Barion Pixel

Ebben a cikkben a fájdalom és feszültség természetéről lesz szó.

Pontosabban arról a félreértésről, mely szerint nem elég csak feszültséget kezelni ahhoz, hogy végleges megoldást találjunk a testünkben megjelenő feszültségfüggő fájdalmakra.

Elsőként nézzük meg, hogy mi is az a fájdalom?

Ha megnézzük a testünket, különböző behatásokat tudunk a testünkre rávinni, és van ahol fájdalmat érzünk, van ahol nem. Azt fogjuk tapasztalni, hogy azok a részek, ahol nincsenek idegvégződések, nem éreznek fájdalmat. Levághatjuk a körmünket, vagy a hajunkat, nem fog fájni. A bőrünkből is levághatunk egy darabot – ha nem vágunk elég mélyre, nem fogjuk megérezni fájdalomként.

Tehát akkor ebből arra lehet következtetni, hogy az ideg az ami fáj, vagy legalábbis az ideg jelenléte szükséges hozzá.

Ha idáig eljutottunk, akkor elindulhatunk egy jó irányba, hogy megértsük, ami nekünk most ehhez szükséges.

Meg kell vizsgálnunk, hogy az idegrendszerünk miként reagál a külső behatásokra

Háromféleképpen reagál rájuk:

  1. Felfogja azt és itt megáll a dolog, csak érzékel, semmi több.
  2. Érzékeli és ennek hatására az idegrendszerünkben csökken a feszültség. Ezek a behatások a számunkra szimpatikusak, kényelmesek, elviselhetőek lesznek. Amik ezt eredményezik, azok számunkra olyan szituációk, emberek, ízek, hangok, zenék, bármik, amiket mi kedvezőleg ítélünk meg.
  3. Érzékeli azt és annak hatására befeszül. Ez a behatás, ami ilyet idéz elő, ez kellemetlen lesz.

 

A fájdalom akkor lép fel, amikor valaminek a hatására az ideg annyira feszül, hogy már a belső szerkezetének is sok és az ideg egymaga már nem tud vele mit kezdeni.

Ilyenkor a test kommunikál az agy felé, és a kommunikáció a fájdalom. Tehát a fájdalom egy idegi túlfeszülés.

A test beszél az agyhoz, hogy:  “Itt a baj, gyere segíts, találj rá egy megoldást, nekem egyedül már nem megy!”

Ez a fájdalom, és ez a fájdalom szerepe.

Idegrendszer és feszültség 

Ebből az tűnik ki, hogy az idegrendszerünk úgy viselkedik, mint egy raktár. Valamennyi feszültséget el tud viselni és valamennyi minimum feszültség kell is, hogy legyen benne. Ha nincs, akkor ott megszűnik az ÉLET.

Amit régen az emberek a temetőben láttak, hogy pár napja eltemetett emberek sírjából valamiféle felhő szállt fel, mintha az ember lelke szállt volna ki, az igazából az idegrendszerben visszamaradt elektromos feszültség volt.

Annyit kell tudni az elektromos áramról, hogy amikor egy áramkört felkapcsolunk, akkor a huzalokban is mérhető a feszültség, ott is megjelenik az áram. Nem csak a fogyasztónál (pl. lámpa), hanem a vezetékekben is ott az áram és amikor a lámpát lekapcsoljuk, akkor valamennyi ideig az még elraktározza.

Ez történik az idegrendszerben is. Képzeljük el, hogy az egész ideghálózat olyan a testben, mint egy vezetékrendszer, melyben az agyból kiáramló elektromos áramszerű impulzusok futnak végig, és akkor abból az agy irányítja a testünket, mozgásainkat.

Ennek alapján már érthető, hogy az idegrendszerünk mindenféle behatást feszültségre fordít le magának. Feszültséggel reagál arra, ami minket megterhel.

Például hallgatunk egy olyan zenét, ami kellemes és nagyon szeretjük is, de nem az a zene, amit egész nap tudunk hallgatni.

Egy idő után ugyanaz a zene, ami minket ellazított, az befeszít és terhünkre válik. Ilyenkor általában zenét váltunk. De látható, hogy az idegrendszer hogy működik. Mindent lefordít magának feszültségre, ami számára terhes. Olyan behatásokkal ellensúlyozza ezt, ami feszültséget old benne.

Az idegrendszerünk számára az életünk egy feszültség és feszültségoldás játéka.

Aki helyesen él és az intelligenciáját megfelelően használja praktikus szempontokból az élethez, az megtartja ennek a kettőnek az egyensúlyát.

Modernkori élet és a fájdalom

Sajnos a modernkori embert olyan életre kényszerítik már a gépek, a találmányok, a környezete, hogy mindig rohanjon, kényelmetlenül érezze magát és mindig minél jobban befeszüljön.

Ilyenkor a modern ember életében az jelentősebb szerepet kap, hogy mennyire ismeri fel azokat a behatásokat, módszereket, amire ő kedvezőleg reagál. Ezekre az idegrendszere csökkenti önmagában a feszültséget, tehát elenged.

Amíg gyerekek vagyunk, addig ez eléggé automatikus a számunkra. Ez abból is adódik, hogy gyerekként teljesen más életet élünk. A mostani generációban nem vagyok biztos, de valamennyire még rájuk is igaz.

