Mi a kakaó gyógyhatása? A cikkből kiderül. A latin neve alapján (Theobroma cacao, azaz, kakaó, az istenek eledele) is láthatjuk, hogy nem közönséges növényről van szó. Élénkítő, frissítő hatása mellett gyógyító tulajdonságokkal is rendelkezik a kakaófa termése. A termésben található fehér magvakat dolgozzák fel különféle eljárással, valamint a magok közötti hártyás részből nyerik ki a növény ún. zsírosolaját, a kakaóvajat.

A benne található polifenolok a káros koleszterinek oxidációjának csökkenését okozzák.

A flavonoidok miatt a kakaó az érrendszerre is hatással van. A flavonoidok ugyanis a vérrögképződés gátlásával ún. „aszpirinhatást” fejtenek ki.

Erősíti az immunrendszert. Erősítő, roboráló hatású a betegség utáni lábadozásban, valamint hasmenés esetén összehúzó anyag.

A kakaó gyógyhatása

A megfelelő kakaó kiválasztása

Vigyázat! Természetesen nem a cukorral (vagy főleg nem a különféle mesterséges édesítőszerekkel, illetve etilvanillinnal) ízesített változatokra, azaz a különféle olcsóbb csokoládékészítményekre kell gondolnunk, amikor a kakaó jótékony hatásait szeretnénk magunkon tapasztalni. Egyrészt a kakaónak is akkor a legnagyobb a gyógyhatása, minél kevesebb mechanikus és kémiai reakcióval állítják elő – a zsírtalanított, különféle eljárásokkal kezelt változatok kevésbé értékesek. Másrészt az sem mindegy, hogy a kakaót mely országból, vagy mely régióból szerezzük be, harmadrészt pedig annál értékesebb egy-egy kakaó tartalmú készítmény, minél kevesebb cukorral, és minél több kakaóval állították elő.

A kakaó gyógyhatása röviden

Érdekesség, hogy a kakaót régen keserűen fogyasztották, mint a kávét (olyan hatást is tulajdonítottak neki, mint mi manapság a kávénak), hiszen e növény alap íze keserű (ennek köszönhető például összehúzó, hasmenés ellenes hatása). Manapság egyébként is nagy problémák forrása, hogy túl sok édes ízt fogyasztunk és túl kevés keserű ízt. Fogyasszunk tehát minél több kakaót minél kevesebb cukorral.

Elősegíti az emésztést. Szív- és idegserkentő.Teobromin- és koffeintartalma révén enyhítheti az asztmás tüneteket, mivel ezek a hatóanyagok tisztítják hörgőutakat. A kakaó fogyasztása segíthet megfázás, influenza és mellkasi vértolulás esetén is. A kakaóvaj bőrlágyító, hidratáló hatása révén a ráncok kiváló ellenszere.

 

A kakaóról, mint gyógynövényről bővebben ITT olvashattok: KAKAÓ

A szerző