2023. április 18. kedd | dr Jung Andrea A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2023-ban a 20. évfordulóját ünnepli. Fennállása alatt a fő célja nem változott: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. 2023. évi programsorozat Idén 4 térségben jelentkezik a „Muzsikál az erdő”. A helyi erdészek hívó szavára az év első eseménye új helyszínként a Szatmár-Nyírségi homokháton 2023. április 21-23-án a Baktalórántháza melletti erdőben és Partiumban, Nagykárolyban, valamint Mezőfényen várja az érdeklődőket. A progam átível a határokon, összeköti a régiókat, népeket, hiszen életünk igazán fontos értékei, megoldandó problémái, felelősségünk, sorsunk is közös. Az áprilisi változékony időjárás nem szegheti kedvét az erdei élményekre vágyóknak. Aki ellátogat a rendezvényre, az megcsodálhatja a kocsányos tölgy, a vénic szil és a madárcseresznye famatuzsálemek védelmében illatozó tavaszi madárcsicsergős virágszőnyeget. A klasszikus és népzenei koncerteken, a szakvezetéses erdei sétákon, gyermekprogramokon, kiállításokon hamisítatlan „muzsikál az erdő”-s élményre számíthat minden résztvevő. Különleges erdei helyszínekre hívják a rendezvényre érkezőket, ahol a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várják a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra. A Príma, Nógrádikum és Nívó Díjjal, „Minősített Fesztivál” címmel rendelkező rendezvény valamennyi napján lélekben felkészülünk a szakvezetéses erdei séta során a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre. A résztvevők megismerhetik a helyi értékeket, a nagykárolyi Károlyi-kastélyt, a baktalórántházai Dégenfeld Kastélymúzeumot, a baktai és a fényi erdő különleges természeti kincseit, a helyi ételeket, ízeket. Egészséges életmód, fenntartható gazdálkodás A „Muzsikál az erdő” rendezvényen az egészséges életmód, a környezettudatosság jegyében szakvezetéses sétákra, kerékpártúrára kerül sor. Szombaton a Fényi erdőben Mezőfényen a “Szatmári Erdők” Tasnádi Magánerdészeti Hivatalának területén kerül sor a programra. Április 23-án, vasárnap a Baktai-erdő, Baktalórántházán ad otthont a programoknak, amely a NYÍRERDŐ Zrt. kezelésében lévő állami erdő. Szabó Lajos erdőmérnök, a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat főszervezője, Balogh Sándor, Tölgyfa Gábor, Bíró Imre, Szokolovszki Géza, Gencsi Zoltán erdőmérnökök erdei élménysétával várják az érdeklődőket. Az erdő csodái mellett kiemelt téma a fenntartható gazdálkodás természeti kincseinkkel. A Móricz Zsigmond Színház és a Burattinó Bábszínház várja a kicsiket és a nagyokat, hiszen a mese feltölti a gyermekek és a felnőttek lelkét egyaránt. A „Muzsikál az erdő” kézműves műhelyében lehet majd fát faragni, kosarat fonni, szőni, csupa természetes anyagból barkácsolni. Megismerhetik a fenntarthatóságra nevelés módszereit a NYÍRERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskoláinak erdőpedagógusaival. A program elmaradhatatlan része a helyi termékek vására és a „Muzsikál az erdő” Fotópályázatának és Gyermekrajzpályázatának kiállítása is. Zenekarok, énekkarok és zenészek a „Muzsikál az erdő” programsorozatban A klasszikus zene a Szatmárnémeti Állami Filharmónia, az Artemis énekegyüttes, a Cantemus Gyerekkórus Szabó Dénessel és Boros Misi, a 2014-es Virtuózok győztese, Junior Príma díjas zongoraművész tolmácsolásában szólal meg. Népzenei produkcióval érkezik Pál István Szalonna és Bandája és a Cimbaliband. A „Muzsikál az erdő” helyet ad az ifjú tehetségek bemutatkozásának, fellép a rendezvényen Pucsok Tünde, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, a Rekettye Néptáncegyüttes gyermekei, az Aurel Popp Művészeti Líceum növendékei. A „Muzsikál az erdő” a Szatmár-Nyírségi homokháton rendezvény példás összefogás eredményeként jön létre az erdészetek, az önkormányzatok, a helyi művészek, civil szervezetek együttműködésében. Ne feledkezzenek meg arról, hogy „nincs rossz időjárás, csak rossz öltözködés”! Öltözzenek az időjárásnak megfelelően, úgy készüljenek, mint egy kellemes erdei túrára! Köszöntsük együtt a tavaszt az erdőben természeti, zenei értékeinkkel, erdei élményprogramokkal! Újuljunk meg az erdei életközösséggel együtt! Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a „Muzsikál az erdő”-re, amely igazi csemege az erdő és a zene szerelmeseinek! Részletes információt, a programokat megtalálják a honlapjukon a www.muzsikalazerdo.hu-n. „Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”! A teljes szöveget és képi anyagot a Muzsikál az Erdő Alapítvány bocsátotta a rendelkezésünkre. A szerző dr Jung Andrea See author's posts