A puliszka kukoricalisztből készül.
A leginkább közismert változata juhtúróval készül. Most azonban egy olyan változatot mutatunk be, mely dolcelatte (pl. Gorgonzola) sajttal készül.
A puliszka egy tipikus erdélyi étel, de Olaszországban is igen elterjedt régóta. Más néven polentának is hívják. Ételek mellé is adhatjuk köretnek a szokásos burgonya, vagy rizs helyett, de az alábbi formában önmagában is finom fogás.
Az alább közölt recept egy olasz változat, aki szereti az olasz konyhát, nem fog csalódni benne.
Kukorica élettani hatásai
A búza és a rizs után az egyik legelterjedtebb hasznon növény. Mégis kevesen gondolnak arra, hogy ez a közismert sárga ételnövény egyben gyógyító erővel is rendelkezik.
A kukoricaliszt kevés rostot tartalmaz, de jó kálium-, valamint megfelelő foszfor-, vas- és tiaminforrás. Mivel gluténmentes, ezért lisztérzékenyek is fogyaszthatják.
A kukoricamagot gyulladások csökkentésére, illetve a széklet lazítására is használhatjuk. A kukoricának immunológiai tulajdonságai is vannak. Ismert vízhajtó, vesekőképződést gátló és gyulladáscsökkentő hatása van. A kutatások kimutatták, hogy a fitoszterolnak köszönhetően a növény lassítja a fehérvérsejtek nyálkahártyafalra való tapadását. Ezzel magyarázható gyulladáscsökkentő hatása, valamint az, hogy megakadályozza a húgyúti fertőzések krónikussá válását.
A kukoricacsíraolajat ínygyulladás kezelésére is használhatjuk. A kozmetikában bőrnyugtató, revitalizáló-, hidratáló- és ránctalanító szerként alkalmazzák.
Durva őrlésű kukoricalisztből készülnek a különféle kásák, az olasz polenta (magyarul: puliszka), a kukoricakenyér, a tortilla, a kukoricamálé (pl. Afrikában).
A KUKORICA TOVÁBBI GYÓGYHATÁSAIRÓL ITT OLVASHATSZ
Hozzávalók (4 személyre)
- 9 dl tej
- 12 dkg kukoricaliszt
- 12 dkg dolcelatte (pl. Gorgonzola) sajt vagy márványsajt
- 4 ek. extra szűz olívaolaj
- só, őrölt fekete bors
Elkészítés
- Öntsük a tejet egy lábasba. Forraljuk fel, majd tegyünk bele egy jó csipet sót. Vegyük le a tűzhelyről és lassan állandó kevergetés mellett öntsük bele a kukoricalisztet.
- Tegyük vissza a lábast a tűzre, és kis lángon kevergetés mellett főzzük a kukoricakását 5 percig. Vegyük le a tűzhelyről és keverjük hozzá az olívaolajat.
- Kanalazzuk át a kását egy tálba morzsoljuk rá a sajtot, hintsük meg borssal és máris – forrón – tálaljuk.