Az emberi test energetikai rendszere – Testünk energia? Az emberi test energetikai rendszere régóta tudományos kutatások tárgya. Mit jelentsen ez a mondat, hogy „testünk energia”? Vetődik fel több emberben joggal a kérdés. Hiszen testünk fizikailag meghatározott és térben rögzített anyagok összessége! Mondhatnánk. Pedig ez a tétel immár bizonyítást is nyert, és ez így van akkor is, ha sok embernek erről nincs tudomása.… Read More
A csi, a varázslatos életerő A Qi vagy Chi (ejtsd: csi) jelentése energia, életerő. A Qi (csi) fogalma ismeretlen a nyugati típusú gondolkodásban, így a filozófiában is, a keleti filozófiákban azonban folyton-folyvást felbukkan. A csi nem más, mint a minden élőlényben ható életerő, a környezetek minősége, a Nap, a Hold és az időjárási rendszerek ereje, valamint az emberekben ható mozgatóerő.… Read More
BIOTERMÉKEK – mérgek nélkül az energetika oldaláról Azt, hogy a biotermékek fogyasztása miért lenne alapvető, a magukat műveltnek nevező emberek kétharmada tudja, de azt nem tudja mert nem is tudhatja, hogy ennek milyen hatásai vannak. A testben jelentkező hatásokat még igen sokan elintézik azzal, hogy „kevesebb méreg kerül a szervezetbe”. Természetesen ez igaz is, de a válasz nem teljes, mert csak a… Read More