2021. szeptember 29. szerda | dr Jung Andrea Berczik Ágnes biológus, fitoterapeuta, erdőfürdő intsruktor, gyógynövény túra vezető, gyógynövényismeret oktató. A különféle programjai Galagonya Program néven érhetőek el. Ismerkedjünk meg Vele és a tevékenységeivel közelebbről. Naturportal: A tapasztalataink szerint hazánkban a fitoterapeuták többsége, még a komoly szakkönyveket, publikációkat írók sem ismerik terepen a gyógynövényeket. Az, hogy valaki nemcsak használja, hanem terepen is kiválóan felismeri a gyógynövényeket az ritkaságszámba megy… Hogyan alakult ez így nálad? Az életutam már gyerekként összefonódott a természettel. Kiránduló, sokat vidékre járó budapesti családba születtem, biológia-kémia szakos tanár nevelőanyámnak köszönhetem, hogy középiskolás koromra elég komoly növényismerettel rendelkeztem és szenvedélyesen határoztam meg minden új fajt. Fekete István és Gerald Durrell könyvein nőttem fel, ami talán elég sokat elárul az „irányról”. Az erdőjárás már akkor a mindennapjaim része volt. Egy idő után nemcsak gyalogosan, de lóháton is túráztam, ami új távlatokat nyitott. Innen egyenes út vezetett az ELTE biológus szakára. Ott növénybiológiára szakosodtam, azon belül is gyógynövényekre. Innen származnak tehát a biztos növényismereti alapok. A szakdolgozatomat a budakalászi Gyógynövénykutató Intézetben írtam, az ott töltött idő szemléletformáló volt. Később tettem egy vargabetűt a lovasoktatás és lovasturizmus irányába, ami megtanított tanítani, előadni, és kommunikálni az emberekkel aminek nagy hasznát veszem most is. A pedagógus képzettségemet a Testnevelési Főiskola Lovaskultúra oktató szakának köszönhetem. Amikor fitoterapeuta vizsgát tettem, éreztem, hogy az én utam nem az, hogy egy rendelőben ülve segítsem a hozzám fordulókat. Sokkal közelebb áll hozzám a terepi munka, így adta magát a lehetőség, hogy a gyógynövény túra területén, élményalapú táborok szervezésében teljesedjek ki. Naturportal: Mit tekintesz a legfőbb missziódnak? Természetgyógyászként fő működési területem a prevenció. E. O. Wilsonnak köszönhetjük a biofília-hipotézist, miszerint az embereknek biológiai szükséglete a természettel való kapcsolat, e nélkül egyszerűen nem lehet egészségesen élni. A mai modern, városi ember nagyon távol került a természettől, elidegenedett tőle. Ez mutatkozik meg a kibontakozó ökológiai válságban is. Úgy teszünk, mintha nem éreznénk felelősséget a Földért, ezért a csodás bolyóért. Sokan úgy csinálnak, mintha semmi közük nem lenne az egészhez. Én feladatomnak érzem, hogy ameddig a képességeim és kompetenciám szerint elérek és hatni tudok, összekapcsoljam az embereket a természettel. Ezt a kapcsolódási pontot jelentették a lovak, lovastúrák, ezt segítik a gyógynövények és az élő terepi növényismeret oktatása, és ezen az úton talált rám az erdőfürdő gyakorlata is, ami a legújabb szerelem a témában. Naturportal: Hol laksz? Magyarország mely részén tevékenykedsz? Mik az előnyei és az esetleges hátrányai a lokációnak? Gömörszőlősön élek, ami egy mesebeli vidéken elhelyezkedő pici falu Aggtelektől 20 km-re. Ez a terület nagyon tiszta és természetközeli, biogazdálkodásra, gyógynövény gyűjtésre tökéletes. Hátránya és előnye egyben a nagy városoktól való távolsága, ami miatt csak az elszántabbak érnek ide egy-egy programra. Ezt igyekszem ellensúlyozni azzal, hogy az ország több pontján tartok gyógynövény túra vezetést. Budapest környékén pl. minden hónapban van legalább egy alkalom. Mivel budapesti születésű vagyok, oda is „haza megyek”, épp annyira magaménak érzem a Budai hegyeket, a Pilist és a Visegrádi-hegységet, mint itt a Bükköt és Aggtelek környékét. Így elég sok embernek tudok elérhető helyszínen túrákat szervezni. Naturportal: Van saját kerted? Igen, van egy kicsi kertecském, ami ellátja a családot friss zöldséggel, gyümölccsel és természetesen vannak benne gyógy- és fűszernövények is szép számmal. Ez egyelőre nem bemutató kert, de 2022. tavaszra elkészül egy vendégfogadó