A légzés meditáció egy olyan jó szokás, amely megváltoztathatja az életedet, a hét minden napján.
Ezen a héten a hét minden napjához egy jó szokást és egy természetes illatot társítottunk, hogy bemutassunk Neked egy minta hetet, melyből ihletet merítve egyensúlyban élheted a mindennapjaidat.
Folytassuk hát a SZERDA-vel, tarts velünk a hét minden napján! Építsd be a jó szokásokat az életedbe!
Az illatokról
Biztosan te is jártál már úgy, hogy egy bizonyos illatról eszedbe jutott egy szeretett személy vagy egy szép emlék! Tudod, miért van ez így?
Hatalma van az illatoknak az emlékeink felett.
A szagló rendszerünket úgy képzeld el, mint egy olyan idegpályát, mely az aggyal összeköttetésben van, és ezen keresztül számos másik fontos szerepet betöltő rendszerrel. Például a központi idegrendszerrel vagy éppen az emlékezőközpontjainkkal.
Mikor megkötődik a szaglósejteken az orrunkban egy illat, akkor a másodperc töredéke alatt képesek vagyunk azonosítani azt, és ezután pár másodperccel pedig már érzelmi reakciót is kivált belőlünk.
Erre más érzékszervünk nem képes!
Az első állomása az illatnak agyunk azon része amely felelős az érzelmeink, és emlékeink feldolgozásáért.
Hogyha rendszeresen, találkozol egy illattal, ami összeköthető egy élethelyzettel, vagy egy személlyel, az agyad összekapcsolja a kettőt és kialakít egy illat-emléket róla.
Így legközelebb, mikor megérzed valahol ugyanazt az illatot, például akár a nagymamád öblítőjét, öntudatlanul is visszarepülsz a múltad azon pontjaira, mikor vele voltál, és újraéled a vele együtt töltött pillanatokat.
SZERDA – A 3. JÓ SZOKÁS! – LÉGZÉS MEDITÁCIÓ
Illat: Tömjén, Mirtusz, Mandarin
Jó szokás: Légzés meditáció
Te is sokszor észrevetted már, hogy a figyelmed és gondolataid máshol járnak, nem az adott pillanatban?
A légzés meditáció segít a jelenben lenni, és jobban megélni azt. A légzésgyakorlat elvégzése után pedig frissebbnek fogod érezni magad mint valaha.
AROMATERÁPIÁS ILLAT
Fejillat: Grapefruit, andoki mirtusz, mandarin, citrom
Szívillat: Andoki mirtusz, mirha
Alapillat: Arab tömjén, szantálfa, mirha
Kattints ide a 100 % természetes szója illatgyertyákhoz!
A -10 % kedvezményhez írd be a NATURPORTAL10 kódot!
Jótékony hatása
A tömjén édesen balzsamos olaját gyakran használják meditációkhoz, mert lassítja a légzést, ily módon segítve az elmélyülést.
A szantálfa, grapefruit és mandarin illóolaja harmonizál és jókedvre derít.
A mirha lelkileg kiegyensúlyozó hatása támogatja ezt a folyamatot.
Érdekesség – Hogyan készülnek a szójagyertyában felhasznált 100 % természetes illóolajok?
Arab tömjén
Több fajtája létezik. A fák bemetszésével gumigyanta néven emlegetett emulziót nyernek, amiből vízgőz-desztillációval majdnem színtelen olajat készítenek.
Mirha
Ennek a gyantában gazdag cserjének vagy fának az előállítása is több lépésben történik. Először egy kaparókéssel bemetszik a törzs alsó részén a kérget és összegyűjtik a gyantát, majd ezután esik át a vízgőz-desztilláción, hogy ezt az egzotikus, kissé keserű illatú olajat kapjuk. Észak-Kelet-Afrikában és a Földközi-tenger vidékén fordul elő.
