A C vitamin leírása:
A C vitamin az egyik legismertebb és legtöbbet használt vitamin. Akkor is érdemes róla bővítenie az információt, ha úgy gondolja, hogy már mindent tud erről a vitaminról. Meglepődve tapasztalja majd, hogy mennyire sokoldalú, és hogy milyen hatással van az egészségre. A citromlevet már 1742-ben úgy ismerték, mint a hosszú utakon lévő tengerészeket gyakran megtámadó skorbut (vérzékenységet, gyengeséget okozó vitamin hiányból fakadó betegség) ellenszerét. A citromlében található anyagot azonban egészen 1928-ig nem azonosították. Ekkor fedezte fel Szent-Györgyi Albert az aszkorbinsavat és különítette el a mellékveséből, valamint azonosította a C-vitaminnal. (19737-ben ezért kapta a fiziológiai Nobel-díjat). A C-vitamin skorbut ellen védő képességéről kapta tudományos nevét: aszkorbinsav.
Betegségek kezelése:
Napjainkban a vitamin jelentőségét már kevésbé a skorbutot gyógyító tulajdonságainak, mint inkább sejtvédő hatásának köszönheti. Vízben oldódó antioxidánsként a vitamin véd a szabad gyökök károsító hatásával szemben, különösen az olyan nagy víztartalmú helyeken, mint amilyen a sejtek belseje.
A C-vitamin hatása az egész testre kiterjed. Erősíti a hajszálerek falait, illetve elengedhetetlen a kollagén (kötőszövetben található fehérje) képződésében. A vitamin megelőzi a zúzódások kialakulását, gyógyítja a horzsolásokat, továbbá erősen és egészségesen tartja az izmokat a csontokhoz rögzítő ínszalagokat és inakat, az ízületeket, valamint az ínyt, megelőzi a porckárosodást. Ezenkívül segít a vörösvértesteknek a hemoglobin bioszintézisében és a szervezetnek a vas felszívódásában.
Megelőzésként:
A vitamin antioxidánsként véd a rákkal és a szívbetegségekkel szemben; számos tanulmány szerint a szívinfarktus kockázata alacsony vitamin szint esetén nő. A vitamin ezenkívül meghosszabbíthatja az életet. Egy tanulmány szerint azok a férfiak, akik naponta több mint 300 mg vitamint fogyasztanak, tovább élnek, mint azok, akik csak napi 50 mg-ot. Egy másik vizsgálat szerint a C-vitamin készítmények hosszú időn keresztül védelmet biztosítanak a látásrontó szürkehályog ellen. Azoknál a nőknél, akik legalább tíz vagy több éven át szedtek C-vitamint, 77 %-kal kisebb volt a valószínűsége a lencsehomály (szürkehályog kezdeti stádiuma) kialakulásának, mint azoknál, akik nem szedtek vitamin készítményeket.
További előnyei:
Megelőzi-e a vitamin a megfázást? Valószínűleg nem, de enyhítheti a tüneteket, és rövidítheti a lefolyását. 1995-ben több vizsgálat adatait összesítették és az ennek alapján készült elemzés felfedte a vitamin és a megfázás közötti kapcsolatot. Eszerint a megfázás kezdetétől szedett napi 1000 és 6000 mg közötti C-vitamin 21 %-kal (körülbelül 1 nappal) rövidítheti meg a betegség lefolyását. Más vizsgálatok kimutatták, hogy a vitamin védheti az időseket a légzőszervi megbetegedésekkel szemben. A C-vitamin gátolja a hisztamin felszabadulását. Nagy mennyiségben megakadályozhatja az olyan gyulladáskeltő anyagok hatását, amelyeket az allergiás szervezet termel, amikor az allergénnel, például virágporral, vagy állati szőrrel kerül kapcsolatba. A vitamin jótékony az asztma ellen is. Több vizsgálat szerint a C-vitamin segített megelőzni és gyógyítani az asztma tüneteit. Azoknál, akik fiatalkori (I-es típusú) cukorbajban szenvednek, napi 1000 és 3000 mg közötti mennyiség megelőzheti a betegséggel járó szemproblémákat és csökkenti a magas koleszterinszintet.
Tények és tévhitek: Ne költsön olyan különleges vitamin készítményekre, mint például az észterezett C-vitamin. Nincs bizonyíték arra, hogy ezek hatékonyabban szívódnának fel, mint a jól bevált aszkorbinsav.
Egy laboratóriumi vizsgálat felvetette, hogy a vitamin genetikai károsodást okoz, növeli a rák kialakulásának esélyét. Több más, megbízható forrás szerint viszont számos előnye van.
Érdekesség: Érplasztikai műtét után a vitamin megelőzheti a verőerek újra elzáródását. Egy tanulmány szerint – amely 119 érplasztikai műtéten átesett beteget vizsgált – a négy hónapon keresztüli napi 500 mg C-vitamint szedők 24 %-ánál alakult ki újra érelzáródás, míg a vitamint nem szedők csoportjában ez az arány 43 % volt.
A vitamin antioxidánsként segít a szervezetnek az egyéb antioxidánsok újrafelhasználásában. Egy vizsgálatban a naponta több mint 220 mg C-vitamint szedők vérének E-vitamin koncentrációja 18 %-kal magasabb volt, mint azoké, akik 120 mg vagy ennél is kevesebb C-vitaminhoz jutottak.
C vitamin szükséges mennyisége:
A vitaminok ajánlott napi mennyisége ITT található (Vitaminok ajánlott napi mennyisége).
Az ajánlott napi vitamin mennyiség 40 mg, dohányosoknak 80 mg, de még a konzervatív szakemberek is napi 200 mg vitamin mennyiséget tartanak optimálisnak: ennél nagyobb adagok különböző betegségek kezelésére szolgálnak.
C-vitamin hiány: Ha napi 10 mg vitaminnál kevesebbet fogyaszt, az skorbutot okozhat, 50 mg-nál kisebb adag pedig növeli a szívbetegségek kockázatát, a szürke hályog kialakulásának gyakoriságát és az idő előtti halálozás veszélyét.
C-vitamin túladagolás: Nagy mennyiségű, napi 2000 mg vitamin fogyasztása hasmenést és gyomorpanaszokat (haspuffadás, hasfelfújódás) okozhat, de ez megszűnik, ha a napi adagot csökkenti. Ilyen mennyiségben a vitamin akadályozhatja a réz és a szelén felszívódását. Ilyenkor gondoskodni kell arról, hogy elegendő ásványi anyag jusson a szervezetbe. Hosszú ideig tartó, nagy dózisú C-vitamin szedése az arra hajlamosaknál vesekövek kialakulásához vezethet.
C-vitamin adagolás:
Általános használatra: 200 mg vitamin a táplálékon és étrend-kiegészítőkön keresztül.
Különböző betegségek kezelésére: az állapottól függően napi 1000 mg vitamin.
Figyelmeztetés: Ne szedjen naponta 500 mg-nál több vitamint, ha veseköve, vesebetegsége vagy haemochromatosisa (vaslerakódással járó öröklődő betegség) van, mert a vitamin segíti a vas felszívódását. A vitamin befolyásolhatja a vizeletcukor, a széklet vér- és hemoglobintszint-vizsgálatának pontosságát. Ezeknél a vizsgálatoknál tájékoztassa orvosát.
Használati útmutató:
A nagyobb mennyiségek 200 mg-os adagokban, étkezés közben szívódnak fel a legjobban. A vitamin nagyon hatékony, ha más olyan antioxidánsokkal együtt szedi, mint az E-vitamin.
C-vitamin tartalmú élelmiszerek:
A citrusfélék és az ezekből készült gyümölcslevek, a brokkoli, az étkezési paprika és az egyéb zöldségek, valamint az eper és a kivi mind kitűnő C vitamin források.
TUDTA? Egy nagy pohár frissen facsart narancslé 124 mg C vitamint tartalmaz, amely több mint az ajánlott napi mennyiség háromszorosa.
További cikkek vitamin témában: IDEKATT