Mitől gyorsulhat fel a memóriaromlás? 

Az Új-dél-walesi Egyetem kutatói magas cukor- és zsírtartalmú táplálékkal etették patkányok egy csoportját. Ezt követően összehasonlították teljesítményüket az egészséges étrenden tartott rágcsálókéval. (Az abc.net ausztrál hírportál a Brain, Behaviour and Immunity című szaklapban megjelent tanulmányt idézett).sziv_zoldseg

Már hat nap után károsodott az egészségtelenül étkező állatok memóriája – közölte Margaret Morris, a kutatás vezetője.

„Meglepődtünk, milyen gyorsan hanyatlani kezdett az állatok emlékezőtehetsége. A térbeli memóriafeladatot már hat nap elteltével gyengébben teljesítették”

– tette hozzá.

A tudósok azt is megfigyelték, hogy az alacsony tápértékű, kalóriadús ételeket fogyasztó patkányok agyának hippokampuszában – az emlékek kialakításában és tárolásában résztvevő területen – gyulladás lépett fel.

A vezető kutató elmondta: kicsit korai, hogy az ok-okozati összefüggést megállapítsák. Ám úgy vélik, a gyulladásos elváltozás fontos lehet a gondolkodási képességek hanyatlása szempontjából.

Hozzátette, az emlékezet romlása már jóval azelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az állatokon bármilyen testi tünetet tapasztaltak volna. A patkányok hat nap alatt természetesen nem híztak el. Az észbeli képességek tehát már a súlyváltozás előtt romlani kezdtek.

Elmondta: az eredményeket nem könnyű az emberre vonatkoztatni. Egy olyan vizsgálatról azonban tudnak, amelynek során önkéntesek öt napig ettek „junk food”-ot, azaz értéktelen ételeket, ezután gyengültek az agyi végrehajtó funkcióik: például romlott a reakcióidejük.

Manny Noakes, az ausztrál Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutatószervezet (CSIRO) vezető táplálkozáskutatója rámutatott, a kutatás eredményei különösen az öregedéssel járó emlékezetromlás szempontjából fontosak.

Ha további kutatások igazolják, hogy az étrend összefügg a memóriaromlás állapotával, az nagyon erősen befolyásolhatja, mennyire hajlandó az ember változtatni a táplálkozási szokásain.    

„Biztos vagyok abban, hogy mindannyian nagyon szívesen térnénk át olyan étrendre, amely segít megőrizni a memóriánkat”

– hangsúlyozta a kutató.

Forrás:
http://www.abc.net.au/news/2013-12-17/nsw-study-links-junk-food-to-memory-loss/5160860
MTI

A szerző