A teljes testmasszázs sorrendje


A teljes testmasszázs sorrendje nagyban függ az alkalmazott technikától. A korábbi cikkekben leírtuk, hogy milyen egy igazán jó masszázs és hogy mennyi kritériumnak kell megfelelnie.

Sugiyama shiatsu technikával dolgozom, melyet egy japán Mester fejlesztett ki. Ebben a technikában minden teljesen tudatosan megkomponált és semmi sem történik véletlenül.

Elég gyakran lehet látni sajnos, hogy „ugrál” a masszőr a test különböző pontjai között.

„Lyukas” folyamatnak lehetne ezt hívni, amikor nem folyamatában halad a masszőr, hanem kihagy komplett testrészeket és össze-vissza megy a test különböző pontjain.

Ez inkább az akupresszúrára hasonlít, nem pedig egy jól kidolgozott masszázsra.

A masszázs megfelelő folyamata, a teljes testmasszázs sorrendje

A masszázs folyamata arra utal, hogy milyen sorrendben követik egymást a különböző masszázs fogások.

Itt is van egy pár aranyszabály.

Ez nagyon-nagy mértékben javítani, vagy tönkre tenni tudja a kliens számára a masszázs élményt.

A folyamat alatt alapszabály, hogy amit csinálunk, azt legalább háromszor ismételjük meg. Ha megismételjük kétszer ugyanazt a fogást az nem elég a testnek. Ha háromszor ismételjük azt már jól elfogadja. Többször is lehet, de akkor nem lesz elég időnk másra.

Ha olajjal masszírozunk, az egy gyorsabb fajta masszázs. Ott a minimum az 5 ismétlés kell, hogy legyen ugyanazon a felületen, ugyanazzal a technikával.

Ha száraz masszázsnál 5 ismétlést alkalmazunk ugyanarra a rutinra, akkor 2/3 idővel tovább fog tartani.

Ha van egy órás rutinunk és az 3 ismétléses technikára van kidolgozva és megemeljük 1 körrel, tehát négyszer csináljuk meg, az 20 percet jelent pluszban. Ha 2 körrel emeljük meg, akkor 1 óra negyven perc lesz.

Nagyon gyorsan múlik az idő a masszőr számára a masszázs alatt. Ezért nagyon fontos, hogy a folyamat hatékony legyen, mert nagyon el tudják vinni az időt a lyukas folyamatok.

Ugrálás a testrészek között

Láthatunk videókon olyan keleti masszőröket, akik olyan hibákat követnek el, hogy pl. megmasszíroznak egy pontot egy nyakon, aztán mennek a következő pillanatban a csuklóhoz. Utána a bokához, majd ismét vissza a nyakra. A kliens fekszik, az 1 óra masszázs gyorsan eltelik úgy, hogy a masszőr körbe-körbe járkálja.

A Sugiyama shiatsu technikában ez nem így van.

Ebben a technikában az egész testet kezelik. Nincsen „ugrálás”. Az ugrálást lyukas folyamatnak is nevezhetjük, amikor a nyomó felületek közt annyi tér van, hogy oda még egy csomó más technikát be kéne tenni és folyamatában haladni felé.

Ha azt valami miatt a masszőr kihagyja és össze-vissza járkál, akkor gyakorlatilag egy lyukas rendszerben masszíroz. Ez inkább az akupresszúrára hasonlít, nem pedig egy célszerű, jól kidolgozott masszázsra.

Szimmetrikusság elve

Mindig szimmetrikusan kell masszírozni. Amit a jobb oldalon megcsinálunk, azt a bal oldalon is meg kell csinálni, ugyanannyit, ugyanúgy, ugyanolyan hosszú ideig és ugyanolyan módon. Hacsak valamilyen rendkívüli sérülés, vagy más nem indokolja, hogy eltérjünk ettől.

A megfelelő folyamat megtervezéséhez kell egy rövid beszélgetés a klienssel előtte, mert itt fogjuk eldönteni, hogy a különböző testrészeken mennyit, vagy mennyit nem fogunk eltölteni.

Ha például jön egy futballista, akkor nekünk a derekán és a lábán sokkal többet kell dolgozunk, mint például a nyakán és a fején. Ezt az 1 órát úgy kell elosztani, hogy a lehető legtöbbet kapja az 1 óra alatt, mi pedig a legtöbb feszültséget vegyük ki onnan, ahol neki a legnagyobb szüksége van.

Teljesen ellentéte lesz egy irodai dolgozó, aki egész nap ül és gépel a számítógép előtt. Neki a feje és a nyaka, valamint a dereka lesz a problémás rész. Ilyenkor a folyamatot úgy kell fejben megszervezni, úgy kell elosztani az időt, ami neki a legjobb. Ő is úgy érezze, hogy ez egy olyan masszázs élmény volt, amire ő még szívesen jelentkezne máskor is.

Alapszabály: mellőzni a lyukas folyamatokat, mert nem jár jól vele sem a masszőr, sem a kliens.

Folytatjuk…

 

HA SZERETNÉL EGY JÓ SHIATSU MASSZŐRT, AKKOR KATTINTS IDE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük