A tökmagolaj gyógyhatása talán nem is annyira ismert, mint azt gondoljuk, pedig már korábban nagyszüleink is bátran alkalmazták különböző egészségügyi problémáik esetén.Mintha csak nem régóta szerepelne az életünkben ez a különleges magfajta, illetve az olaja, azonban ez nem így van, hiszen hatását már korábban is ismerték, és elismerték.
A népszerű szakirodalmakban nem ismerhetünk meg mindent róla.
A tökmagolaj gyógyhatása egykori néprajzi gyűjtésben
2 kg szárított marhatök magból kb. 1 kg tökmagolajat nyertek valaha, melyet elsősorban étkezési, de másodsorban gyógycélokra is használtak.
A tökmagolaj hatásával kapcsolatos érdekes megfigyelések a következők voltak:
- Szorulás ellen egy kávéskanálnyi tökmagolajat nyeltek.
- Meghűlés ellen reggel éhgyomorra egy kávéskanál tökmagolaj sokszor bevált.
- Vesekő ellen reggel éhgyomorra egy kávéskanálnyi tökmagolajat nyeltek. Már néhány nap után javult a beteg állapota, idővel pedig teljesen el is hajtotta azt. (Természetesen, ha a kő mérete ezt még lehetővé tette!)
- Vizelési zavarokat rendbe hozta a rendszeres tökmagolaj fogyasztás. (Megjegyzem, hogy főleg akkor, ha azt prosztata túltengés okozta. Éppen a táplálkozási szokásokat vizsgálva jutottak valaha arra a felismerésre, hogy a tökmagolajat fogyasztó falvakban ritkább a prosztata túltengés okozta panasz!)
- Kisebb égéseket ruhára kent tökmagolajos borogatásokkal enyhítettek. /Ez ma veszélyes alkalmazás!/
A tökmagolaj alkalmazása NEM étkezési célra
- Megfigyelték, hogy a tökmagot minden más tápláléknál jobban kedvelik a patkányok, melyek rendszerint ki is rágták érte a tökmagos zsákokat. Ezért patkányfogó csapdákban tökmagot alkalmaztak csalétekként.
- Szintén megfigyelték, hogy a tökmagolaj teljesen alkalmatlan mécsesbe, világítási célokra. Ugyanis annyira kormozó lánggal ég, hogy a szobában lévők bőrét is megfogta, kormos lett az ágynemű mikor lefeküdtek.
A tökmagolaj gyógyhatása nagyban javíthatja életminőségünket, de ne felejtsük el észben tartani, hogy – mint mindenre – itt is érvényes alapszabály a mértékletesség.
Ha egészen biztosak szeretnénk lenni benne, hogy megfelelő módon, mennyiségben, és megfelelő helyzetekben, jól használjuk, érdemes kikérni étkezési tanácsadó véleményét is!
Mottó: Örülj! Mosolyogj! Hát élsz!
(Forrás: Pável Ágoston: Töktermelés és olajütés Szalafőn. Ethnographia, 1949.)
Kattints ide a 100 % természetes hidegen sajtolt tökmagolajhoz!