tér, ami mellett helyet kap egy új gyógynövényes kert is, ami kimondottan oktatási célokat szolgál majd. Naturportal: Mostanában nagy divat az erdei növények étkezési célú használata, hiszen gyakorlatilag ingyen vannak és sok remek finomság készíthető belőlük. Érdekel-e ez a terület? Tanítod-e terepen az ehető és mérgező növényeket? Van-e nálad kóstoltatás? Tervezed-e ilyen tanfolyam, túra indítását? Igen, ez valóban nagy érdeklődésre tart számot mostanában. Szoktam mondani, hogy én egy kecske lelkületű ember vagyok, végigkóstolgatom az erdőt-mezőt amerre járunk. Számomra ez is a környezettel való bizalmi kapcsolat egyik formája. Csodás látni a természet bőségét és hogy szeret adni, táplálni bennünket. Valóban olyan, mint egy gondoskodó anya, vagy méginkább nagymama, aki a kisunokáit a kedvenc csemegéivel várja. Így természetesen megszületik az emberben a kölcsönösség, a felelősségérzet, a gondoskodás vágya és az őszinte feltétel nélküli szeretet. Visszatérve a kérdésre, igen, a gyógynövény túra során bemutatom az épp termő ehető növényeket, és jövő évre tervezek ezzel kapcsolatos online anyagokat is, de ez még egy titkos projekt. Naturportal: Nagy népszerűségnek örvendenek a gyógynövénytúráid… Milyen gyakorisággal és hol tartasz gyógynövény túra lehetőséget? Gyógynövény- és vadnövénygyűjtés, kóstolás is lehetséges a túrákon? A túrák áprilistól októberig havi rendszerességűek Budapest környékén, Gömörszőlősön pedig igény szerint indulnak. A túrákon bemutatom a növényeket botanikai szempontból, megmutatom a határozó bélyegeiket, és hogy miként különböztessük meg őket a hasonló – és esetleg mérgező – fajoktól. Megbeszéljük a begyűjtés optimális idejét, módját és szabályait. Ezután ismertetem az adott növény felhasználási lehetőségeit. A végén pedig válaszolok a kérdésekre. Mindig van lehetőség gyűjteni is az adott növényből, ha ehető növényről van szó, akkor meg is szoktuk kóstolni. Naturportal: Kiknek ajánlhatóak a gyógynövény túra programjaid? A túrák nyitottak mindenki előtt. Ha meg kell nevezni a célcsoportot, akkor leginkább azok a városi emberek, akik érdeklődnek a természetes gyógymódok és a természetkapcsolat iránt, és szeretnének még tanulni, vagy nem elég magabiztosak, így jól jön egy szakképzett vezető, segítő számukra. Tartottam viszont túrát már egy biobolt hálózat munkatársainak is egyszer, ott minden résztvevő fitoterapeuta természetgyógyász volt, és ők is nagyon élvezték a terepi növényismeretet. Sokszor felkiáltottak, hogy „Ó, ez így néz ki valójában?! Eddig csak a zacskóban láttam.” Szóval azt gondolom, hogy tudásszinttől függetlenül mindenkinek tud valami értékessel szolgálni egy ilyen gyógynövény túra. Nem lehet túl sokat, vagy túl keveset tudni hozzá. KATTINTS IDE A GALAGONYA PROGRAM AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEIHEZ Naturportal: Milyen tevékenységeid brand neve a Galagonya Program? Miért ezt a nevet választottad? A galagonya az egyetlen olyan szívre ható, a szív munkáját segítő gyógynövényünk, amivel csak pozitív hatást érhetünk el. Csak segíteni tud. A GalagonyaProgram eseményei is ilyenek, a szívre és lélekre hatnak leginkább és csak segíteni, emelni tudják az embert. A gyógynövény túrákon kívül az élménytáborok, elvonulások és az erdőfürdő séták a másik két tevékenységi irány. Naturportal: A Galagonya Programon belül a gyógynövény túra mellett a Gyógynövényismereti Tudástár is elérhető. Mit tartalmaz ez, és hogyan kell ezt elképzelnünk? A Gyógynövényismereti Tudástárat a túrákon elhangzó igény hívta életre. Sokszor hallottam, hogy „hű, mennyi jó infót hallottunk, de nem fogok emlékezni a felére sem”…, meg hogy „túl sok volt egyszerre” stb. Erre találtam ki megoldásként, hogy a téli időszakban elérhetővé teszek zárt online felületen kidolgozott anyagokat, amikből a résztvevők megismerhetik a gyógynövényeket. Így tavaszra, mire elindulunk túrázni már megvan az elméleti alapozás, és így sokkal hatékonyabb a terepi tanulás. Ezt vissza is igazolták a résztvevők. Jelenleg 60 gyógynövény érhető el, mindegyikhez tartozik egy videós előadás, ahol egy részletes prezentációval mutatom be az adott növényt, és adok mindegyik mellé egy letölthető tanulókártyát, amin a legfontosabb infók szerepelnek kis helyen. Ez nyomtatható, lehet rá jegyzetelni, ki lehet vinni terepre stb. A tudástár és a gyógynövény túrák egymástól függetlenül is igénybe vehetőek, de a tudástár tagoknak mindig 50 % kedvezménye van a gyógynövény túrákra. Így igyekszem motiválni a résztvevőket, hogy ne csak elméletben képezzék magukat, hiszen valódi növényismeret csak terepen sajátítható el. Novembertől pedig elérhető lesz újabb 60 gyógynövény. A folytatást az eddigi résztvevők kérték, én pedig örömmel teszek eleget a kívánságuknak. KATTINTS IDE A GALAGONYA PROGRAM AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEIHEZ Naturportal: Erdőfürdőzést is tartasz. Milyen erdőfürdő mentor képesítést szereztél? Míg a gyógynövény túra esetén mindenki érti, hogy miért van szükség túravezetőre, addig sokan nem értik, hogy miért nem elég, ha csak simán kimegyünk az erdőbe. Miért szükséges ehhez sok ember számára vezetés? Az erdőfürdő vezetői képesítésemet egy nemzetközi szervezetnél a Forest Therapy Institutnál (FTI) szereztem. Az erdőfürdőzés egy japán eredetű stresszoldó, relaxációs módszer, mely a természettel való kapcsolódáson alapul. Maga a szó abból ered, hogy „megfürdetjük az érzékeinket az erdő atmoszférájában”. A legtöbb embernek ma elkel a segítség abban, hogy hogyan lassuljon le, hogyan kapcsolja ki a folyamatos monológot a fejében, hogyan hangolódjon rá úgy igazán és mélyen egy erdei környezetre és úgy általában, hogy hogyan maradjon a jelenben és élje meg a pillanat varázsát. Ezekben tud segíteni egy erdőfürdő vezető. A csoportos séták alkalmával pedig ehhez hozzáadódik a többi ember támogató ereje, a csoportdinamika működése, ami szintén nagyon fontos tényező, sokat adhat az élményhez. Egyszer volt szerencsém az Aggteleki Nemzeti Park környezeti nevelési osztály munkatársainak egy bemutató erdőfürdőt tartani. Ők „hivatalból” azzal foglalkoznak, hogy az oda érkező vendégeknek bemutatják a természeti értékeket, és mind kiváló, mély természet kapcsolattal rendelkező emberek. Ráadásul a saját területükön igyekeztem valami újat mutatni számukra. Azt a visszajelzést kaptam tőlük, hogy az erdőfürdő tudott nekik is új nézőpontokat, perspektívát mutatni. Egy másik szemléletű utat-módot a természet felfedezésére. Vannak országok, ahol az erdőfürdőket már receptre írják fel, a stresszcsökkentő hatása klinikai tesztekkel bizonyított. Szerintem egyszer mindenkinek érdemes kipróbálnia! Naturportal: Hol tartod az erdőfürdőzést? Egész évben tartod ezeket a vezetett túrákat? Az erdőfürdőim helyszíne Gömörszőlős környéke, az Aggteleki Nemzeti Park területe és a Bükk. Ezen kívül egyéni meghívás alapján szívesen utazok el más tájakra is. Az erdőfürdők kevésbé szezonálisak, mint a gyógynövény túrák, így egész évben megtarthatók. KATTINTS IDE A GALAGONYA PROGRAM AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEIHEZ Berczik Ágnes biológus, fitoterapeuta Az ELTE-n végeztem biológusként, majd a szakmai pályám a lovasturisztika irányába kanyarodott. Később visszatértem a növények, gyógynövények világába. Jelenleg a fő tevékenységem a gyógynövény túrák tartása, illetve gyógynövényismeret oktatás online és offline módon. Természetgyógyászként fő működési területem a prevenció. Ezt elvonulások, élmény alapú táborok szervezésén keresztül valósítom meg. Az erdőfürdő vezetői hivatás egy nagyszerű lehetőség, egy módszer, amivel az embereket segítem újrakapcsolódni a természettel. Ennek a szakmai útnak a következő lépcsőfoka az Életmódtanácsadó és -terapeuta vizsga, ami 2022. tavasszal esedékes. Célom, hogy a hozzám érkezőknek egy holisztikus szemléletű életmód programot tudjak bemutatni és átadni, segíteni őket az egyéni céljaik megvalósításában. A szerző dr Jung Andrea See author's posts