Zöld Föld Könyv haladóknak, a könyv egy korábban már megjelent munkafüzet folytatása egy kicsit idősebb korosztály számára.

Ökológiai lábnyom, fenntartható fogyasztás, üvegházhatás… stb.: ismerős szavak, de talán nem mindenkinek teljesen érthetőek.
Ezeknek a megismerésében nyújt segítséget a feltörekvő generáció számára az alábbi könyv.
Ahogy korábban már írtunk róla, megjelent egy kiadvány, amely segít a fiataloknak jobban belemélyedni a környezettudatosság, fenntarthatóság, környezetvédelem témakörébe. A Zöld Föld Tankönyv 9-10. évfolyamos hallgatóknak.

Zöld Föld Könyv haladóknak

Az egyértelmű, hogy Földünk jövőjének megmentése közös érdekünk.
Sajnos a korábbi generációk számára nem, vagy csak nagyon nehezen állt rendelkezés ismertető anyag a fenntartásról, fenntartható fejlődésről.
Most, ezzel a kiadvány-sorozattal, amely INGYENESEN áll rendelkezésre már bárki számára elérhetőek ezek az ismeretek, egyszerűen csak le kell tölteni őket.
A középiskola 9-10. évfolyamának szánt Zöld Föld tankönyv és munkafüzet sikerén felbuzdulva, és mert a diákok több fórumon is jelezték, hogy ezt a tantárgyat nagyon FONTOSNAK tartják és szívesen tanulnák a 11-12. évfolyamon is, elkészítették számukra a Zöld Föld tankönyvcsalád folytatását.
 

HOGYAN KÉSZÍTETTE A KÉK BOLYGÓ ALAPÍTVÁNY?

Az életkori sajátosságokat figyelembe véve a 9-10-es tankönyv a diákok hétköznapi tapasztalataira épített, azokon a KÉRDÉSEKEN keresztül mutatta be, tárgyalta a fenntarthatóság kérdését, amikkel nap mint nap találkoznak: divat, utazás, az egészség, a lakhatás, a természet. A formája és a nyelvezete is könnyed, olvasmányos volt.

A 11-12-es tankönyv és munkafüzet – megtartva a fiatalos nyelvezetét – a feldolgozott témákat sokkal mélyebben és TUDOMÁNYOS igényességgel dolgozza fel. A témaválasztás is a fenntarthatóság kérdéskörének komplexitását tükrözi, a természeti, a gazdasági és a társadalmi fenntarthatóság kérdéseit járja körbe, a záró fejezetben egy kitekintéssel a fenntartható jövőért szükséges összefogásról.

A nyitó fejezet címe „Minden mindennel összefügg – A nagy földi laboratórium” jól tükrözi a tankönyv szemléletét. A tankönyvből tanuló diákok egy komplex rendszerszemléletet ismerhetnek meg, benne a saját szerepüket és cselekvési terüket.

Az igaz, hogy a kiadvány-sorozat elsősorban fiatalok, diákok részére készült, de az idősebb generáció is egészen biztosan sok hasznos információra tehet szert tanulmányozásával.
Fenntartható fejlődés bolygónk jövőjéért!

A szerző