Vírusellenes fűszernövények


bazsalikom, vírusellenes fűszernövények, gyógynövény termesztés, afrodiziákumok

Nap mint nap használjuk a fűszerpolc lakóit ételeink ízesítésére, miközben talán fogalmunk sincs róla, hogy az ízeken kívül mekkora kincs lapul a kis üvegekben, fűszertartókban vagy éppen fűszeres tasakokban: vírusellenes fűszernövények.

A fűszerek maguk is gyógynövények, melyek különféle gyógyhatásokat hordoznak magukban. Ezeket a jótékony hatásokat ételeinken keresztül is kifejtik. A fűszerek, így a vírusellenes fűszernövények is, az emésztőrendszerünkre mindenképpen pozitív hatást gyakorolnak, segítik az emésztőnedvek termelődését, a máj munkáját, csökkentik a puffadást. Ám ezen túl is sokféle jótékony hatással rendelkeznek, sőt, aromájukat adó illóolajaik vírus- és baktériumölő hatásúak, amit szintén saját javunkra fordíthatunk akár külső, akár belső fertőzéssel vennénk fel a harcot.

Vírusellenes fűszernövények a kertből:

oregánó Szurokfű

A pizzafűszerként is ismert gyógynövény minden könnyed, nyárias, mediterrán ízvilágú ételnek kellemes ízt kölcsönöz. Mivel nem tolakodó az íze, sokféle ételt ízesíthetünk vele.

Illóolaja a norovírus, rotavírus, légúti óriássejtes vírus (RSV) és Herpes simplex esetén is csökkenti a vírusaktivitást.

 

zsálya, Salvia officinalis, vírusellenes fűszernövények Zsálya (Salvia officinalis)

A zsálya sok konyhában kedvelt fűszer, és már a régi idők óta is nagyon sokféle panaszra alkalmazták a világ több táján, többek között vírusellenes gyógynövényként is. Vizes kivonata hagyományosan a torokgyulladás kezelésére használatos, melyet gyakorta okoznak vírusok. Az antivirális hatást elsősorban safficinolid nevű hatóanyagának köszönhetjük, mely föld feletti részeiben található.

HIV-vel szembeni megelőző hatása is biztató, egy kutatás szerint akadályozza a vírus sejtbe történő bejutását. Felveszi a harcot a Herpes simplex-szel is.

A legtöbb zöld fűszernövényhez hasonlóan a zsálya is sokoldalúan felhasználható ételeink ízesítésére. Teaként elkészítve 5 perc főzést igényel.

 

kakukkfu, akukkfű, Thymus vulgaris, vírusellenes fűszernövények Kakukkfű (Thymus vulgaris)

A kakukkfű antimikrobiális (vírus-, baktérium- és gombaellenes) hatását mi sem bizonyítja jobban, minthogy hatását legtovább megőrző gyógynövényünk, már az ókori Egyiptomban is használták balzsamozáskor, a későbbi időkben pedig tartósítóként is szerephez jutott.

A kutatásokban a kakukkfű a herpesz, a rhinovírus és az influenza vírusok ellen bizonyult hatásosnak.

Erőteljes íze miatt fűszerként történő alkalmazása óvatosságot igényel, mert keserűvé teheti az ételt, illetve nagyon megváltoztathatja az ízvilágot is.

 

 

 

gyömbér, vírusellenes fűszernövények Gyömbér (Zingiber officinale)

A távol-keleti konyha kedvelt fűszernövénye Európában inkább gyógynövényként hódít az utóbbi években. Hazánkban is megterem, akár egy dézsába ültetve is lehet saját gyömbérünk. Ha nevelésére nincs módunk, szinte bármelyik élelmiszerüzletben könnyen be tudjuk szerezni, és még az íze is jó.

A gyömbér gátolja a vírusok szaporodását. Az influenza A, a légúti óriássejtes vírus (RSV), a Herpes simplex 1-2, norovírusok (akut hasmenéses-hányásos fertőzést okoznak), valamint a nátha kórokozója ellen is hatásosnak bizonyul.

A gyömbért sokféleképpen felhasználhatjuk megelőzésre és gyógyulásra egyaránt. A friss reszelt gyömbérből készülhet tea, vagy adhatjuk smoothie-hoz, salátaöntethez, készülhet belőle gyömbéres méz.

 

Foeniculum vulgare var. azoricum, Foeniculum vulgare var. dulce, Foeniculum vulgare var. vulgare, Foeniculum vulgare P.Mill., Anethum foeniculum L., Foeniculum capillaceum Gilb., Foeniculum officinale All., vírusellenes fűszernövények Édeskömény (Foeniculum vulgare)

Az édeskömény magja hazánkban fűszerként kevéssé használatos, ám a tejelválasztás fokozására vagy kisbabák hasfájására kedvelt gyógynövény.

Az ánizsos ízű magok kivonata erős antivirális hatást mutat a herpesz és egy bizonyos típusú parainfluenza vírus esetén. Mindemellett gyulladáscsökkentő, és pozitívan hat az immunrendszerre, ezáltal pedig segít felvenni a harcot a fertőzésekkel szemben.

