2021. március 15. hétfő | Bakos-Matus Vivien A fertőzések lelki okai – többek között – a pszichológia tárgya, ezen belül is a pszichiszomatika foglalkozik vele. Azonban más természetgyógyászati ágak is dolgoznak a betegségek lelki hátterével. Régóta megfigyelték az emberek, hogy bizonyos lelkiállapotok esetén hajlamosabbak vagyunk a fertőzésre, mint máskor. Ilyen lehet például nagy leterheltség, stresszként megélt helyzet, vagy akár félelmek. Végső értelemben minden rajtunk múlik. A saját tudatunkat csak magunk tudjuk helyrerakni. Külső személyek legfeljebb mintákat, módszereket tudnak mutatni. Az önmunkát magunkon azonban nekünk kell elvégezni. Mit mond a pszichológia a fertőzések lelki okairól? A fenti megállapításokkal egybecseng Jacques Martel pszichológus „kórképe”, aki szinte egész tudományos munkássága során a betegségek és a psziché összefüggéseit kutatta. Martel a következőket írja a vírusfertőzések okairól általában. Martel ad lelki útmutatást is, hogy az egyes panaszok esetében min kell dolgozunk. Fertőzések tudati háttere Jacques Martel szerint A fertőzés egy kórokozó helyi vagy általános elszaporodását jelenti a szervezetben. Lehet bakteriális vagy vírusos eredetű, okozhatja gomba, valamely élősködő. Az immunrendszer nem képes a betolakodó leküzdésére. Olyan helyzettel vagy emberrel kapcsolatos, gyakran belső konfliktushoz kapcsolható, amelyet senkinek nem mondtam el. Mivel ez a helyzet nem oldódott meg, ezért fertőzés formájában jut kifejeződésre. Az a tény, hogy irritációt élek meg, vagy valami zavar az életemben, legyöngíti az immunrendszeremet, amely nem tud többé ellenállni a támadásoknak. Fel kell lennem magamnak a kérdést: Mi az, ami engem ilyen melyen érint, vagy ennyire irritál? Az is lehet, hogy érzelmi zűrzavart, traumát, vagy családi krízist élek meg, munkahelyi problémáim vannak, túlságosan stresszes az életem. El kell fogadnom a jelenlegi változásokat, félretéve a dühöt, amely bennem él. A düh jelentősége még nagyobb, ha a fertőzést fájdalom vagy láz kíséri. Fontos megvizsgálni, hogy a testemnek melyik részét érinti a fertőzés. … A fertőzés addig lesz jelen, amíg nem oldom meg a helyzetet. Fertőzés gyakran az immunrendszer legyengülése következtében alakulhat ki, ami azt jelzi, hogy a probléma önmagam szeretetével kapcsolatos. Mely gondolataimon kellene változtatnom, mit kéne tennem, annak érdekében, hogy több szeretetet vigyek az életembe? Mivel tudom, hogy a boldog embereknek erős az immunrendszerük, megpróbálom elérni, hogy több szeretet legyen bennem, és így a szeretet válik a védőpajzsommá. Fertőzések lelki okai a theta healing rendszerében Hogyan működünk? A testünkben már a fogantatásunktól fogva tudják a sejtjeink, hogy mire számíthatnak, mikor a receptoraikon keresztül üzenetet kapnak. Minden sejtnek van receptora, ami azért felelős, hogy fogadják az infókat, tápanyagokat, hormonokat. Megtanulják, hogy melyik érzés milyen. Ha nincs receptor, hiába jön az érzés, nem tud bekapcsolódni és „nem ismerjük fel”. Például lehetsz te boldog, élhetsz boldog életet, de, ha valami közben folyton hiányzik, még, ha logikusan végig gondolva is mindened adott, rendben vagy Önmagaddal is, nem fogod felismerni, érezni az igazi boldogságod. Vagy például, ha a családodban depressziós volt valaki, könnyen kialakulhat ehhez receptorod, így egész életedben teremted magadnak a nyomasztást, a depresszióra való hajlamot, még, ha „nem is lenne dolgod vele”. Ha a hiedelmeidet módosítjuk, az új sejtreceptorok új idegpályákat fognak létrehozni az agyadban és megtanulsz depresszió nélkül, harmóniában élni. Ezeket a hiedelmeket, a Theta Healing® ásás technikájával tudjuk feloldani könnyedén. Vírusok jellemző működése A vírusok csak élő sejtekben képesek szaporodni. Lehet RNS-ük vagy DNS-ük. Gazdatestet használnak arra, hogy tudjanak tovább szaporodni. Gazdatestre van szükségük ahhoz, hogy szaporodni tudjanak. Ennek leküzdésére, a szervezetünk interferont termel, ami egy fehérje tulajdonképpen és kifejezetten a vírusokat öli meg a szervezetünkben. A sejtjeink, mikor felismerik a vírus jelenlétét a testben, elkezdik termelni a megfelelő interferont (alfa, béta, gamma, függően attól, milyen sejteket támad a betolakodó), hogy leküzdjék a vírusokat. Rengeteg féle vírus van, van amelyik rákot is képes okozni és van olyan is, ami hosszas lappangás után mutatja meg magát. A herpeszvírus például, kb. az emberek 15 %-ánál mutat csak tüneteket. Herpesz esetén megfigyelheted magadon is, ha hajlamos vagy rá, hogy bizonyos szituációk után megjelenik például a szádon. Érdemes megfigyelni, milyen esemény, megélés után bukkanik fel a testeden, néha akár perceken belül. A vírus fertőzések lelki okai a Theta healing szerint A vírusos megbetegedések befogadására általában azok válnak hajlamossá, akik félelemben élnek, félnek valamitől, vagy nem tartják magukat valamire (vagy semmire) érdemesnek („nem érdemlem meg”). Nagyon összecseng a pszichológia és a pszichoszomatika megállapításaival a Theta healing okfejtése. Ha valaki boldog és rendben van Önmagával, a környezetével, képes teljesen immunissá válni ezekre, még a szexuális úton terjedőkre is. Egyszerűen nem rezeg rá, nem hagy neki teret. Teljesen ugyanúgy vonzzuk be ezeket, mint az embereket, akiket a hátunk közepére sem kívánunk. Úgy működik, mint a pozitív vagy negatív gondolatok ereje. Amit erősítesz, azt hívod be. Ha olyan hitrendszereid vannak, ami vonzza a vírusokat, gombákat stb., akkor érdemes magadba nézni és megnézni azt is, milyen embereket vonzol magad köré! Ha csupa olyan embert, aki rajtad élősködik, szívja az energiád, akkor te is fogékony vagy. Tehát, ha várod a vírust, várod a betegséget, szorongsz, félsz tőle, azzal ráhelyezed a fókuszt és máris megvan a baj. Könnyen bekerülhetsz egy negatív spirálba. E mellett ha hasonló negatív hitrendszereid vannak, hagyod, hogy élősködjenek rajtad embertásaid, akkor könnyedén beengeded ezeket az ártó enegriákat az életedbe. Hiába az influenza elleni oltás is, ha Te magad mindent negatívan látsz. Az én környezetemben is van olyan, aki mindenben a rosszat látja, minden éven beadatja és minden évben el is kapja az influenzát. Hiába mondja, hogy ő beadatta és biztos nem kapja el, „majd elvisz valami más, de ez biztos nem.” majd jön a hasonló mondatokkal, mint például: „…bár véget érne már a szenvedésem…”. Ismerős? Egyik üti a másikat… Ha változtatunk a hozzáállásunkon, és oldjuk a negatív hitrendszereinket, ártalmatlanná tehetjük a bennünk megbúvó vírusokat és távol tarthatjuk magunktól őket. Mindemellett fontos, hogy dolgozzunk az önértékelésünkön is, hiszen így lesz igaz az állítás: „Ép testben, ép lélek.” KATTINTS IDE A THETA HEALING SZAKEMBEREKHEZ A szerző Bakos-Matus Vivien See author's posts