Oltáskivezetés homeopátiával


Oltáskivezetés homeopátiával? Lehetséges, de nem úgy, ahogyan sokan gondolják.

Oltáskivezetés homeopátiával

 

Homeopátiában létezik ún. „oltáskivezetés” amely elnevezés félreérthető.

Nem az oltást, s nem annak összetevőit, hatását „vezetem” ki a szervezetből hanem azt amit okozott, a betegségtípust annak a gyógyulását segítem homeopátiával.

De ezt sem feltétlenül úgy kell, ahogy esetenként alkalmazzák és ennek több oka is van.

Egyrészt egyféle potenciállal nem lehetséges az oltáskivezetés. Ehhez legalább négyféle potenciálás szükséges emelkedő erősségben.

A homeopátiában többféle potenciál létezik. Lehet 10-szeres, azaz decimalis (D jelzéssel), 100-szoros, azaz centesimalis (C jelzéssel) illetve speciális esetekhez igazítva LM, azaz 50.000-szeres.

Példaként egy ilyen felsorolást lehetne említeni (ez semmiképpen sem javaslat!): C15, C30, C100, D200.

Sokan azt gondolják, hogy a C100-es potenciál egyenlő a D200-as potenciállal. Az előállítás módjából azonban látható, hogy a 2 potenciál nem azonos. A C100 esetében a rázások száma 97×40, míg a D200 esetében 197×40. Az első 3 potenciál kialakításakor nincs rázás, csak hígítás és esetenként dörzsölés.

Amennyiben a 4 különféle potenciál hatása nem elégséges, akkor emelendő 7 vagy 9 szintre is. Azaz folytatva a sort például C200, C1000, C5000, C10.000, illetve C20.0000, C40.000 és C50.000.

Komplex oltáskivezetés hatékonyan egy lépésben nem lehetséges, mivel bármilyen változás esetén nem lehet megítélni, hogy az adott komplex oltás mely összetevője okozta az eltérést, javulást, vagy rosszabbodást.

 

Oltáskivezetés homeopátiával – ki segíthet?

 

Az oltáskivezetés homeopátiával egyszerűnek tűnik, pedig komoly alapismereteket igényel a megvalósítása.

Az oltáskivezetés komplex, mondhatni egyetemi szintű tudást feltételez.

Példák a homeopátia alkalmazásának komplexitására

Eléggé köztudomású, hogy amennyiben sérülés ér valakit, akkor az Arnica montana mevű szert alkalmazva „kivezethető” a testi és a lelki sokk. Ez ugyan nem oltáskivezetés, de jól példázza az oltáskivezetés komplexitását.

Egy egyszerűnek tűnő,  Arnica montana-nak titulált sérülés esetén tehát bátor próbálkozás lehet alacsony potenciállal próbálkozni, hiszen az ilyen próbálkozás a későbbiekben:

  • komoly maradványtüneteket hagyhat maga után,
  • a maradandó pszichés sokk feldolgozása nélkül,
  • esetleg komoly betegség típusokat vonva maga után.

 

E helyett helyes szemlélettel az alábbiakat jó tenni egy sérülés esetén

  • kellően magas potenciált szükséges adni
  • nemcsak egy potenciált szükséges adni, hanem legalább négy potenciált éss ha indokolt, akár magasabb potenciálokat is
  • ha szükséges még követő, kiegészítő, és váltó szereket is indokolt lett volna alkalmazni.

 

A homeopátiáról

Homeopátiával növényeket és állatokat is sikeresen lehet gyógyítani. Állatok esetében szakképzett állatorvos, növények esetében képzett agrármérnök járjon el. A növények és állatok esetében a nem megfelelő szer, vagy potenciál alkalmazása szintén visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el. Ez esetben a megítélés azonban kevésbé szigorú, mint a humán alkalmazás esetében.

