2024. augusztus 9. péntek | Angyal Renáta Masala dosa a papírvékony palacsinta. Papírvékonyságú palacsinta fűszeres burgonyával töltve, vagyis masala dosa. A jó dosa vékony és ropogós, és szétomlik a szájban. A masala dosa állandó kísérője a kókusz chuthey. Masala dosa Hozzávalók 150 g feles, héjatlan urad dal 130 g hosszúszemű rizs meleg víz 1 kávéskanál só 1 kávéskanál őrölt római kömény 1/4 kávéskanál hing A töltelékhez: 2 evőkanál ghí vagy növényi olaj 1 kávéskanál fekete mustármag 1/2 evőkanál darált erős zöldpaprika 2 közepes burgonya, héjában megfőzve, hámozva és durvára törve 1/4 kávéskanál kurkuma 1/2 kávéskanál garam masala 1/2 kávéskanál chat masala 1/4 kávéskanál őrölt koriander 2 evőkanál víz 1 evőkanál citromlé 3 evőkanál finomra metélt friss koriander levél vagy petrezselyem kb. 2 dl ghí vagy olaj a sütéshez A masala dosa elkészítése A rizst és a dált megmossuk, és külön-külön 7-7 deciliter vízbe áztatjuk 4-6 órára. A dalt leszűrjük, és turmixgépben 1 dl meleg vízzel összetörjük. Hozzáadunk még 1 dl vizet, habosra keverjük, majd egy porcelán tálba öntjük. Ugyanígy járunk el a rizzsel, majd a két masszát összekeverjük. Lefedjük egy konyhakendővel, majd egy tányérral is, és meleg helyen 22-30 órán keresztül érleljük. Akkor jó, ha kicsit megnövekedett a térfogata, és a felszínét apró buborékok fedik. Sózzuk, és 180-240 ml vízzel igen sűrű palacsintatésztává higítjuk. A töltelékhez 2 evőkanál ghít vagy olajat felmelegítünk, kipattogtatjuk benne a fekete mustármagot, majd beleszórjuk a zöldpaprikát, és hozzáadjuk a burgonyát. Kurkumával, garam masalával, chat masalával és őrölt korianderrel fűszerezzük. 2 evőkanál vizet alácsurgatva 2-3 percig meglegítjük, majd belekeverjük a citromlevet és a petrezselymet. Egy vajjal kikent palacsintasütőt felforrósítunk. Merőkanállal 80 ml tésztát helyezünk a közepére, és a merőkanál aljával finoman nyomva körkörös mozdulatokkal szétosztjuk egy kb. 20 cm átmérőjű igen vékony palacsintává. Mikor az alja már kissé megsült, de a teteje még nedves, egy lapos fakanállal lekaparjuk, csupán egy papír vékonyságú lapot hagyva. A lekapart tésztát kidobjuk. 1 perc múlva 1-2 kávéskanál olajat vagy ghít csurgatunk a dosa tetejére és szélei alá, majd lefedjük az edényt. Még 2 percig sütjük. Ekkorra az alja arany-vörös színűre vált. Széleit meglazítjuk, nagyon óvatosan üregesre feltekerjük, és egy tányérra tesszük. 2 evőkanál fűszeres burgonyával töltve, kis darab vajjal tálaljuk. Rizs és dal áztatási ideje: 4-6 óra. A tészta elkészítése: 15 perc. Érési ideje: 22-30 óra. A dosák sütése és töltése: 30 perc. Forrás: Tradícionális India A szerző Angyal Renáta See author's posts