A zöldségfogyasztás arányának a növelése a húsfogyasztással szemben mindenképpen az egészségünket szolgálja.
A British Journal of Health Psychology című folyóiratban közölt tanulmány készítői a fiatalok napi közérzete és ételfogyasztása közötti összefüggést vették górcső alá. A vizsgálat összesen 281 olyan fiatal felnőtt bevonásával készült, akiknek átlagéletkora húsz év volt. A résztvevők internetes naplót vezettek napi táplálékbevitelükről 21 egymást követő napon át. Ezt megelőzően egy kérdőívet töltöttek ki a korukra, nemükre, etnikai hovatartozásukra, testsúlyukra és magasságukra vonatkozóan. Azokat, akik korábban táplálkozási rendellenességgel küzdöttek, automatikusan kizárták a tanulmányból.
A vizsgálat ideje alatt a résztvevőknek minden este értékelniük kellett a napi közérzetüket: kilenc pozitív és kilenc negatív melléknév közül válogatva. E mellett be kellett számolniuk a gyümölcs- és zöldségfogyasztás mennyiségéről. A különböző ivóleveket és aszalt változatokat nem számolhatták bele. Ezen kívül regisztrálniuk kellett, hogy mennyi az egészségtelen ételek kategóriájába sorolt kekszet, süteményt és burgonyás ropogtatnivalót fogyasztottak el aznap.
„Azokon a napokon, amikor a résztvevők több gyümölcsöt és zöldséget ettek, sokkal nyugodtabbnak, boldogabbnak és energiával telibbnek érezték magukat, mint általában.”
– húzta alá az Otago Egyetem munkatársaként dolgozó Tamlin Conner.
Az ok-okozati kapcsolat megértése érdekében – vagyis, hogy az egészségesebb ételek fogyasztása okozta-e a pozitív közérzetet, vagy fordítva -, a kutatók további elemzéseket végeztek. Arra jutottak, hogy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás elemzésével megjósolható volt a másnapi pozitív közérzet kialakulása. Ezek az eredmények az egyének testtömeg indexétől függetlenül érvényesek voltak.
A szakemberek szerint a fiataloknak naponta nagyjából hét-nyolc adag tenyérnyi gyümölcsöt és zöldséget kellene enniük ahhoz, hogy jelentős pozitív változást tapasztalhassanak a közérzetükben. A kutatók ugyanakkor rámutattak arra, hogy a tanulmány ugyan ígéretes összefüggést mutat az egészséges táplálkozás és a jó hangulat között. Azonban további vizsgálatokra lesz szükség az eredmények alátámasztásához.
(http://www.sciencedaily.
MTI