Barion Pixel
A polaritás terápia egy számos keleti és nyugati gyógymódot ötvöző terápia.

Azon a feltevésen alapszik, hogy a legtöbb betegséget a test energia keringésének elzáródása okozza. Az akadály elhárításával, az energia természetes áramlásának helyreállításával a beteg végleg legyözheti a betegségét.

Kinek a nevéhez köthető és hogyan alakult ki a polaritás terápia?

A gyógymódot az Egyesült Államokban fejlesztette ki mintegy 50 év alatt az osztrák születésű dr. Randolph Stone (1890-1983) aki kiropraktikában, naturopátiában és csontkovácsolásban szerzett képzettséget. E mellett számos keleti gyógymódot is tanulmányozott, köztük az akupunktúrát, az ájurvédát és a jógát.
Már pályafutása elején észrevette, hogy a látszólag gyógyult betegei valamilyen, a háttérben meghúzódó alapbetegség miatt gyakran újra megbetegszenek.
A megoldást kutatva magáévá tette azt a keleti nézetet, hogy létezik az “életenergia”, ezt Kinában  “Qi” (csí), Indiában pedig “Prána” néven ismerik. Ez irányítja az ember fizikai, érzelmi és szellemi müködéseit.
A fájdalom és a betegség oka az energiaáramlás zavara. Az elzáródások vagy egyensúlyzavarok a rossz étkezési szokásokból, az irracionális viselkedési mintákból, pszichológiai problémákból és a stresszből erednek.

Az öt energiacentrum

Stone kijelentette, hogy a jó egészség a test különböző részei és az öt energiacentrum közötti pozitív, negatív és semleges “polaritások” kapcsolatától függ.
Az ősi indiai gondolkodás szerint az öt energiacentrum:
  1. levegő – a légzést és a keringést vezérli
  2. föld – hólyag és végbél
  3. éter – torok és fül
  4. tűz – belek és gyomor
  5. víz – mirigyek és medence.
A polaritás terápia célja e bonyolult összetevők kiegyensúlyozása.
Ennek érdekében négy alapvető technikát használnak:
  1. műfogásokat és érintéseket,
  2. nyújtó testhelyzetet,
  3. megfelelő étrendet és
  4. szellemi áthangolódást.

 

A gyógyítók szerint bizonyos fokig minden betegnek javára válhat ez a terápia.

A módszer azonban inkább az egyensúly vagy polaritás elérésére való, sem mint a konkrét tünetek kezelésére.

Hogyan zajlik a polaritás terápia?

Sikeres polaritás terápia elképzelhetetlen a beteg teljes együttmükődése nélkül.
A rendelőben felveszik a teljes kórtörténetet, majd a terapeuta megvizsgálja a páciens energiamintázatát és testalkatát.
Az energiaáramlás akadályait keresve megvizsgálja a test nyomási pontjait és a reflexeket. Érintést és műfogásokat alkalmaz az energiamintázatok kiegyensúlyozására, valamint az egyensúlyzavar káros következményei ellen.
Sokszor megkérik a beteget, hogy jegyezze fel, milyen ételeket eszik. Egyes esetekben dr. Stone különleges “tisztító” diétáját írják elő. Tanácsadással segítik, hogy hogyan változtasson egészségét veszélyeztető életmódján, szokásain. Olykor gyógynövényeket és a Bach virágterápiát is alkalmaznak az általános gyógyulási folyamat elősegítése érdekében.
A polaritásterápia sok más alternatív gyógymódhoz hasonlóan az energia és az egészség keleti felfogásán alapul.
Közös ezekben a gyógymódokban, hogy ötvözik az étrendet, a testmozgást, az érintést és a meditációt. A betegekre kivétel nélkül kedvező hatással van ez a terápia. Létfontosságú azonban, hogy a polaritás terápiát csak orvosi diagnózis birtokában és ne az orvosi kezelés helyett vegyék igénybe.

A szerző