Depresszió kezelése gyógynövényekkel és természetesen


súlyos depresszió

Depresszió kezelése gyógynövényekkel? Lehetséges? Ha igen, akkor milyen gyógynövények alkalmasak erre?

Szögezzük le, hogy a depresszió egy lelki, pszichés folyamat, tehát az önismeret, a lélek, a tudat, illetve a psziché oldaláról szükséges megközelíteni.

Ugyanakkor összefüggésben lehet a pszichén túli fiziológiás összefüggésekkel is, mint például a testmozás, vagy a napfény hiánya.

A gyógynövények olyan módon segíthetnek, hogy az egyén hangulatát kibillenthetik a mély tünetekből, így elindulhat lelkileg egy pozitív spirál.

A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhányat.

Baj-e a depresszió?

A depresszió egy jelzés, egy tünet. Az okok mindig mélyebben vannak. Életközepi válság, az élet múlandóságának felismerése, az élet szenvedésteli voltának felismerése húzódhatnak meg a háttérben például.

A depresszió tehát egy jelzés, mely által jobbak és többek lehetünk. Meg kell értenünk általa valamit, akár hibás, téves nézeteinket, szokás mintázatainkat, vagy akár téves berögzült elképzeléseket.

A depresszió időszaka alkalmas az újratervezésre, az újrastrukturálásra, a saját belső örömforrásaink és erőtartalékaink megtalálására.

Gyakran jelentkezik az olyan átmeneti periódusokban, mint a kamaszkor, vagy más változó körülmények, belső transzformációk idején.

Az oka nem a külső körülményekben keresendő.

Akkor használjuk ki JÓL a depresszív időszakot, ha általa elkezdünk az önismeret útján járni és megérteni a saját működéseinket.

Ez nem egy szükséges rossz, hanem egy szükséges JÓ, melyre úgy kellene tekintenünk, mint egy segítségre, hogy felismerhessük a helytelen működéseinket. Olyan ez, mint amikor a pillangó báb állapotban van azért, hogy nemsokára kibonthassa a szárnyait. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a saját belső világunkat mélyebben feltárjuk be kell bábozódnunk és a saját mélységeinkbe is le kell merülnünk!

Általános biológiai megfigyelés, hogy ha a pillangót ilyenkor erőszakkal kikényszerítik a bábból, vagy „segítségképpen” bontogatni kezdik a szárnyait, akkor életképtelen lesz és elpusztul.

Ha azonban a megfelelő időben MAGÁTÓL tör a fény felé, és maga pumpálja bele a szárnyaiba az éltető folyadékot, akkor erős lesz és képes lesz repülni!

Ugyanakkor lehetnek olyan esetek, amikor önpusztító képzetek kezdenek a felszínre törni. Ez esetben javasolt a pszichológus általi segítség.

A depresszió társadalmi megítélése

A depresszió társadalmi és egyéni megítélése ugyanakkor változó és kevésbé pozitív.

A társadalmi megítélés szerint a depressziótól szenvedő ember:

  • „elszomorít, lehúz másokat” – ez valóban igaz lehet, de azt is szokták mondani, hogy a szomorú arcban több bölcsesség lakozik, mint az állandóan vigyorgóban.
  • „nem hasznos a társadalom számára, hiszen nem tud termelni” – ez nem feltétlenül állja meg a helyét. A fogyasztói társadalom, mely a mohóságra épül eleve sok lelki eredetű problémát hordoz magában: szorongás, túlhajszoltság, túlpörgés, pihenésre való képtelenság, melyek nem természetes állapotok és előbb vagy utóbb súlyos munkaidő kiesést okoznak. Valójában a pihenő, ellazult, nem túlhajszolt egyének képviselnék a tásadalom „normális” felét. A depresszív ember szervezete sokszor az állandó pörgés ellen tiltakozik és igyekszik egyensúlyba hozni magát. Az egyik kibellenést ellensúlyozza egy másikkal, hogy létrejöhessen a harmónia.
  • „teher a családnak” – akkor is teher volt-e vajon, amikor erején felül, átlagon felül teljesített?

 

Sokszor a negatív visszajelzések miatt a depressziós személy is megijed, fűhöz-fához kapkod, szeretné a „régi” (általában rossz mintázatokkal működő) életét visszakapni, hiszen az új helyzetben valójában úgy érzi, hogy kicsúszott a lába alól a talaj.

Ekkor jönnek képbe a „gyors” megoldások, melyek rendkívüli hosszútávú káros hatással járnak.

Mik a hátrányai a „gyors” megoldásoknak?

  • Alap tézis, hogy pszichés jellegű problémákat nem kezelünk kemikáliákkal. Hogyan is gondolhatná bárki, hogy a hibás szokás mintázatok, vagy hibásan megtanult megküzdési stratégiák kiválthatóak egy vegyi anyaggal?
  • A pszichotikumok nemcsak a finom energetikában, hanem az idegpályákban és neurológiai szinten is súlyos elváltozásokat okoznak, ráadásul hosszú távon a kemény drogokhoz hasonló függőséget és megvonásuk esetén elvonási tüneteket okoznak. A „gyors” megoldásért cserébe számolhatunk a hosszú távú rendkívül káros hatásokkal. Megéri?

Valódi megoldások „tűzoltás” helyett

Szögezzük le: Jogod van szomorúnak lenni! Ahelyett, hogy különféle szerekkel elnyomnád ezeket az érzéseket, a meditáció erejével áss le bátran a gyökerükig, találd meg az igazi forrását és ott oldd meg!

Hagyj elegendő IDŐT magadnak, bármilyen társadalmi, vagy családi nyomás ellenére is! Ha szükséges fordulj szakemberhez, akinek a segítségével TE MAGAD fel tudod tárni az okokat!

Depresszió kezelése gyógynövényekkel

Semelyik szer, és még a gyógynövények sem helyettesítik a lelki önmunkát! Azt nem lehet megúszni, különben hosszabb távon nagyobb baj lesz, mint ami eredetileg volt!

álombogyó, álombogyó hatása, ashwaganda

Ashwaganda

A depresszió kezelésében legáltalánosabban használt gyógynövény egy ajurvédikus szer, az Ashwaganda, vagy más néven álombogyó.

Elsősorban a szorongásos depresszió mellé alkalmazható eredményesen. Antidepresszáns mellé nem szedhető!

orbáncfű, vírusellenes gyógynövények

Orbáncfű

Az orbáncfű lélektani hatása, hogy megtisztítja a lelket az erjedő gondolatvilágtól. A mély lelki sebek gyógyítását, a lélek megnyugtatását a tisztulás fokozásával éri el. Segít minden olyan élmény feldolgozásában, melyben az ember magát emészti. Erősíti a hitet, a reményt, a tudatosságot, fokozza a küzdőképességet. Segít a lélek középre helyezésében, oszlatja a depressziót. Állapotos és szoptató anyák számára ellenjavallott! Antidepresszánsok mellé nem szedhető!

jóféle sáfrány, sáfrány gyógyhatása, sáfrány fűszer

Sáfrány és Sáfrányos szeklice

Mindkét növény segíti az ellazulást, az odaadást, az átérzést, az önátadást, és oldja a szorongást. Fokozza az életkedvet és az életerőt. Felszabadít az érzelmi nyomasztottság, a bezártság, a kilátástalanság állapotából. Kedélyjavító. Nem ajánlott idegrendszeri alulműködés esetén! Ezen kívül várnadósság idején óvatosan alkalmazható!

parlagfű

Parlagfű

Segít felülemelkedni a problémákon, megszünteti a tespedést és a megrekedést, valamint a mélabút és a komorságot! Tinktúra formájában megfelelő folyadékbevitel mellett javasolt az alkalmazása!

Légy a jelenben!

A jelenben megelégedettség és boldogság lakozik!

A depressziós személyek túl sokat gondolkodnak a múlton, sokszor a múltban élnek! Ezért olyan meditációs technikák segíthetnek, melyek segítenek a jelenben maradni!

A szorongásos személyek esetében túl gyakori a jövőn való gondolkozás! Ezért az esetükben szintén olyan tachnikákat kell begyakorolni, mely a jelenben tartja őket. Ez szintén a meditáció.

 

Kattints ide a meditációs szakemberekhez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük