Gyógyszergyártók, gyógyszergyárak az idei évben.
A Figyelő 2022. novemberében is megjelentette azt a listát, melyben a magyarországi Top 200-as cégek szerepelnek, azaz azon 200 cég, melyek árbevétele 2021. évben a legnagyobb volt. Gyógyszergyártók is megtalálhatók a listán.
Kijelenthetjük, hogy a vakcina és antivirális szerek eladása meghatározó volt ezen a piacon, ám a gyógyszerpiac ennél összetettebb, szofisztikáltabb.
A hazai gazdaság leginnovatívabb ágazata a gyógyszeripar, a gyógyszergyártók.
Az mRNS vakcinák mellett olyan fejlesztések voltak és vannak folyamatban, mint a biotechnológia.
Az ágazat szakértői szerint olyan területeken várható fejlődés (és jelenleg is invesztálnak ebbe rengeteg pénzt), mint a neurológia és neurotechnológia.
A világ nagy gyógyszergyártói egyre több agyi területtel foglalkozó kutatást végeznek.
Gyógyszergyártók – gyógynövények
Hogy jön ez a gyógynövényekhez?
Mi itt a Naturportal-on fontosnak tartjuk, hogy minél kevesebb gyógyszert fogyasszanak az emberek.
Minimum a banális jellegű megbetegedéseket természetes módszerekkel kezeljék.
Ez a cikk azért is született meg, hogy edukáljuk az embereket arról, hogy valójában az olcsóbban beszerezhető gyógynövényekkel és tanulással rengeteg pénzt is tudnának spórolni akkor, ha nem rögtön ipari gyógyszert vásárolnak.
Ugyanakkor nagyon fontos felhívni a figyelmet arra, hogy megfelelő orvosi diagnózis nélkül senki se kezelje magát gyógynövényekkel, mint ahogy más szerekkel sem.
A gyógynövények komplexitásuknál fogva sokkal több mindenre képesek harmonikusan hatni, mint a gyógyszeripar egy komponensű készítményei.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a gyógyszeripar is felhasznál gyógynövényeket (igaz, hogy azoknak általában csak 1-2 hatóanyagát), másrészt pedig a gyógynövényeknek is lehetnek ellenjavallatai, illetve egyéni érzékenységtől is függő mellékhatásai.
Ezért ez a cikk nem a gyógyszeripar ellen íródott, hanem azon józan megfontolásból és elgondolásból, hogy gondoljuk végig, hogy a saját anyagi erőforrásainkat hogyan, kinek és milyen módon adjuk oda.
Legyünk sokkal tudatosabbak! Keressünk holisztikus orvosokat, természetgyógyászokat, gyógyszerész-természetgyógyászokat akár.
Ne kapkodjunk indokolatlanul gyógyszereket!
Gyógyszergyártók és a 2021-es év
Lássuk 2021. év számait
Nagy változások nem mutatkoznak a Top 10-ben, de megjelentek új gyógyszeripari szereplők is a piacon.
A növekedések látványosak voltak a 2021. évben, főleg a kereskedelem dobta meg a forgalmat.
Az újak piacra törése nem befolyásolta a nagy gyártók pozícióit.
Magyar gyógyszeripari Top 10 a 2021. évi nettó árbevétel alapján
- Richter (+11,2 %) 630,5 milliárd Ft nettó árbevétel – évek óta erős a növekedés, a cég elsősége megingathatatlan
- Sanofi-Aventis (+13,5 %) 454,9 milliárd Ft nettó árbevétel – 2 éve stabil növekedés
- Hungaropharma (+4,1 %) 419,1 milliárd Ft nettó árbevétel – idei plusz a tavalyi visszaesés után
- Phoenix Pharma (+10,5 %) 382,6 milliárd Ft nettó árbevétel – 2021. sikerév
- Teva (-7,9 %) 206,3 milliárd Ft nettó árbevétel – bevételcsökkenés a tavalyihoz hasonlóan
- Egis (+3,9 %) 193,7 milliárd Ft nettó árbevétel – kiegyensúlyozott növekedés
- Celltrion (+25,4 %) 153,3 milliárd Ft nettó árbevétel – látványos növekedés
- Pfizer (+119,5 %) 102,2 milliárd Ft nettó árbevétel – bejött a vakcina biznisz, a cég új belépő a Top 10-ben
- Jenssen-Cilag (+17,6 %) 93,6 milliárd Ft nettó árbevétel – nem csak oltóanyag értékesítésből származó növekedés
- Atlas (+151,2 %) 70,6 milliárd Ft nettó árbevétel – növekedés részben belső átszervezés miatt
Ezeket az adatokat a cégek éves jelentései és iparági ellenőrzött információk alapján iparági elemzők állították össze és a Figyelő 2022. novemberi TOP 200-as számában jelent meg.
Amikor természetes módszerekkel gyógyítod magadat, vagy családtagjaidat, akkor gondolj arra, hogy azzal a hazai természetgyógyászat fennmaradását, a hazai természetgyógyász szakembereket támogatod.
Kattints ide a hazai JÓ természetgyógyászokhoz: www.gyogyaszkereso.hu