Spenót krumplival sütőben sütve – a spenót gyógyhatása, vas tartalma


spenót krumplival, spenót

A spenót krumplival nem csak a hagyományos módon, mint spenót főzelék és főtt burgonya készíthető el, hanem jóval izgalmasabb módon is. Most egy sütőben sült változatot szeretnénk bemutatni, mely egyszerű és nagyon finom is. Eredeti görög recept.

A spenót „gyógyhatása”

Régi hiedelem, hogy a spenót különösen sok vasat tartalmaz. Az 1950-es években sok szülő spenóttal tömte a gyerekét abban a hiszemben, hogy attól erős és egészséges lesz. A tévhit kialakulásában több tényező játszhatott szerepet: a népszerű rajzfilm sorozat, a Popeye szerint, Popeye-nek a tengerésznek elég volt néhány doboz spenót konzervet meggennie, és máris erőre kapott. E mellett volt egy olyan táplálékelemző szakértő, aki számolási hibát vétett a spenót vastartalmának kiszámításakor: egy tizedes vessszőt rossz helyre tett.

Az, hogy a spenót kiváló vas forrás olyannyira elterjedt elmélet volt, hogy Mrs. Grieve 1931-ben megjelent füveskönyve szerint a súlyos vérveszteségtől legyengült francia katonákat háború idején borral kevert spenótlével itatták, hogy új erőre kapjanak. Mivel a spenót a vérképzéshez szükséges folsav mellett némi vasat is tartalmaz, elképzelhető, hogy a módszer nem volt hatástalan.

A spenótra, mint jó vasforrásra azonban méginkább rácáfol az a tény, hogy oxálsav tartalma gátolhatja a kalcium és a vas felszívódását.

A paraj a közhiedelemmel ellentétben tehát nem igazán jó vas forrás, viszont a sötétzöld levelek számos egyéb hasznos tápanyagot tartalmaznak.

A spenót igen sok karotinoidot tartalmaz, például béta-karotint, az A-vitamin provitaminját. A lutein nevű antioxidáns hatású karotinoidból is sok van benne. Egy 1994-es vizsgálat kimutatta, hogy a karotinoidokban gazdag étrend csökkenti az időskori vakság egyik leggyakoribb okának, a macula-degneratio-nak a kockázatát.

A spenót folsav tartalma miatt különösen előnyös a várandós nők számára, mivel segít megelőzni a velőcső-záródási rendellenességeket a magzatnál.

Egyes kutatások szerint a spenót a rákbetegségek ellen leghatékonyabban védő zöldségfélék közé tartozik.

A népi gyógyászat szerint a spenót jó magas vérnyomás esetén, mely kálium tartalma miatt valóban igazolható.

A spenót oxálsav tartalma miatt az arra érzékeny egyéneknél elősegítheti a vese- és a hólyagkőképződést.


spenót krumplival

Spenót krumplival recept

Hozzávalók 5-6 személyre

  • 1 ½ kg spenót
  • 40 dkg reszelt sajt
  • 7 tojás
  • 7 ek. pirított kenyérkocka
  • 5 főtt krumpli
  • vaj
  • olívaolaj
  • só,bors

 

Spenót krumplival recept elkészítése

A spenótot megpucoljuk és megmossuk, majd egy kevés sóval átdörzsöljük. Újra lemossuk, a maradék vizet kinyomkodjuk és egy tálba tesszük. Hozzáadunk a 25 dkg sajtot, a kenyérkockákat, a pici olajat és 5 db tojást. Az egészet jól összekeverjük.

Kiolajozunk egy hőálló edényt és a sütőbe tesszük. Amikor az olaj megfelelően felforrósodott, az elkészített keveréket beletesszük az edénybe és kis citrom nagyságú helyeket alakítunk ki a spenótos keverékben.

Egy tálban pürésítjük a megfőtt krumplikat. Hozzákeverjük a megmaradt két tojást, a maradék reszelt sajtot, egy kis vajat, sózzuk, borsozzuk. Jól összekeverjük a krumplipürét, a tojást és a sajtot, majd egy teáskanál segítségével helyeket csinálunk ennek a keveréknek a spenót között. Meglocsoljuk még egy kis olajjal, teszünk rá vajat is és közepes fokozaton megsütjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük