CUKROS ÜDÍTŐK – EGYENLŐ HALÁL?


cukros udito A cukrozott üdítőitalok fogyasztása évente több mint 180 ezer halálesettel hozható összefüggésbe világszerte, elsősorban a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának elősegítése miatt – derült ki egy új tanulmányból. A cukros üdítők 180 ezer halálesettel hozhatók összefüggésbe világszerte.

A kutatók szerint a tizenöt legnépesebb ország közül Mexikóban volt a legmagasabb a cukros üdítőitalok összefüggésbe hozható halálozások aránya: éves szinten 318 eset egymillió felnőttre. Japánban volt a legalacsonyabb a ráta: éves szinten tíz az egymillióhoz.

Üdítő vagy elrettentő italok?

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a cukros üdítők fogyasztása növeli az olyan krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, mint a diabétesz, a szívbetegség és a rák. A mostani tanulmány pedig hasznos becsléssel szolgál a probléma nagyságát illetően – olvasható a LiveScience című tudományos hírportálon.

„Az eredményeinknek arra kellene sarkallnia a törvényhozókat világszerte, hogy hatékony intézkedésekkel csökkentsék a cukros üdítők fogyasztásának mértéket. Ilyen intézkedés lehet az adókivetés, a tömegmédia-kampányok és az italokhoz való hozzáférés korlátozása” – mondta a tanulmányban részt vevő Gitanjali M. Singh, a Harvard Egyetem közegészségügyi tanszékének kutatója.

Rossz étrend kiegészítők

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tanulmány mindössze összefüggést talált a cukros üdítők fogyasztása és a halálozások között, nem pedig ok-okozati kapcsolatot. A cukorral édesített szomjoltók gyakran csak részét képezik a rossz étrendnek, amely egyébként is hozzájárul az egyén gyenge egészségi állapotához.

„A cukros üdítőkből származó kalóriákban gazdag étrendek mindenképpen szegényesnek számítanak” – húzta alá David Katz, a Yale Egyetem orvostudományi tanszékének prevenciós kutatóközpontját vezető szakember, aki maga nem vett részt a tanulmányban. – Ezek az üdítők több keményítőcukrot, vagy nátriumot, vagy transzzsírt, vagy vegyi anyagot tartalmazhatnak és majdnem biztosan tartalmaznak is.”

Hízás: betegség!

Az új tanulmány 114 országra vonatkozó adatokat dolgozott fel. A kutatók az étrendekre irányuló felméréseket elemezve vizsgálták a cukros üdítőitalok fogyasztásának mértékét és az egyes betegségek okozta halálozások számát. A kutatók korábbi tanulmányokból származó információkat használtak, hogy megbecsüljék a cukros üdítők fogyasztásának testsúlynövekedésre gyakorolt hatását. Azt is vizsgálták, hogy a testsúlygyarapodás milyen hatással van a szív-és érrendszeri betegségek, a diabétesz és rák okozta halálozás kockázatára.

Összességében nézve, a cukros üdítők fogyasztása 133 ezer diabétesz okozta, 44 ezer szív-és érrendszeri betegségből eredő és hatezer rákos halálesettel volt összefüggésbe hozható. Kilenc világrégióból Latin-Amerikában és a Karib-térségben volt a legtöbb – 38 ezer – diabétesz okozta haláleset 2010-ben. Kelet/Közép-Eurázsiában volt a legmagasabb – 11 ezer – a szív- és érrendszeri betegségekből eredő halálozások száma.

Az Amerikai Szív Társaság ajánlása szerint a felnőtteknek – kétezer kalóriás napi tápanyagbevitel esetén – maximum 450 kalóriányi cukros üdítőt kellene fogyasztania hetente. A tanulmányt az Amerikai Szív Társaság New Orleans-i találkozóján ismertették.

Forrás: http://www.livescience.com/28040-sugar-sweetened-beverages-deaths.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük