Olibanum – tömjéngyanta


Olibanum, vagy más néven tömjéngyanta.

A tömjéngyanta, vagyis az olibanum egy fogakra hásznált egykori háziszer.

 

Olibanum

A tömjéngyanta drogneve Olibanum.

Anyanövény a Boswellia sacra és rokon fajai.

A tömjénről mindig jó öreg nagyanyám jut eszembe, akiről gyermekei sokat emlegették, hogy ezt használta fogfájás ellen.

Ha kora reggel arra ébredtek, hogy már begyújtott a sparheltbe és nehéz illatok terjengtek, mindannyian biztosak voltak, hogy a gyantát készíti elő a fogfájására.

A tűzhely meleg lapján meglágyította és ezt tapasztotta a fájó foga mellé, de főleg a lyukba tette.

Neki bevált szere volt, enyhítette a fogfájást.

Mint egykoron a hasonló bajjal küszködő falusiak, ő is a harangozótól kért egy-egy kis marék tömjént.

 

Tömjéngyanta, és a fogak

Évszázadokkal korábban Pápai Páriz Ferenc még foghúzásra is ajánlott egy tömjénes receptet:

,,Aki a borbély kezétől irtózik, Ebtéjnek levében aprón tört tömjént elegyítsen egy kevés keményítővel együtt, hogy apró golyóbisba formálhassa, s azt tegye a foga odvába, s kivész.”

/Pápai Páriz Ferenc: Pax corporis, Kolozsvár, 1764./

És bizony a magyar néprajzban is jól ismert, hogy aki túlzásba vitte a tömjén alkalmazását, annak a fogsora jó része, vagy az egésze is kihullott, feltehetően a natúr gyanta erős ínysorvadást okozó hatása miatt.

Éppen harminc éve annak, hogy akkori kedves kolléganőm, W.H. elmondott egy rendkívül érdekes történetet.

Nővére fogorvos volt, az mesélte el neki.

Felkereste egy 20 éves lány azzal, hogy készítsen neki egy szép műfogsort.

Nem volt egyetlen foga sem a lánynak. Kérdezte tőle, hol húzatta ki a fogait?

A lány azt válaszolta, hogy ő húzta ki magának, tömjénnel.

Azért, mert utálta a fogait, nem tetszettek neki, másfélét akart.

Sajnos többet nem tudtam meg arról, pontosan hogyan is csinálta.

Ismer valaki hasonló esetet?

 

Ahogy a fenti esetekből is látható a tömjéngyanta, az olibanum használata nem veszélytelen, bármilyen felhasználása előtt érdemes kikérni természetgyógyász szakértő, vagy fitoterapeuta szakértő véleményét.

Mottó: Örülj! Mosolyogj! Hát élsz!

 

KATTINTS IDE A TERMÉSZETGYÓGYÁSZ SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük