Barion Pixel

A cinege fészek nem csak fákon, bokrokon található, hanem az urbanizáció elterjedésével ezek a piciny madárkák számtalan kreatív megoldást találnak arra, hogy hol építhetik a fészket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülthez (MME) minden évben érkeznek bejelentések postaládában fészkelő széncinegékről.

A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető. Az évszakhoz képest enyhe időjárásnak köszönhetően idén már március első felében lehet számítani rá. Ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat. A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni.

Cinege fészek a postaládában – megelőzési intézkedések

A madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű „B” típusú mesterséges odúkkal előzhető meg.

Mit tegyünk, ha beköltözött a cinege?

Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat.

Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, illetve függesszünk ki egy tájékoztató kiírást is a postás számára.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon.

Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel.

A széncinege sikerének hátterében az alábbi faktorok állnak

Többek között változatos, a klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat – így például törpedenevérek és énekesmadarak, elhullott nagyvadak tetemei, nagyobb ragadozómadár elejtett pocok zsákmánya –  is tartalmazó tápláléklistája.

Szaporasága (évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel).

Más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége.

Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.

Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.

A „techno”-fészkelés hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.

A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

 

További információ:

Orbán Zoltán – MME szóvivő; 20/425-9450; orban.zoltan@mme.hu

A szerző