Az ikigai egy japán kifejezés: a szó jelentése „létezés értelme” vagy „élvezet a mindennapokban”.
Ez a fogalom arra utal, hogy az egyénnek olyan tevékenységeket kell folytatnia, amelyeket szeret csinálni, amelyekben jó, amire a világnak szüksége van, és ami örömmel tölti el őt.
Az ikigai fogalma összefügg azzal, hogy az emberek megtalálják az életükben a céljukat, a szenvedélyüket, valamint az örömöt és elégedettséget az élet minden területén.
Az ikigai segít az embereknek megtalálni azt a területet vagy tevékenységet, amely az egyensúlyt teremti a külső és belső boldogság, valamint az élet célok és értékek között.
Az ikigai négy fő elemből áll össze
Szeretett tevékenység
Az ikigai alapja az, hogy olyan tevékenységeket találjunk, amiket szeretünk csinálni. Ezek azok az aktivitások felvidítanak minket, örömöt okoznak, és elmerülhetünk anélkül, hogy az idő múlását észrevennénk. Az ilyen tevékenységek feltöltenek minket energiával és boldogsággal.
Tehetség
Az ikigaihoz az is szükséges, hogy olyan tevékenységeket válasszunk, amelyekben jók vagyunk, és amelyekre természetes adottságaink révén könnyebben fejlődhetünk. Amikor tehetségünk van valamiben, valószínűbb, hogy elégedettséget és sikerélményt fogunk tapasztalni.
Világra gyakorolt hatás
Az ikigaihoz hozzájárul, hogy olyan tevékenységet találjunk, amelynek gyakorlása másoknak is hasznos vagy értékes. Azzal, hogy valamivel pozitív hatást gyakorlunk a környezetünkre vagy más emberek életére, még mélyebb értelmet adhatunk az életünknek és növelhetjük a boldogság érzetünket.
Megélhetés
Az ikigaihoz hozzátartozik az is, hogy olyan tevékenységet válasszunk, amellyel meg tudjuk állni a helyünket a társadalomban, és biztosítani tudjuk az anyagi biztonságunkat.
Az ikigai akkor valósul meg, amikor ezek az elemek egymásba illeszkednek és egységet alkotnak az egyén életében.