Szantálfa
Délkelet-Ázsiában és Kelet-Indiában fordul elő. A szantálfák csak kb. 30 év múltán termelik a fa belsejében értékes illóolajukat, melyet hosszadalmas vízgőz-desztillációval nyernek ki. A szantálfa faanyagából 20 kg-ot használnak fel 1 kg nyúlós állagú olaj előállításához.
Összetevő
Boswellia sacra oil (tömjén illóolaj), Myrtus communis oil (mirtusz illóolaj), Citrus paradisi oil (grapefruit illóolaj), Commiphora molmol C. myrrha oil (mirha illóolaj), Santalum album oil (fehér szantál illóolaj), Citrus reticulata oil (mandarin illóolaj), Citrus limon zest oil (citrom illóolaj)
LÉGZÉS MEDITÁCIÓ
Jótékony lélektani hatása
Javítja a koncentrációs készséget, növeli a kreativitást, fejleszti a memóriát és a tanulási képességet. Elősegíti a mentális egészséget. Elmulasztja a fóbiákat és a félelmeket, segít és csökkenti a gondolatainkat, valamint az aggódásra való hajlamot.
A meditáció egy fajtája, segít ellazulni, stressz- és szorongásoldó.
Jótékony hatása a testre
Ilyenkor a testet tudatosan ellazítjuk, ami támogatja a fizikai egészséget. Javítja a fájdalomérzetet, továbbá csökkenti a vérnyomást. Erősíti az immunrendszert, ellazítja az izmainkat, felszabadítja a légutakat. Méregteleníti a testet, javítja az emésztést és a tüdő kapacitását. A vér ilyenkor megtelik friss oxigénnel, így segítve a vérellátás.
TIPP
Csukd be a szemed, és próbáld meg a feljövő gondolataidat figyelmen kívűl hagyni, miközben megfigyeled a légzésedet.
Hogyan csináld?
Légzés meditáció: Kezdd 20 perccel!
Gyertya égetés: 1 óra
Tedd a gyertyát melléd biztonságos helyre!
Kattints ide a 100 % természetes szója illatgyertyákhoz!
A -10 % kedvezményhez írd be a NATURPORTAL10 kódot!
ALAPFOGALMAK
Szokás / Rutin
Olyan ismétlődő tevékenységek, amelyeket rendszeresen elvégzünk, majd rövid időn belül beépülnek a mindennapjainkba.
Illóolaj
Növényi részekből, különböző eljárásokkal kinyert természetes esszenciák. Szénhidrogén-vegyületek, amelyet a növények illatanyagának is neveznek.
Illatolaj
Szintetikus olaj, aromás vegyületekkel, melyek hasonlóak az illóolajokéhoz. Utánozni tudja a természetes növények illatát.
Fejillat
A fejillatok alkotják az első benyomást, amit egy illatkompozíciótól kaphatunk. Világos, könnyű, illékony illatok, melyek viszonylag hamar elszállnak. Általában frissítő, élénkítő hatásúak.
Szívillat
Illatjegyei alkotják a kompozíció „szívét”, miután a fejillatok elillantak. Illata hosszabb ideig érezhető. Stabilizáló, kiegyensúlyozó hatásúak. Jellemzően virágos, fűszeres illatok dominálnak.
Alapillat
Gyakran erősítő, nyugtató hatásúak. Komplexitást és mélységet adnak egy kompozíciónak, ami tartós benyomást eredményez. Ezek az illatjegyek érezhetőek a leghosszabb ideig.
HOLNAP JÖVÜNK A KÖVETKEZŐ JÓ SZOKÁSSAL ÉS AZ AHHOZ KÖTHETŐ AROMATERÁPIÁS ILLATTAL!
Figyeld a magazinunkat!
MOSCAN X VIKTÓRIA JILEK A szójagyertyákhoz ökológiailag ellenőrzött gazdaságból származó illóolajokat a Viktória Jilek Bio Beauty & Health Care megálmodója, Jilek Viktória alkotta meg.