2024. október 7. hétfő | dr Jung Andrea A Magyar Integratív Medicina Szövetség tavaly megkezdett sorozatának idei rendezvénye a II. Szabadegyetem 2024. október 12.-13.-án (szombat-vasárnap). A rendezvény blokk rendszerben működik előadások helyett. Egy-egy blokk egy témát tárgyal végig, szakértők segítségével, a hallgatóság aktív részvételével. A blokkot moderátor vezeti, irányítja a szakértők és a hallgatóság munkáját. Minden blokkot állásfoglalással zárnak le. Jegyvásárlás II. Szabadegyetem Program 10.12 Szombat II. Szabadegyetem 1. blokk – 9.00-12.00 Az integratív gyógyászat paradigmája, ismeretelméleti vonatkozásai, kapcsolatrendszere a modern orvosi tudományokkal. Blokk moderátora dr. Szalkai Iván Ph.D Több jelzés érkezett, hogy a tagtársaink egy része számára nem elég érthető az az elv, amit az integratív gyógyászat diszciplináris jellegéről vallunk. Ezért ezt a témát ismételten a közös értelmezés tárgyává kell tennünk. A blokk meghívott résztvevői: Szabó V. László homeopatha kijelölt résztvevő a Debreceni Egyetemről, Sztojalovszky Gábor moxa terapeuta, Török Gabriella germán gyógyászat 12.00-13.00 Ebédszünet II. Szabadegyetem 2. blokk. – 13.00-16.00 Méregtelenítés, mint egészség-stratégia A blokk moderátora Dr Karácsony Ferenc, a témakör honoris causa egyetemi vizsgáztató tanára. A méregtelenítés korunkban újrafogalmazást igényel. Korábban a felhalmozódott felesleg kivezetése állt a fókuszban, de mára a szervezetünkbe kerülő sok vegyi anyag még szubtoxikus mennyiségben is diszruptorként működik. Ha egyesével nem is mérgezőek, összességében gátolják a homeosztázis vezérlésében szerepet játszó rendszereinket, így a normális működést és a regenerációt is. A felkért előadók és vitapartnerek különféle aspektusokat képviselnek: homeopátia, ayurvéda, endokannabinológia, mikrobiom kutatások, mitokondriális folyamatok, méregtelenítő bázisterápiák. Bemutatják, hogy miként jellemezhetőek a minket terhelő vegyi anyagok, elektromágneses hullámok, érzelmek és gondolatok okozta reaktív károsodások. Hogyan ismerhetjük fel ezeket és az emögötti összefüggéseket, milyen szokásaink révén érnek el minket és mit tehetünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a károsodást, amit okoznak? Blokk résztvevői: Dr Borbély Katalin homeopathia, Dr Szalkai Iván PhD ayurveda 10.13. Vasárnap II. Szabadegyetem 3. Blokk 9.00-12.00 A tumorképződés mechanizmusa az integratív gyógyászat szemszögéből, s beavatkozási lehetőségeink Moderátor: dr. Szalkai Iván Ph.D A betegségek folyamat elméletéből következően a legsúlyosabb betegségeknek is van kezdeti, fejlődési és vég stádiumuk. Ezen stádiumok mentén tekintjük át a daganatok kifejlődését, ezekre a folyamatokra való ráhatás lehetőségét. Résztvevő szakemberek : dr. Szalkai Iván Ph.D ayurveda, dr. Kovács Gyula german medicina, dr. Molnár Mariann homeopathia,dr. Répási Ildikó antropozofiás orvoslás 12.00-13.00 Ebédszünet II. Szabadegyetem 4. Blokk – 13.00-16.00 Mi a valóság az EU által szabad használatban betiltásra javasolt gyógynövényekkel? Moderátor Daróczi Zoltán Hasznosságuk, hatásuk, mellékhatásuk, komplikációik (kurkuma, orbáncfű, teafa olaj, piperin, szinefrin, triptofán, melatonin, poloskavész, maca, tulsi, királydinnye, ashwaganda). A blokk szakértői dr. Szalkai Iván Ph.D ayurveda, dr. Petővári Bence Ph.D integratív gyógynövénytan, Császi András fitoterapeuta A rendezvény helyszíne HÁLÓ Közösségi és Kulturális Központ, 1052 Budapest, Semmelweis u. 4 (Astoriánál). Kocsival behajtáshoz külön engedély vásárlása szükséges. A rendezvény során tízórai és uzsonna (kávé, pogácsa) biztosított, ebéd a közeli éttermekben önköltséges. A rendezvényen felvétel készül, amely később térítés ellenében hozzáférhető lesz. Kredit pont igénylése folyamatban. A szabadegyetem látogatásáról, a meghallgatott blokkokról igazolást állítunk ki. Részvételi díj: Egy nap 10.000 Ft Két nap 20.000 Ft Helyszíni jegyvásárlás esetén 15000, illetve 30000 Ft. A kedvezményes összeg befizethető a mellékelt számlaszámra történő átutalással. A számlát a részvételi igazolással együtt a rendezvény helyszínén adjuk át. Számlaszám: K&H 10400188-50526949-56881002 A részvételi jegy megvásárlásával hozzájárul, hogy a rendezvényről készülő felvételeken felismerhető lesz. Jegyvásárlás A szerző dr Jung Andrea See author's posts