A C vitamin influenza ellenes hatása közismert.
Az influenza gyakori vírusos megbetegedés, mely a világ népességének 20 %-át is érintheti. A legtöbb esetben az influenza jóindulatú, de komoly következményekkel is járhat – főként veszélyeztetett immunrendszerű egyének, idősek és gyermekek esetében. A becslések szerint világszerte évente 250-500 ezer ember halálát okozza.1.
Az influenza vírus könnyen terjed a levegőben, illetve közvetlen érintkezés útján. A legtöbb esetben olyan egyszerű elővigyázatossági intézkedések is hatékonyan megelőzhetik, mint például a gyakori kézmosás és a helyes táplálkozás.
Azonban a média által szított kampányok minden évben úgy reklámozzák az influenza elleni védőoltást, mintha ez lenne a megelőzés legjobb útja. A világméretű influenzavakcina-üzlet közel 3 milliárd dollárt termel évente, amely egyes becslések szerint 2014 végére eléri majd a 4,2 milliárd dollárt is. Az agresszív marketing ellenére nehéz bizonyítani az influenza oltás hatásosságát, mivel az influenzavírus gyakran mutálódik (változik), és az oltással szembeni rezisztencia (ellenállás) nagyon gyakori.
Jelenleg nincsenek olyan vény nélkül kapható gyógyszerek, melyek hatékony gyógymódot jelentenének. Amik vannak, talán csökkentik egy-két nappal az influenzaszerű tüneteket, viszont néhány, mint például aTamiflu®, olyan súlyos mellékhatásokat idézhet elő, mint például a hangulat- vagy viselkedésbeli változások, hallucinációk, sőt még akár rohamok is.
A C vitamin influenza ellenes hatásának kutatása mikrotápanyagokkal kombinálva
A megadózisú C-vitamin-bevitel népszerű ellenszere az influenzának, azonban a dr. Rath Kutatóintézet kutatása dokumentálta, hogy a C-vitamin lizinnel és más mikrotápanyagokkal (prolin, zöldtea-kivonat, N-acetil-cisztein) kombinálva sokkal jobban hat, mint csak önmagában alkalmazva. Ezek a kombinált mikrotápanyagok többféle influenzafertőzéssel járó mechanizmust is megcélozhatnak. Kimutatták, hogy a speciális mikrotápanyag-kombináció akár 82 %-kal is képes meggátolni az emberi influenzavírusok szaporodását és 70 %-kal csökkentheti az újabb sejtek megfertőződését.2.
Ráadásul gátolhatja az enzimeket abban, hogy megsemmisítsék a test kötőszöveteit, melyek a vírusok terjedésének természetes akadályát képezik. Ez a mikrotápanyag-kombináció hatásosnak bizonyult az influenzavírussal való megfertőződés előtt, alatt, sőt még utána is.
A H1N1 vírussal kapcsolatos vizsgálataik mellett ennek a tápanyag-kombinációnak a H5N1-vírussal (madárinfluenza) szembeni hatékonyságát is bizonyították, s összehasonlították ezeket a hatásokat a Tamiflu® -val és más antivirális gyógyszerekkel. A tápanyagkeverék jobbnak bizonyult vírusellenes tulajdonságait tekintve, s a védőhatása hosszabb ideig tartott, mint a gyógyszereké3., s mindezt mellékhatások nélkül érte el.
1. WHO, Seasonal Influenza Fact Sheet
2. RJ. Jariwalla, et al., Biofactors, 31(1), (2007) 1-15
3. PG Deryabin, et al., Biofactors 2008, 33(2): 85-97
Forrás:
Az anyagot szakmai partnerünk, a dr. Rath Kutatóintézet, Egészségszövetség és Egészségalapítvány bocsátotta a rendelkezésünkre. A kaliforniai Dr. Rath Kutatóintézet kutatói, a tudományos alapokon nyugvó természetgyógyászat úttörői. Kutatásaik során a mikrotápanyagok kombinációinak hatékonyságát vizsgálják különböző betegségek ellen. www.drrathresearch.org