Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet a hazai ökológiai (bio) gazdálkodás fellendítéséért és a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolásáért dolgozik. A Naturportal-on nagyon fontosnak tartjuk, hogy beszámoljunk a legfontosabb bio gazdálkodást érintő történésekről.

Ötezer látogatót vonzott az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetek első nyílt napja

Európai ökogazdálkodási szakemberek előadásaival, világszerte 90 országból, 5000 résztvevővel zajlott az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetek első közös konferenciája, a FiBL Nyílt Nap.

A nemzetközi online konferencián a hazai eredményeket az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) munkatársai mutatták be. Az esemény résztvevői több mint negyven szekció száznál is több előadásából ismerhették meg a fenntartható gazdálkodás aktuális kutatási területeit és gyakorlati eredményeit.

A konferencia sikere ismét megmutatta, hogy az ökológiai mezőgazdasági célokért létrejött európai kutatóintézeti hálózat jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a fordulat a fenntarthatóság felé megtörténhessen.

Az esemény 2021. május 27.-én zajlott online felületen. A rendezvény szlogenje: “Ökológiai gazdálkodás és ami mögötte van.” 6 ökológiai intézmény kapcsolódott be a rendezvénybe:

  1. Európa FiBL (Brüsszel székhely)
  2. Svájc
  3. FiBL Németország
  4. ÖMKi Magyat Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
  5. FiBL Ausztria
  6. FiBL Franciaország

45 tematikus előadásban, 5000 fő hallgatósággal, az előadók kizárólag az ökogazdálkodás kérdéseivel foglalkoztak. Így például: a fenntartható kakaó termesztés lehetőségei, vagy hogy hogyan tud az ökogazdálkodás a klímavédelemhez hozzájárulni.

Az előadások angolul, németül, franciául és magyarul folytak, melyet szinkrontolmácsoltak a hallgatóság részére.