A homeopátia emberekre történő alkalmazása nem egyszerű. Évtizedes tapasztalat, évtizedes tudás birtokában javasolhatunk és alkalmazhatunk csak homeopátiás szereket.

A homeopátia hatékony és nagyon jó kiegészítője egyéb terápiáknak, de csak szakembertől.

A megfelelő homeopátia alkalmazása nem filléres tétel. Ha valaki azt mondja, hogy az, akkor valószínűleg nincsen a homeopátiáról megfelelő ismerete.

A hobby homeopata nem homeopata.

Kérem, hogy aki ezt hobby szinten műveli, az inkább csak olvasson, de ne alkalmazza azt még saját magán sem.

Egy OKJ-s vagy néhány napos tanfolyam semmiképpen sem alkalmas a segítésre. Legfeljebb arra jó, hogy hallott már a homeopátiáról és tudja, hogy milyen képzett szakembert szükséges felkeresnie.

Magas potenciálú C30-as vagy C200-as, illetve e feletti szereket ne is alkalmazzon, de az alacsonyabb potenciálú szerek is veszélyesek lehetnek az említett hiányosságok miatt.

Internetről is kockázatos homeopátiás szereket választani.

 

Oltáskivezetés homeopátiával – mit kell előtte megkérdezni?

Amennyiben megfelelő szakembert keresnek oltáskivezetés céljára, az alábbiakat mindenképp kérdezzék meg!

Milyen végzettsége van?

Ha nincsen orvosi, fogorvosi, állatorvosi, gyógyszerészi végzettsége, akkor ő nem homeopata, legfeljebb amatőr szinten érdekli a homeopátia. Így az Önök, vagy kisállatuk állapotának javításában ne segédkezzen!

A homeopátiás gyógyszerek (!) – a homeopátiás szerek ugyanis az Európia Gyógyszerkönyvben hivatalosan bejegyzett szereknek minősülnek – javaslása kizárólag orvosi, fogorvosi, állatorvosi, vagy gyógyszerészi végzettséghez kötött. Természetgyógyászok homeopátiás szert nem javasolhatnak Önöknek.

Hányféle homeopátiás szert alkalmaz biztonsággal?

Amennyiben 100 alatti a válasz, akkor nem ismeri a homeopátiás szereket. Több ezer létezik ugyanis, nagyjából 11.000-15.000 a homeopátiában alkalmazható szerek tárháza. Ha a szakember nem ismeri legalább ezen szerek 15-20 %-át, az nagyon kevés tudást takar.

Milyen szakvizsgái / szakvizsgája van a saját területén?

Ha nincs, akkor csakis alaptudása lehet. Ebben az esetben majd 5-10 év múlva keressék fel, ha majd elegendő tudása, tapasztalata is lesz.

Hány éve foglalkozik homeopátiával?

Nagyon fontos, mert ha csak néhány éve, akkor Őt majd később érdemes felkeresni, majd ha több száz esetet megértett, addig nem.

Amit semmiképpen ne tegyenek!

 

Gyógyszertárban kérem ne kérjenek homeopátiás tanácsot!

Ehhez nem elegendő 5-10 perces kérdéskör.

A kellő szerismeret esetén a pontos szerválasztáshoz órákra van szükség. Egy banális problémára adott rosszul kiválasztott szer évekkel később komoly betegséget okozhat önnél.

Csak akkor szabad a szereket biztonsággal alkalmazni, ha homeopata szakember javasolta több órás esetfelvétel s az Önök kikérdezése után, más esetekben nem.

Komplex homeopátiás szereket csakis néhány napig szabad alkalmazni!

Igazából ezt nem is javaslom, mert csak a felszínen oldhat meg tüneteket, de a mélységben lévőket elfedi s a későbbiekben erősítheti az aktuális tüneteiket.

 

Jó egészséget, megfelelő szer választást kívánok Önnek!

 

KATTINTS IDE A HOMEOPÁTIA SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ!

 

 

A szerző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük