Kökény hatása, vajon mire jó?


Kökény hatása szervezetünkre, kökény, a hideg idők gyümölcse.

 

A kökény hatása igen sok területen megfigyelhető, ennek a különleges gyümölcsnek jellegzetes kékeslila bogyói ősszel még savanykásak, fanyar ízűek.

Úgy tartják, hogy az első fagyok után lesznek finomak, édesek, élvezhetőek.

A hideg hatására ugyanis a bennük lévő, keserű ízért felelős, szánkat összehúzó tanninok egy része enzimatikus úton lebomlik.

Érdemes ezért várnunk a kökény begyűjtésével és csak a fagy után szüretelni.

A kökény remekül illik vadhúsok vagy marhaételek mellé, készülhet belőle lekvár, gyümölcslé, likőr, pálinka és más szeszes ital, akár még whisky is.

Egyes területeken kis mennyiségben még az almaborhoz is adnak kökényt, így az a tanninoknak köszönhetően savanykásabb ízt kap.

 

Kökény hatása

 

KÖKÉNY – nem csak a madaraknak hasznos.

Virágai szelíd hashajtók, csonthéjas termései pedig nagyon egészségesek, de szorító hatásúak. Így tudja, és jól tudja minden természetbarát.

A kép azonban ennél jóval árnyaltabb.

Hivatalos drogot a virág és a termés szolgáltat, azonban leveleinek, gyökerének és ágai kérgének is volt és van is haszna.

Nézzük ezeket sorban.

Anyanövény a Prunus spinosa, kökény, régiesen kökényszilva, mely az elsők közt hozza a virágait és az utolsók közt gyűjthető a termése.

Virágdrogja a Pruni spinosae flos, melyet lombfakadás előtt, áprilisban gyűjtünk. A virágokat alig kinyílt állapotban, száraz időben, harmat-vagy eső nedvességtől mentesen, lecsipkedve, kocsány nélkül szedjük.

Nem szabad megtörni, összenyomkodni, mert akkor a száradásnál megbarnul.

Napfénymentes helyen, gyorsan, vékony rétegben kiterítve, nem forgatva kell megszárítani.

A jó minőségű virágdrog krémsárga, idegen anyagoktól és barna szirmoktól mentes, kellemes, enyhe keserűmandula illatú. A nyers virág az ötödére szárad be.

A gyakorlatban

No ez volt a tankönyvi szöveg.

A gyakorlatban a virágzás vége felé fóliát terítenek a bokrok alá és bottal megverve a bokrokat leverik a szirmokat.

Ez is járható út, de sosem lesz olyan minőségű és hatású a drog, mint a fentebb leírt gyűjtésnél. És akkor csodálkoznak, hogy ugyan már, alig hat.
Tehát ha jót akarunk: csipegetjük a virágokat!

A virág teája enyhe hashajtó, enyhe vízhajtó, anyagcsere fokozó, vértisztító, zsírcsökkentő, enyhe idegerősítő.

  • Hashajtás: egy-három teáskanál virágdrogot leforrázunk 2 dl vízzel, öt perc állás után leszűrjük. Este fogyasztjuk, reggelre bőségesen, de szelíden meghajt. Különösen nagyobbacska gyerekek szorulásainál volt valaha elterjedt háziszer. De nekik csak egy kávéskanál szirmot nem forráztak, hanem egy percig főztek, majd 5 perc múlva leszűrték.
  • Vízhajtó hatás. Erre a célra csak egy teáskanál drogot forrázzunk és több vízzel. Reggel és napközben iszogassuk, enyhe vese-és hólyag bántalmaknál, pl. gyakori felfázásnál.
  • Vértisztító hatás. A hashajtásnál leírt adagolással folyamatosan, legalább tíz napon át alkalmazva megtisztítja a bőrt, a pattanások elhalványodnak, akár el is tűnhetnek.
  • Zsírcsökkentő, soványító hatás. Ugyancsak előbbi módon kúraszerűen adagolva testsúlycsökkenés érhető el. Ez volt régi korok fogyasztó ,,mályva teája”, mely semmivel sem hatott attól gyengébben, sőt!
  • Enyhe idegerősítő hatását főleg nők gyomor görcseinél alkalmazták.

