Barion Pixel

Afta kezelése házilag? Igen, lehetséges.

Én így kezelem.

A szájban megjelenő néhány milliméteres – fehéres, sárgás felszínű – fájdalmas vagy érzékeny kis fekély az egyik leggyakoribb szájbetegség.

Rendszerint egy-két hét után magától elmúlik, de addig fájdalmassá, kellemetlenné teheti az evést, ivást.

Mindig elcsodálkozom, miféle csodaszerekkel kúrálják a bajt.

Pedig a vöröshagyma otthon mindig kéznél van és kiváló hatású, helyileg alkalmazva.

Belsőleg is, de a jelen problémánál az nem jelentene sajnos megoldást.

Az afta felismerése

Bármennyire is hihetetlennek tűnhet, de még nem mindenkinek az életében tűnt fel ez a kis elváltozás a szájában, hogy megkeserítse a mindennapjait.

Előfordulását tekintve azonban elég gyakori “látogató” a szájban, ha nem rögtön a leggyakoribb.

Az első pillanatban úgy tűnhet, mintha apró, kemény kis morzsa került volna a szánk egy bizonyos részére, részébe, amikor azonban semmilyen módszerrel nem tudjuk azt onnan eltüntetni, már kezdhetünk gyanakodni.

Pici, szúró érzés, mintha egy tű szúrná folyamatosan.

Időnként vizuálisan nehezen elérhető helyen van, de ha meglátjuk a sárgás, fehéres, oda nem passzoló pontot, “nyertünk”

Az biztos, hogy ha egyszer megismerkedik vele valaki, akkor a következő alkalommal már már szinte a fizikai megjelenése előtt érezni fogja a tipikus jeleket.

Minél korábban felismerjük, annál korábban kezdhetünk foglalkozni a kezelésével.

afta kezelése házilag, afta, vöröshagyma

Afta kezelése házilag – 1. módszer

Vágjunk ketté egy vöröshagymát és késsel kaparjuk meg a vágásfelületet. Mártsuk az ujjunk hegyét a hagymalébe és ezzel ,,ecseteljük” a fájó részt, ujjunkat odaérintve.

Minden evés előtt alkalmazzuk! Ez meglepően hatásos helyi fájdalomcsillapító hatású a fekélyre!

Egyetlen pillanatra ugyan kissé csípi, de nyugodtan ehetünk, ihatunk utána.

Persze naponta többször érdemes alkalmazni.

 

KATTINTS IDE A VÖRÖSHAGYMA ALAPOSABB MEGISMERÉSÉHEZ!

afta kezelése házilag, afta, vöröshagyma

Afta kezelése házilag – 2. módszer

Más módszer szerint egy szelet vöröshagymát két kanál közé téve összenyomunk és a kifolyó nedvvel ecsetelünk.

Két-három hétnél tovább tartó – vagy állandóan visszatérő – mindenféle szájban lévő elváltozással forduljunk orvoshoz!

 

Mottó: Örülj! Mosolyogj! Hát élsz!

KATTINT IDE A FITOTERÁPIA SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ!

A szerző