2013. március 4. hétfő | dr Jung Andrea Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy az alvászavar – ez a világszerte milliókat érintő kellemetlen tünet – mely gyógynövényekkel gyógyítható hatásosan. Az erről szóló cikkünket itt olvashatod: >>>>>>> Most ismerkedjünk meg az egyik legelterjedtebb és legvitatottabb altató hatású gyógynövénnyel, a mákkal. A mák, mint az alvászavar gyógynövénye A mák a cannabishoz hasonlóan az egyik legvitatottabb gyógynövény. A legtöbb országban – kivéve Magyarországot – tiltólistán szerepel, az otthoni termesztése sem engedélyezett. A mák azonban Magyarországon régóta termesztett növény. Az ország egész területén, kiskertekben és szántóföldeken egyaránt előfordul. Az étkezési és díszítő mák termesztésének feltételeiről egyébiránt a kábítószer előállítására alkalmas növények termesztésének, forgalmazásának és felhasználásának rendjéről szóló 162/2003. (X.16.) Korm. rendelet 8.-10. §-ai rendelkeznek. A mák magját a háztartásban élelmiszerként, míg a gyógyszeriparban alapanyagként hasznosítják. A mák egyben az egyik legrégibb gyógynövény is. Az ópium altató és fájdalomcsillapító hatását évezredek óta ismeri az emberiség. Kr.e. II. évezred közepén az ókori görögök széles körben alkalmazták az ópiumot gyógyszerként. A Rajna-medence népei már a kora neolitikum óta (kb. Kr.e. 5000-től) termesztették földjeiken. Bár elsősorban a mák magját használták élelmiszerként, hamar felismerték a mákgubó (mák toktermés) és tejnedve (latex) nyugtató hatását. Kabay János magyar gyógyszerész 1931-ben szabadalmaztatott eljárása lehetővé tette a gyógyászatban nélkülözhetetlen mákalkaloidok kivonását az érett máktokból. Ez forradalmasította a morfin előállítását. Ma már világszerte Kabay módszerével nyerik ki a hatóanyagokat a mákból. A mák hatásai: nyugtató, altató, fájdalomcsillapító. Mivel a hatóanyagokhoz nagy a hozzászokás veszélye, ezért mindenhol csak orvosi felügyelettel alkalmazhatóak a belőle kivont anyagok. A mák további gyógyhatásairól, az ellenjavallatokról és a hatóanyagokról itt olvashatsz bővebben: >>>>>>> A szerző dr Jung Andrea See author's posts