Ananász gyógynövény otthoni termesztése


 Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy a gyógyító erővel rendelkező ananász gyógynövény hogyan termeszthető otthon. 

A https://naturportal.hu egyik legnépszerűbb bejegyzése a Facebook-on ez volt. Nagyon sok kérdés is érkezett hozzánk ezzel kapcsolatban. Most szeretnénk megismertetni titeket sokkal részletesebben ezzel a témával. Ananászt ugyanis termeszthetünk otthon is a mérsékelt övi éghajlaton, kontrollált körülmények között. Hogy mindezt hogyan teheted meg, erről egy nagyon részletes cikkben itt olvashatsz:

Két-három év múlva hozza első gyümölcseit

Bár Magyarországon nem nő akkorára, mint eredeti élőhelyén, Hawaii-n, azonban rá lehet bírni arra, hogy gyümölccsel is megajándékozzon minket. Ahhoz, hogy gyümölcsöt hozzon, némi türelemre van szükség. Jó körülmények között körülbelül 2-3 évig tart, míg új gyümölcsöt terem. Ahhoz, hogy igazi nagy méretű gyümölcsöket teremjen, körülbelül 180 cm széles és magas cserjét kell nevelni. De ha nem szeretnéd, hogy kinője a lakást, akkor kisebbre is hagyhatod, ebben az esetben viszont a gyümölcsei is kisebbek lesznek.

 

 

Első lépés – Vegyél egy ananászt:

A zöldségesnél vegyél egy érett ananászt, amely egészséges, és zöld levelekkel rendelkezik (nem sárga, vagy barna). A külső héja legyen aranybarna (ne legyen túl zöld). A biztonság kedvéért kettőt is vehetsz, ha az egyik elhalna. A megvásárolt ananász gyógynövény nem csak frissen fogyasztható, hanem le is lehet fagyasztani. A levelek tövét minden esetben meg kell vizsgálni: ha kis szürke pontok vannak, akkor az a pajzstetű jele. Ilyet ne vegyünk! Olyat vegyünk, ami szép érett, de ne legyen túlérett, rothadt. Ezt úgy tudjuk a legkönnyebben ellenőrizni, hogy óvatosan meghúzunk egy levelet.

Második lépés – Vágd le az üstökét:

Fogd meg az egész leveles részt! Ragadd meg az üstökét úgy, hogy a szára kijöjjön egy kicsit. Vágd le az üstököt és vágd le a felesleges gyümölcshúst. Ezután szedd le az alsó leveleket is, hogy a további korhadást elkerüld ültetés után. Miután így előkészítetted, hagyd, hogy a korona kiszáradjon néhány napig. Így az esetleges sérülések is begyógyulhatnak, megelőzve a korhadást.  

Harmadik lépés – Gyökereztesd meg az üstökét:

Nagyon sokféle módon megteheted ezt, de a legegyszerűbb módja az alábbi. Tedd az előkészített üstököt egy pohár tiszta vízbe, és néhány naponként cseréld a vizet. Tartsd távol az üstököt minden szélsőséges hatástól, így a forró, vagy hideg levegőtől, forró, napsütéses déli ablaktól, közvetlen napfénytől stb… Három hét múlva már megjelenhetnek az egészséges gyökerei. Ekkor már elültethető az üstök. Ha sötétebb üveget használsz (pl. sötét színezett üvegűt), akkor állítólag jobban gyökeresedik.

Negyedik lépés – Ültesd el a gyökeres koronát:

Amikor a gyökerek megjelentek, ültesd el az ananászt olyan gyors vízáteresztő képességű ültető földbe, mint a bromélia-, vagy a kaktusz-föld. A földet harmadrészt perlittel keverd. A laza, tőzeges, tápanyagban szegény talajt kedveli. Egy kb. 20 cm felső átmérőjű agyag cserép megfelelő erre a célra. Kb. 5 cm vastagon fektess le a cserép aljára kavics réteget, mielőtt a talaj/perlit keveréket beletennéd. Végül ültesd el az ananász üstökét, és öntözd meg. Ezt követően állítsd világos helyre, de ne közvetlen napfényre!

Nevelés

A nevelgetés során a talaj mindig egy kissé nedves legyen, de ne tocsogjon a folyadéktól, mert az korhadást idéz elő a növényben. Kb. 6-8 hét kell, míg teljesen meggyökeresedik az ananász növénykénk. A folyamat felgyorsítása érdekében se trágyázz, vagy tápoldatozz ebben az időszakban. Két hónap (8 hét elteltével) már kifejlődhet az önálló ananász növényke. Ezután tegyél egy próbát: finoman húzd meg a növényt, hogy lássad, hogy teljesen meggyökeresedett-e. Ha már igen, akkor ellen fog állni a húzásnak. Ha még nem gyökeresedett meg teljesen, akkor az ananásznövénykéd elválasztható a földtől, és láthatod a gyökérkezdeményeket.

Kerüljük el a túlöntözést!

Ha teljesen elválik a földtől és még gyökérkezdemények sem jelentek meg rajta, akkor újra próbálkoznod kell. Cseréld le a legfelső földréteget és várj tovább. Amennyiben már rothadásnak indult, újra kell próbálkoznod, és egy teljesen új ananászt kell gyökereztetned. Legközelebb még jobban vigyázz arra, hogy nehogy túlöntözd!

Régi levelek elhullajtása

Két hónap után tehát önálló ananász növénykéd lehet. Egyre szeretném felhívni a figyelmedet: ebben az időszakban az ananász a régi leveleit lassan leveti, ezek a levelek bebarnulnak és elhalnak, miközben a közepén kinőnek az új levelek. A következő néhány évben, ahogy fejlődik az ananász növénykéd, fokozatosan el kell távolítani ezeket az elhalt leveleket. Két hónap elteltével csak hetente egyszer öntözd már az ananász növénykédet. Ezt követően már tápoldatozhatsz is (ld. a tápoldatozásnál).

Ha új levele kezd nőni, ez annak a jele, hogy jó úton haladunk:)

Egy teljes évnyi növekedés után ültesd át a növényt!

Kitartás! A bal oldali képen egy olyan növény látható, melynek a közepe elhalt, a két szélén azonban kifejlődtek az új növénykék! Ilyenkor az erősebb növényt ültessük át, a másikkal ne foglalkozzunk, mert gyengíti az erősebbet.

Amint az időjárás engedi, vigyük ki az ananászt a szabadba, fokozatosan szoktatva hozzá a környezetváltozáshoz. Legalább 15 fok hőmérséklet legyen mindig (még éjszaka is) az ananász növénykénk számára. 

Ötödik lépés – Ültesd át az üstököt:

1 év után ültesd át a növényeket 50 cm-es cserepekbe ismét jó vízáteresztő-képességű földbe (pl. kaktuszföld). Győződj meg róla, hogy van a cserepeken vízelvezetés, mert ezek a növények nem szeretnek nedves földben lenni! Egy hajlottabb cserépdarabot helyezz a vízelvezető lyuk fölé, nehogy betömődjön, e mellett tegyél a cserép aljára kisebb kavicsokat is. Az átültetéskor vigyázz arra, nehogy talajdarabok kerüljenek a növényke levélrózsájának középére.

Még egy fontos információ: a növényke növekedése a téli hónapokban lelassulhat, akár le is állhat. Ne aggódj! Tavasszal, vagy nyár elején ismét növekedésnek fog indulni! Ha ebben az időszakban sem növekszik a növény, akkor óvatosan vedd ki a földjéből és vizsgáld meg, hogy nincs-e valami baj a gyökérzetével. Szilárdnak kell lenniük, nem szabad, hogy rothadjanak. Ha szükséges mosd le a régi földkeveréket, és ültesd át új földbe!

AZ ANANÁSZ GYÓGYNÖVÉNY ÁLTALÁNOS GONDOZÁSA ÉS NEVELÉSE:

Világosság és meleg:

Mivel az ananász gyógynövény a trópusokon élő gyümölcs, a fagy egyenlő a halálával. Ha a hőmérséklet olyan, hogy kitehető az ananász, akkor arra ügyelj, hogy legalább 6 órán keresztül érje napfény. A napfényhez is szoktatni kell a szobában tartott növényt. Először árnyékos helyen szoktasd, és szép fokozatosan tedd ki a naposabb részekre. Ha már be kell vinni, akkor a szobában tedd nagyon világos helyre. Figyelem! Az ananászt be kell vinni, ha az éjszakai hőmérséklet 16 fok alá süllyed! 

