Kristály koponya, az egyik legnagyobb titok.

A kristály koponya, és a titkai

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan működik a kristálykoponya, értenünk kell világunk működését.

Minden, ami velünk történik a világban, belőlük származik, a valódi én belső, megkötött információinak megvalósulása a térben.

A belső igazságot pedig a tudattalan rejti, ezért semmilyen más eszközzel nem férhetünk hozzá, csakis az elme kizárása által.

Ez azt jelenti, hogy módosult tudatállapotban, vagy a tudatos álmodás során tapasztalhatjuk meg, az igazságot.

A valódi én, nem azonos azzal, amit kifelé, a többiek felé mutatunk, de ahhoz sincs köze, amit magunkról gondolunk.

Ezek csak elképzelések, és azok képeinek mutatásai, magunk és a többiek felé.

 

Antenna és csatornázás

Minden élőlény együtt lélegzik, mindannyian együtt élünk, még ha sokan nem is úgy viselkednek. Ugyanaz a gyökerünk, mind ugyanannak a fának az ágai vagyunk.

A fa a közös tudat, melynek gyökerei rejtik el az elásott dolgokat és azokat a szeretteinket is, akik már nincsenek közöttünk.

Nem tűntek el, ugyanúgy kapcsolatban vagyunk velük is, ahogy a mindennel és a jövővel egyaránt.

A kristály koponya ezt a tiszta tudatot képviseli.  Az ősök emlékét és tiszteletét, ahogyan az élet fája is.

Sok hagyomány megőrizte a koponyák tiszteletét.

A buddhizmus, a hinduizmus és a TOLTÉKok is.

A koponya tehát az a közös tudat, amin keresztül a különböző levelek, ágak, vagyis csatornák elérhetőek, így azok által az azt rejtő információk lehívhatóak.

Ezt nevezi a spirituális hagyomány csatornázásnak.

Úgy működik mint a rádió, amivel a különböző csatornák adásai befoghatóak.

A gyakorlat során a koponya olyan tehát, mint a rádió antennája, így jobban, gyorsabban és érthetőbben foghatom az adott adást, amit megismerni szeretnék.

Ahhoz ugyanakkor, hogy egy csatornát én magam hozzak létre és tisztán tartsak fenn, amibe rengeteg információt tudok aztán feltölteni, a TOLTÉKok szerint 52 év gyakorlati tudással kell rendelkeznem.

Ez a mesterszintű alkalmazása a kristály koponyáknak.

A valóság megértését és megérzését tehát módosult tudatállapotban vagyok csak képes elérni, ezért a koponyákat is kizárólag ebben az állapotban tudom aktivizálni.

Az igazi információk elérésének legkézenfekvőbb módszere pedig a tudatos álmodás, vagy a vezetett transz folyamat.

 

 

HA SZERETNÉL RENDELNI KRISTÁLY ÉKSZERT, VAGY SZERETNÉL KONZULTÁLNI ERRŐL A TÉMÁRÓL, AKKOR KATTINTS AZ ALÁBBI LOGÓRA:

Gordia, kristályok

 

 

A szerző