Lelki problémák fizikai tünetei – A nézését meg a járását…


lelki problémák fizikai tünetei, lelki egészség, lelki egyensúly

Lelki problémák fizikai tünetei, avagy min kell dolgoznod.

…”A NÉZÉSÉT MEG A JÁRÁSÁT, CSÍPŐJÉNEK A RINGÁSÁT”…


Ahogyan már többször is említettem, vagyis mindig elmondom, minden összefügg mindennel.


Ebben az írásomban két dologra szeretnék kitérni, a látásra és járásra, hogy „szinkronban” legyen a címmel.

varázsgömb, jövő, jövőbelátás, jóslás

Lelki problémák fizikai tünetei

Látás


Hiszed vagy sem, de a látásod és járásod is sok mindent elárul rólad.

Arról, hol vannak blokkjaid, elakadásaid.


El tudod olvasni az apró betűket is vagy esetleg szemüveges vagy?

Ez összefügg a nyitottságoddal, a dolgokra való rálátásoddal, a gondolkodásoddal, a világról alkotott képeddel.

Minél élesebben látsz, annál inkább Önmagad vagy.

Minél erősebb szemüveg kell, annál jobban elhatárolódsz attól az embertől, aki valójában Te vagy.

Ahogyan már írtam a LELKÜNK ÜZEN című írásomban is, a két szem különkülön is jelentőséggel bír.

A jobb oldal az apával, illetve férfiakkal, plusz az emberekkel és a világgal való kapcsolatot, a bal oldal az anyával, illetve nőkkel való viszonyra utal.

Ebből kifolyólag a bal oldal az anyával való kapcsolatot és a múltban meg nem oldott problémákat, míg a jobb oldal az apával, emberekkel és világgal való kapcsolatot jelképezi, amely megmutatkozik itt is.

sport, mozgás, futás, fiatal lány, nő

Járás

Milyen a járásod? Túl lassan mész, vagy túl gyorsan? Milyen a tartásod? Sokat fáj a hátad, nyakad, vállad, görnyedsz, gerincproblémáid vannak, feszülnek az izmaid?

Ezek is mindmind jelek, a lelked üzenetei, hogy valamin változtatnod kellene.

Ha mindig sietsz, a jövőben élsz, ha „vánszorogsz”, a múltban, nincs erőd.

Vagyis nem a jelenben tartózkodsz. Illetve, türelmetlen vagy, vagy éppen túlságosan is elnéző.

A hát, nyak, vállfájás és görnyedés mind arra utalnak, hogy súlyos terheket cipelsz, megoldatlan, feldolgozatlan problémákat.

És ezek kihatnak a gerincedre is.

A gerincnél megemlíteném azt is, hogy ez a tartással is összefügg, a női és férfi tartással. Valamint az őszinteséggel, mennyire vagy őszinte Önmagadhoz, illetve másokhoz.

Mennyire vagy tisztelettudó. Elegancia.

A csípő pedig a nemiséggel függ össze.

Mennyire tudod megélni a női vagy férfi esszenciádat.

Egy feszes, karót nyelt ember nagyon ragaszkodó, míg egy hipotón (gyenge izomzattal rendelkező) emberből hiányzik a kötődés.

A magas sarkú túlzott viselése is kibillent az egyensúlyodból és visszahat a belsődre is.

Nem tudsz földelni. Nincs meg a kapcsolatod a Föld Anyával, a természettel, az Univerzummal.

Fontos, hogy mezítláb is járj olykor.

Ezeket is sorolhatnám a végtelenségig, belemehetnék még jobban a részletekbe, de a lényeg, hogy a feldolgozatlan problémák az egész testedre kihatnak, az izmaidra is.

A meg nem oldott tudat alatt futó programok stresszként jelentkeznek és fizikai szinten az izmaidban is elraktározódnak.

Ahogy oldod magadban ezeket is, egyensúlyba hozod magadat, a középpontodba helyezkedsz, minden változni fog. Úgy leszel egyre inkább Önmagad!


És táncra is perdülhetsz, mert tudod:


…”A NÉZÉSÉT MEG A JÁRÁSÁT, CSÍPŐJÉNEK A RINGÁSÁT”…

 

KATTINTS IDE A LELKI EGÉSZSÉG SZAKÉRTŐK ELÉRÉSÉHEZ!

A szerző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük