Barion Pixel

Kihívások sorát élik át azok, akik csak hosszas keresés után találnak rá a sóterápiára, a gyógyító sóra.

A következő két esetnél a sóterápia utolsó, ám hatékony mentsvárnak bizonyult, miután a páciensek több évig próbálkoztak más gyógymódokkal, sikertelenül.

A foggyökér is okozhat állandó arcüreggyulladást – fogfájás nélkül!

A gyógyszer-, és fájdalommentes, komplex sóterápiás kezelésekkel a több, mint 10 éve folyamatosan visszatérő arcüreggyulladást is sikeresen meg lehet szüntetni.

„13 évig minden télen kb. 2-3 hónapig napi szinten használtam a patikában kapható orrspray-t, mert csak így tudtam rendesen aludni”

– meséli páciensünk, aki éveken keresztül tavasszal, ősszel és télen is orrfolyással, náthával küzdött.

Miután elkezdett sóterápiára járni, két kezeléssorozat alatt (2×5 alkalom) kitisztult az arcürege. Ezt követte egy CT-vizsgálat, hogy megtalálják, mi okozza a visszatérő gyulladást. Gyanakodtak allergiára, azonban nem volt allergénhez köthető ciklikusság. A CT-vizsgálat során derült ki, hogy néhány fog gyökere a felnőtt fogsor kialakulása óta belelóg az arcüregbe, ezzel folyamatos gyulladást okozva.

Az arcüregbe nyúló fogakat egy panoráma röntgen nem mutatja ki, ezért nem vették észre korábban. A fogak okozta arcüreggyulladás kezelése hosszú és komplex folyamat, amelyet pontatlan diagnózis miatt sokszor félrekezelnek, és a gyulladás elhúzódik, vagy még komolyabb problémákat okoz. A sóterápia segített a folyamatosan visszatérő tünetek megszüntetésében. Jelenleg hathavonta kerül sor egy sóterápiás kúrára, otthon pedig, a személyre szóló útmutatás alapján néhány hetente van szükség inhalálásra. A páciens elmondásai alapján a legutóbbi megfázásakor már egyáltalán nem kellett orrspray-t használnia, mert a légút teljesen tiszta maradt, az folyamatosan üríteni tudta orrfújással és a betegség is csak pár napig tartott.

Fájdalommentes gyógymód gyerekeknek fülgyulladás és arcüreggyulladás esetén a gyógyító sóval

Kevesen tudják, hogy a fülgyulladás is az arcüreg gyulladásából indul ki. Egy óvodáskorú kisgyerek hosszú ideje húzódó arcüreg-, és fülgyulladására adott megoldást a Hétszínvirág Sóterápia komplex kezelése. Korábban gyógyszerekkel próbálták csillapítani a tüneteket, amelyek csak ideiglenesen használtak, utána pedig újra előjöttek a panaszok. Az otthoni rendszeres orrszívás sem segített, ezért sokat hiányzott a kisgyermek az óvodából.

Miután kipróbálták a komplex sóterápiát, egy kezeléssorozat segített kitisztítani az arcüregét, és a kicsi rendszeres fülgyulladása is megszűnt. Azóta hetente egy alkalommal járnak kezelésre.

Ez az eset azért különleges, mert rámutat, hogy sok esetben nincs megfelelően kivizsgálva a betegség. A fülgyulladás az arcüregből indul ki, ezért ilyenkor nem elég csupán a fület és annak közvetlen környezetét kezelni.

sóterápia, só terápia, só, gyógyítás sóval, légúti betegség

Komplex sóterápiával a légúti megbetegedések kezeléséért

Az említett két eset tanulsága, hogy a komplex sóterápiás kezelés bizonyíthatóan hatásosabb a komolyabb eseteknél, mint a sóbarlang vagy az otthoni orrszívás, inhalálás. A kezelés során a páciensek 30 percet töltenek a száraz sószobában, néhány percet inhalálnak a nedves sószobában, majd Proetz-kezelést kapnak, mely az arcüreg átmosását jelenti.

Ha gyermekünkön azt vesszük észre, hogy rendszeresen megfázással küzd, a sóterápia mellett érdemes vitaminokkal és inhalálással erősítenünk az immunrendszerét, és gyógyult állapotban odafigyelni az újabb megfázás megelőzésére. Ha nem folyik a gyermek orra, és nincsenek hasonló tünetei, az még nem jelenti azt, hogy nem folyik betegség kialakulása a háttérben. A fül-, és torokgyulladás mellett a köhögés is az arcüregből indul ki, így kis köhögés esetén már érdemes legalább a száraz sószoba igénybevételével megelőzni a gyulladás terjedését, fertőtleníteni az arcüreget..

A komplex sóterápiás kezelés kúraszerűen javasolt, amelyet érdemes néhány hét, hónap után megismételni. A régóta elhúzódó eseteknél, akut állapotban akár naponta is lehet alkalmazni a kezeléseket. A Hétszínvirág Sóterápián személyre szabott javaslatokkal is ellátjuk pácienseinket arról, hogy mit tehetnek két kezelés között az egészségük védelmében.

Természetes és mellékhatásmentes eljárás

Mostanra számos hazai és külföldi kutatás igazolja a sóterápia több évezrede tartó eredményességét. Természetes és mellékhatásmentes eljárás. A sóterápia esetében nem kell mérlegelni a mellékhatásokat, mivel nincsenek. Verhetetlen az otthoni orrszívás és inhalálással szemben, ha akut és régóta elhúzódó megbetegedéssel küzdünk.

A Hétszínvirág Sóterápián közel 10 éves szakmai tapasztalattal várjuk pácienseinket! Időpontfoglalás üzenetben vagy telefonon is lehetséges!

 

KATTINTS IDE A SÓSZOBÁKHOZ!

 

 

A szerző