 

A gyümölcsről bővebben

 

A kökény levelei csak a teljes elvirágzás után jelennek meg. Még zsenge állapotában, májusban kell gyűjteni.

A levél ugyan sosem volt hivatalos drog, azonban orosz tea pótszereként valaha elterjedten itták.

A kökény bogyó drogneve Pruni spinosae fructus, melyet célszerűen aszalókban szoktak késő ősszel szárítani.

Hagyományosan többszöri megfagyás után szedik, hiszen addig ehetetlenül fanyar, még a fagy édes-savanyúvá alakítja és megpuhítja a bogyót.

A kökény bogyója erősen összehúzó, enyhe sebgyógyító és erősen szorító hatású szer, ahogy Varró Aladár Béla gyógyszerész írja:
,,A gyümölcs nagyobb adagban elfogyasztva dugít.”

Ugyan a bogyó nagyon egészséges, mert sokféle vitamint tartalmaz, natúr módon fogyasztva mégis ennek korlátot szab a szorító hatása.

 

A kökény hatása egészségükre

 

Persze arra való a konyhatechnika, hogy készítményekben mérsékeljük ezen hatását – és lehet is – , de az étel-és italkészítés nem témája ezen írásnak.

  • Erős hasmenéses állapotok, vérhas, bélhurut. Ősidők óta minden füveskönyv ajánlja ezekre az összehúzó, szorító hatása miatt a bogyó levét vagy főzetét.
  • Torokfájás, mindenféle szájüregi seb és gyulladás. Szintén a bogyó levével ecseteltek vagy a bogyó főzetével öblögettek a régiek is.

Gyógyhatásán kívül a bogyónak voltak egyéb alkalmazás és felhasználás módjai is:

  • Az érett bogyó kissé erjesztett, fermentált levét lúggal keverve mint tinta pótlót alkalmazták. Gyengébben fogott, de idővel nem fakult, hanem éppen erősödött az írás színe.
  • Borjavításra, nyúlós bor helyrehozására a még éretlen bogyókat mozsárban megtörték és a borhoz adagolták.
  • Az éretlen bogyó feldolgozásával világos kéket, a megszárított bogyóval pedig vöröses árnyalatot festettek.
  • A kökény kérge és gyökere is alkalmazásra talált valaha.
  • A kökény bokor kérgét lúgban áztatták, mely egy idő után feketévé változott. Ebből kis mennyiséget sajtokhoz adagoltak, hogy azok tartósabbak legyenek.
    /Lám, lám, az adalékanyagok őse…/
  • Ugyanezt bőrcserzésre is használták.
  • Valaha a kökény gyökere és a kérge a maláriát gyógyító kininnek a pótszere volt:
    ,,Gyökerének és fájának keserű kérge erejére nézve hasonlít a Khínához /kinin/. Ha a naggyából megtörvén két nehezéket vízben megfőznek, vagy egy nehezéknyi porából theát öntenek és ezt adják a hideglelőnek, minekutána hastisztító orvossággal élt, meggyógyul. Példák vagynak reá, hogy ez által meggyógyult az olyan hideglelés, mely a Khinának nem engedett.”
    /Diószegi Sámuel: Orvosi füvészkönyv…. Debrecen, 1813./

Mottó: Örülj! Mosolyogj! Hát élsz!

 

Ha nem vagy biztos a kökény pontos hatására, felhasználási módszereire, kérd ki egy természetgyógyász szakértő véleményét!

 

KATTINTS IDE A TERMÉSZETGYÓGYÁSZ SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük