Barion Pixel

Libapimpó hatása, avagy a libapimpófű.

Libapimpófű, mely fogy és felejtődik.

 

A libapimpóról

 

Gyerekkoromban az Ipoly még fehérlett a libáktól.

Telente ma is a nagymamám tollazta libákról származó dunyhával takaródzom.

Aztán jöttek a környezet és állatvédők, de ebbe nem megyek bele, valami nagyon kisiklott és rossz irányba indult el.

A libák után a nitrogénben dús patakparton dúsan nőtt a régiek gyógynövénye, a libapimpó.

Ma is megtalálható, de nyoma sincs az egykori tömeges megjelenésének.

Szemmel láthatólag nagyon meggyérült az általam ismert egykori tömeges lelőhelyein.

Most nem célom egy hosszú és alapos ismertetőt írni – mert bőven lehetne -, hanem csak idézek egy rövid részt egyik nagy szakértőnktől.

Az idézet forrását nem adom meg, aki gyógynövény szakértő, annak ismernie illene.

 

A libapimpó hatása

Idézek:

,,A libapimpó bélerősítő hatását magamon is kipróbáltam.

Én 11 éves korom óta majdnem állandóan szenvedtem bélhurutban s ez a baj eleinte hűlésből, részint vérszegénységemtől eredt.

Diákkoromban rendesen az olyan napom volt kritikus, amikor ebédre káposztát kaptunk.

Az ilyen délutánon rendesen kitört a bélhurutom.

Akkor is, később is elég volt, hogy egy pohár hideg vizet igyam és kiújult a bélhurutom.

Ellenben egy pohár jó bor mindig orvosságszámba ment nálam.

Beleimmel sok bajom volt vidéki kiszállásaim alkalmával is.

A vidéki városok éttermeiben bizonyára nem tálaltak fel nekem teljesen friss húsból készült sültet, mert ezekben a szállókban igen sokszor tört ki rajtam éjjel a bélhurut.

Ebből a bélhurutból kigyógyított engemet a libapimpó.

Előrehaladott koromban a hólyagbajjal kapcsolatban a beleim gyengeségének egy másik jelenségét is észleltem.

Beleim egy időben annyira gyengék voltak, hogy amikor a hólyag ingere beállott, nem bírták a bél tartalmát kellő ideig visszatartani és idő előtt kibocsátották azt, néha napjában 4-5-ször is.

Ezt a kellemetlen állapotot is HELYREHOZTA A LIBAPIMPÓ TEAKÚRA.

Több héten keresztül reggelenként éhgyomorra, fél órával a reggeli előtt, egy kis csésze libapimpó teát ittam.

Erre beleim annyira megerősödtek, hogy azóta rendesen működnek….”

 

(Kitől is idéztem ? Honnét ?)

 

Szóval ez utóbbi betegség (állapot) miatt fontos ismerni a libapimpó hatásait.

Széklet tarthatatlanság ellen ugyanis igen kevés gyógynövény ajánlható.

Az egyik amit meg lehet próbálni, a libapimpó, de SAJNOS GARANCIA EGYIKRE SINCSEN!

A másik az Epimedium (püspöksüveg) nemzetség fajai, ennek írták le a végbélemelő izom bántalmaira való jótékony hatását.

Lenne egy harmadik csodanövény is, de sok ok miatt nem érdemes most emlegetni.

Maradjunk most meg ennél az ártalmatlan növénykénél, melyet hagyományosan júniusban kell gyűjteni.

Forrázni és főzni is lehet, érdemes kipróbálni, kinek melyik válik be. Főzve több cserzőanyag jön ki belőle, nem mindenkinek tesz ez jót.

 

Mottó:  Örülj!  Mosolyogj! Hát élsz!

KATTINTS IDE A FITOTERAPEUTA SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ!

A szerző