Az édeskömény őrölt magja mézzel elkeverve száraz vagy hurutos köhögés esetén is megkönnyebbülést hoz, illetve teaízesítőként is használható.

fokhagyma, vírusellenes fűszernövények Fokhagyma (Allium sativum)

A vírusellenes fűszernövények közül nem hagyható ki ez a – magyar konyhában szinte megkerülhetetlen – fűszer, egy sor ételünk elképzelhetetlen fokhagyma nélkül. Sajnos megfőzve, megsütve már nem fejti ki jótékony hatásait.

Erőteljes antibiotikus és antivirális hatása már a régi időkben is kiaknázásra került. A népi gyógyászat a vöröshagymával együtt olyan súlyos betegségek esetén is alkalmazta, mint például a tüdőgyulladás. A vírusos tüdőgyulladás elleni hatékonyságát a modernkori kutatások is igazolták, ezen túlmenően pedig hatásosnak bizonyult HPV, influenza A és B, HIV, HSV és rhinovírus ellen is.

Fogyasztása elsősorban frissen ajánlható például ételekbe keverve, fokhagymás pirítósként, salátaöntetekben.

 

bazsalikom, vírusellenes fűszernövények Bazsalikom (Ocimum basilicum)

A mediterrán konyha szinte el sem képzelhető bazsalikom nélkül. A friss levelek kissé ánizsos ízűek, és sok esetben salátaként is fogyasztjuk. A szárított levelek is erőteljes ízűek, ám ánizsos jellegüket kissé elveszítik.

Rengeteg változatban létezik a bordó levelűtől a citromos vagy fahéjas illatúig. Salátaként fogyasztva a nagyobb levelű változat praktikusabb. Egy valamiben azonban nem különböznek egymástól, ez pedig a vírusellenes hatásuk.

A bazsalikom herpesz, a Hepatitis B és az enterovírus ellen is hatásosnak bizonyul. Egy tanulmány szerint a T-sejtek és az ölősejtek mennyiségét is hatékonyan növeli, így segíti az immunrendszert a szervezetbe jutó vírusok hatástalanításában.

 

Szent bazsalikom, tulsi (Ocimum tenuiflorum)

Bár rokonok, mégsem keverendő össze az O. basilicum fajjal, mely az egész Mediterráneumban és nálunk is kedvelt fűszer.

A vírusellenes fűszernövények közül is kiemelkedik, ez a nem véletlenül szent bazsalikomnak hívott növény, vagyis a tulsi. Az indiai Ayurveda egyik fontos gyógynövénye, a gyógynövények királynőjének nevezik, és az egész szervezetünkre jótékony egészségmegőrző gyógynövénynek tartják. Szintén vírusellenes hatású, mindemellett fűszernövényként is igen kedvelt.

rozmaring, vírusellenes fűszernövények Rozmaring (Rosmarinus officinalis)

A gyönyörű égszínkék virágokat hozó rozmaringbokor szintén a mediterrán konyha kedvelt fűszernövénye, sokféle ételnek adhat jellegzetes, erőteljes, kissé gyantás, fenyő jellegű ízt.

Gyógynövényként is sokoldalúan használható, vírusellenes hatása pedig herpesz, HIV és influenza esetén is jelentkezik, legalábbis laboratóriumi vizsgálatok szerint. Kivonata a herpesz és a hepatitis A ellen bizonyult hatásosnak.

Zöldséges, tojásos és húsos ételekhez is jól illik.

 

 

Kurkuma (Curcuma longa)

Ahogy egy indiai származású herbalista megfogalmazta: „gyógyszerszekrény a currys tálban”. Az indiai konyha kedvelt fűszernövénye és gyógynövénye, mely a curry fűszerkeverék gyönyörű sárga színét adja. A fűszerként használható növény nem tévesztendő össze rokonával, a mostanában virágüzletekben, kertészetekben is beszerezhető Curcuma alismatifoliával.

Antivirális gyógynövényként többek között az influenza, a légúti óriássejtes vírus, a HPV és a HIV estében is gátló hatást fejt ki a vírusok szaporodására.

A kurkuma enyhén csípős, erőteljes, jellegzetes ízű fűszer, ezért érdemes óvatosan adagolni. A curryn kívül ízesíthetünk, színesíthetünk vele rizst, egy-két késhegynyi mennyiség szép színt ad a húslevesnek, burgonyapürének, kis mennyiségben adhatjuk turmixokhoz, smootie-khoz, és az indiai ital, az aranytej egyik legfontosabb fűszere is a kurkuma.

 

Ahogy a fentiekből is kitűnik, minél változatosabban ízesítjük ételeinket, annál több pozitív hatást érhetünk el a gyógynövénynek számító fűszernövények segítségével. Nemcsak ételeink lesznek ízletesek, hanem támogatjuk immunrendszerünket, és segítünk szervezetünknek felvenni a harcot a nemkívánatos kórokozókkal szemben is.

 

Forrás

Pubmed
ncbi.nlm.nih.gov
tandfonline.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük