rendkívül meglepett, hogy a kiegyensúlyozott növényi étrenddel sokkal jobb minőségű tápanyagokhoz, fehérje forráshoz juthatunk hozzá, mint az emésztés során a belekben rothadó hús által. A húsfogyasztás ráadásul az állat imádatommal is összeegyeztethetetlen. Nem megenni akarom őket, hanem megmenteni.

Naturportal: Mit tanácsolnál az olvasóinknak, hogyan tehetnének többet a testi és lelki egészségükért?

Larion Zoé: Én úgy tapasztaltam, hogy a legegyszerűbb módja nem az, hogy megveszünk 8 könyvet és megpróbálunk a téma szakértői lenni, mielőtt nekikezdünk.

Nyilván első a szilárd elhatározás, de apró tudásmorzsákat sokkal kényelmesebb felcsipegetni és a mindennapokba illeszteni az alkalmazásukat. Ez hosszú, de hálás folyamat. Én nem celebeket követek a közösségi oldalakon, hanem olyan oldalakat, témákat, amik ehhez hasznosak.

Első körben lehetőleg olyanokat, akik sok éve, évtizede ezzel foglalkoznak, tehát megbízható szakértők.


Larion Zoé modell, plasztikai tanácsadóLarion Zoé

Eredeti nevén Terhes Tímea. Alap végzettsége kereskedelmi iskola. Ezen a vonalon dolgozott már például értékesítői, irodavezetői és marketingigazgatói munkakörökben. Többszörös szépségkirálynő.

2012-től „Blikk szépe”, „CKM címlaplány” és „Playmate”, majd TV-ben és rendezvényeken műsorvezető. „Celeb”, „Influenszer”. 2011-től plasztikai szépségtanácsadó, aki lelkileg is segíti a hozzá fordulókat. Önbizalomnövelő workshop-okat tart. Saját vállalkozást visz.

Zoé hamarosan kiugrik a mókuskerékből és tanyára költözik. Célja, hogy közelebb kerüljön a benső énjéhez, illetve elsajátítsa azokat az ősi tudásokat, melyek igazán hasznosak, így például a gyógynövények alkalmazását.

A szerző