Öntözés és tápoldatozás

Az ananász a természetes élőhelyén csak kevés vizet igényel: csak 50 cm-t évente. Csak egyszer kell öntözni hetente. Soha ne tocsogjon a növény, de soha ne is száradjon ki csont szárazra a földje! Egyszer egy hónapban szükséges tápoldatozni, de azt sem a téli pihenési időszakban. Vigyázat! A mesterséges és koncentrált tápok megégetik az ananászt, szóval ne használjuk őket. Ezek több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak. Inkább alga kivonattal, csalán főzettel, Biomittal permetezzük.

Kártevők

Ellenségei a pajzstetvek közül a Coccus adonidum és a Coccus bromeliae, dohányöntözéssel kell kiirtani. A gyümölcsben kárt tehet még a fekete hangya (Formica nigra) és a pincebogár (Oniscus asellus) is.

Virágzás és gyümölcsök

Bár az ananász önmagában is szép növény, a legtöbben mégis inkább a a virágjáért és a gyümölcséért termesztik. Hawaii-n, ahol a növény őshonos, 12-16 hónap alatt érlel gyümölcsöt a növény. Tehát 12 hónap – és otthon is meglepetésben lehet részed. Először is – amikor a növénykéd legalább 60 cm és legalább 12-14 hónapos, akkor egy virágzó rügy képződik a levelek közepén. Ez a változás először egyáltalán nem szembetűnő, egészen addig, amíg kb. két hónappal később hirtelen előbukkan az élénkpiros rügy, amely a közepéből emelkedik ki.

Kékszínű virágok 20 hónap után

Az ananász növénykénk virágai kb. 20 hónap után fejlődnek ki. Élénk kék virágokat hoz ezt követően kb. két hétig. (Hawaii-n, az eredeti élőhelyén tipikusan késő decembertől januárig következik be a virágzás, amikor a nappalok a legrövidebben (kb. 10.5 órásak) és az éjszakák hűvösek (kb. 13-tól 18 C-ig)). Amikor az utolsó virágszirmok is elszáradtak, akkor kezdődik kifejlődni a gyümölcs. A virágzástól számított 6 hónap elteltével a gyümölcs érésnek indul. Amikor az ananász gyógynövény gyümölcse már aranybarna színű, akkor érett a gyümölcs. Ha az ananász növénykéd nagyobb, mint 60 cm és még mindig nem virágzott, akkor van néhány trükk, amivel a gyümölcs érlelésre rá lehet bírni.

Gyümölcsözés elősegítése

A legkönnyebben a téli hónapokban lehet a virágzásra rábírni az ananászt, amikor a napok hűvösebbek és rövidebbek. Az egyik trükk, amivel virágzásra sarkallhatod a növénykéd, ha a téli időszakban az ananászra egy átlátszó zsákot húzunk és a földjére két érett almát teszünk két hétre. Erre az időszakra helyezd a növényt árnyékos helyre, két hét elteltével pedig állítsd ismét napos helyre. Az érett almák etilén gázt termelnek, mely beindítja az ananász gyógynövény virágzását. Két vagy három hét múlva a növény egy virágkezdeményt növeszt középen.

Szüreteld le az ananászt!

Amikor a gyümölcs már kb. 6 hete érik, kb. 4 hónappal a virágzást követően változásokat tapasztalhatsz.  A gyümölcs színe zöldről lassan érett arany színűre változik. Először a növény alján áll be változás, majd fokozatosan a növény teteje is beszíneződik. Közben a gyümölcs húsa egyre édesebbé válik, és a gyümölcshús színe fehérről sárgára változik. Amikor a gyümölcs már félig érett, akkor leszedhető és fogyasztható, de megéri a várakozást a teljes érés!

Az ANANÁSZ gyógynövény további gyógyhatásáról itt olvashatsz: ANANÁSZ

rickswoodshopcreations.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük