2022. február 25. péntek | dr Jung Andrea A burgonya gombóc elkészítésének számtalan módja ismert a világ több országában is, ma egy indiai változatot mutatunk meg. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a burgonya gombóc – legyen szó sült, vagy főtt formáról – elkészítése nagyon sokszor a család, vagy saját szájíz szerint történik. Ezzel nincs is semmi baj, de érdemes tisztában lenni az alapokkal, hogy melyik fűszer, ízvilág, milyen irányba billenti el a végeredményt Zöldborsóval töltött burgonya tikka (sült burgonya gombóc) Hozzávalók Talán a garam masala az egyetlen hozzávaló fűszerkeverék, amit egy átlag háztartás ritkábban használ, ennek a beszerzéséről érdemes időben gondoskodni, hogy amikor sütni szeretnénk, már rendelkezésünkre álljon. 60 dkg burgonya, 1 kk só, 1/4 kk frissen őrölt fekete bors, 2 ek. teljes kiőrlésű búzaliszt, 1,6 dl puhára párolt zöldborsó, 1/2 kk garam masala fűszerkeverék A sült burgonya gombóc elkészítése A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és összetörjük. Hozzádolgozzuk a lisztet, sózzuk, borsozzuk, majd 10 egyenlő részre osztjuk. A puhára párolt zöldborsót garam masalával és sóval ízesítjük, villával összetörjük, s ugyancsak 10 részre osztjuk. A burgonyalabdák közepébe becsomagoljuk a zöldborsó adagokat, ismét golyóvá gömbölyítjük, majd enyhén meglapítjuk őket. Kissé kiolajozott palacsintasütőben a lehető legkisebb lángon mindkét oldalukat 15-20 percig sütjük, hogy vörösesbarna héjuk képződjön. Forrón tálaljuk. A sült burgonya gombócot ehetjük ebédre, vacsorára, uzsonnára. Főételként, vendégváró „falatkának” elkészítve is laktató és egyedi finomság készíthető belőle. A fűszerek mennyiségét saját szájízünk szerint persze módosíthatjuk, viszont a garam masala nem hagyható el belőle, ha hagyományos, indiai ízhatást, hangulatot szeretnénk elérni vele, esetleg további indiai fűszerezésű ételekkel együtt kínáljuk. Sajnos a burgonya tikka, a sült burgonya gombóc nem az az étel, amit előre el lehet készíteni, majd más napon kínálni a vendégek számára. Amivel esetleg előre készülhetünk a hozzávalók, az elkészítéséhez, és a szükséges edények összekészítése. Mindig frissen kínáljuk, hiszen íze, állaga, látványa akkor a legmegfelelőbb! Sok sikert az elkészítéséhez, jó étvágyat kívánunk az elfogyasztásához! Forrás: Tradícionális India