Egy májusi klasszikus a bodzavirág palacsinta tésztában sütve. Ez az étel szinte mindenhol ismeretes, ahol megterem a bodza a mediterrán térségtől egészen az északi sarkkörig. Ez az étel kizárólag friss bodzavirágból készíthető el, tehát erősen szezonális. Egészséges édesség alternatíva, ha például alacsony glikémiás indexű cukorral készítjük.
Néhány hasznos tanács a “Bodzavirág palacsinta tésztában sütve” recepthez
A recept esetében használhatunk például kávédarálón porrá őrölt kókuszvirágcukrot, melynek a glikémiás indexe a “normál” répacukor 100-as glikémiás indexéhez képest csupán csak 35.
Xilitet is használhatunk, ebben az esetben viszont vigyázzunk, hogy nagyobb mennyiségben hashajtó hatású lehet.
A friss bodzavirágot lehetőleg olyan helyen szedjük, ahol kevés az autó. A szmog szennyeződés mellett ügyelnünk kell a rovar szennyeződésre is, hiszen a zöld és fekete tetvek imádják a bodza virágját. Ez utóbbiak jobban szembeötlőek. Távolítsuk el a rovarral fertőzött részeket!
A klasszikus palacsinta recepthez tejet szoktunk használni egy kis szódavízzel higítva. Ebben az esetben a szódavíz mennyisége csökkenthető, vagy el is hagyható. Egyes változatok szerint tej helyett vízzel készítik. Véleményem szerint a tejes változat finomabb, de ez ízlés dolga.
A bodza gyógyhatása
A bodzafélék (Caprifoliaceae) családjába tartozó növény. Cserje, illetve fa formájában is fellelhető. Virágzata sárgásfehér, kellemes illatú, ernyőszerű, szétterülő. Május-június hónapban hozz nagy, lapos álernyőit, melyeket piciny fehér virágok alkotnak.
A virágból készült teát izzasztó, vizelethajtó, köhögéscsillapító, vértisztító, és enyhe hashajtó hatású.
A bodza virága elősegíti a hörgőváladék elfolyósítását. A virág kiegészítő kezelésként (enyhe hashajtó hatása miatt) segíthet a túlsúly leküzdésében.
A szervezet védekező erejét is fokozza és a testet nagyobb izzadtságkiválasztásra késztetik.
Hozzávalók a “Bodzavirág palacsinta tésztában sütve” recepthez
- ½ csésze víz, vagy tej
- 2 tojás szétválasztva
- ½ tk só
- 1 citrom héja
- 1 csésze liszt
- ½ csésze bodzavirág
- 1 csésze (olíva)olaj a sütéshez
- porcukor a tetejére
Elkészítése
Felverjük a tojássárgáját a vízzel, a sóval és a reszelt citromhéjjal. Hozzáadjuk a lisztet, majd az alaposan felvert tojásfehérje habot. Belemártjuk a bodzavirágot a tésztába és forró olajban barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőre szedjük hogy felfogjuk a felesleges olajat, majd porcukorral meghintve tálaljuk.
Gyümölcsszósszal is tálalható.