Mi azonban amikor gyerekek voltunk, még másztunk fára, úsztunk a folyóban, bicikliztünk. Nem voltak számítógépek, maximum TV-t lehetett nézni és volt a jó buli, amikor valaki hozott egy focilabdát, összeállt a csapat és azzal játszhattunk. Tehát végeztünk egy csomó olyan mozgást és játékot játszottunk, mellyel kiadtuk magunkból a feszültséget. Felnőtt korunkban ezek elmaradnak. Ez azt eredményezi, hogy a feszültség nem vezetődik le, hanem felhalmozódik az idegrendszerünkben.

A fizikai terhelés és a mozgás hiányából adódó feszültségre még rájön a mentális terhelés. Ahogy kijárjuk az iskolát és elkezdünk dolgozni, egyre több felelősséget vállalunk magunkra. Egyre több dologgal kezdünk törődni, egyre több dolog miatt kezdünk aggódni és egyre több dolog nem úgy alakul az életükben, ahogy az nekünk megfelelne. Ezek a gondolatok, melyek igazából elektromos impulzusok, amik az agyból kiindulnak és végigterjednek az idegrendszeren, ezek ugyanúgy befeszítik az idegrendszert, mint egy kényelmetlen széken való hosszadalmas ülés. Mert az idegrendszer mindent lefordít feszültségre, ami számára kellemetlen.

Feszültség és fájdalom csökkentésének módjai

A feszültséget kétféleképpen lehet csökkenteni a testükben: aktív vagy passzív módszerrel.

Passzív módszer mondjuk a TV nézés, alvás, egy jó beszélgetés valakivel.

Az aktív módszer olyan elfoglaltság, melyhez ugyan energiát használunk fel, de mégis feltölt minket. Például a sport, a túrázás és a hasonló dolgok.

Felnőttkorban az életünk arra kényszerít minket, hogy mindkét fajta módszerből visszavegyünk ahhoz képest, mint ami jutott nekünk gyerekkorunkban.

Ennek eredményeként egy éjszakai alvással már nem vagyunk képesek regenerálni az előző nap alatt magunkba fogadott feszültséget.

Ez azt jelenti, hogy amit azelőtt gyerekkorunkban kialudtunk, az már nem hagyja el az idegrendszert az a mennyiség, és annak egy töredék százaléka visszamarad. Az száz nap múlva száz töredék. Ezer nap múlva ezer töredék.

Így halmozódik.

Kétfajta fájdalom és kétfajta feszültség

Azért fontos megértenünk, mert itt látnunk kell azt, hogy kétfajta feszültség van a szervezetünkben.

Az egyik az ún. vendég feszültség, amit napközben, ébrenlétünk alatt terhelünk rá a szervezetükre. Éjszaka, alvás alatt ez ki tud oldódni, el tud hagyni bennünket.

Az állandó feszültség az az, mely egy éjszaka alatt már nem hagy el és ez halmozódik. Ez a csendes gyilkos.

Nézzünk egy egyszerű példát a következő esetre. Ahogy lehajolunk, kinyílik felettünk egy szekrényajtó, felállunk, beverjük a fejünket.

Mi történik?

Attól, hogy bevertük szépen megdagad.

Miért?

Mert ott azon a részen az idegekben olyan mennyiségű feszültség keletkezik, melynek hatására a testünknek reagálnia kell.

Tehát egy bizonyos mennyiségű feszültségre az a lágy szövet, amiben az ideg van, megdagad. Ha ez egy kemény szövetben van benne, mint pl. egy csont, akkor az eltörhet.

A lágy szövet az megdagad és ugyanez történik meg akkor is, ha a feszültség nem egy hirtelen mozdulattal valami külső nyomás hatására jön létre, hanem belülről, apránként összegyűlt, állandósult feszültség hatására. Ez az állandó feszültség befeszíti és megmerevíti az izmokat és a szöveteket megdagadásra kényszeríti.

Amikor ilyenfokú az idegrendszerben az állandó feszültség, akkor ez az állapot utána csak még több feszültséget fog generálni és az aktív és passzív regeneráció csak még fontosabbá válik.

Ilyen esetben valamilyen kezelést kell keresni a helyzetünkre, melynek a hatására ez az állandósult feszültség egy része, vagy kedvezőbb esetben nagy része elhagyhatja a testünket.

Kezelésekből sokfajta létezik, mert gyógyító elvekből rengeteg van.

 

Az, hogy a gyógyítás eredményes-e a vagy sem, az vajon mitől függ? 

2 dologtól függ. Attól, hogy a kezelés a vendég feszültséget, vagy az állandósult feszültséget oldja-e?

A másik tényező, hogy azokból mennyit. Ha csak a vendég feszültségből képes oldani valamennyit, akkor a fájdalomból kevesebbet képes enyhíteni és azt is csak rövidebb ideig.

Akkor azt gondoljuk, hogy ez a terápia jó, mert segít.

Ebben az esetben már nem segítséget keresünk, hanem megoldást. Egy ilyen terápia, mely nem képes az állandó feszültséget oldani, soha nem fog tudni számunkra megoldást nyújtani, mindig csak segítség lesz.

Ami azt jelenti, hogy életünk végig folytathatjuk ezt a kezelést, még mindig csak segíteni fog. Eltelik egy élet és még mindig nem oldotta meg a problémát. Lehet, hogy a probléma nem lett súlyosabb, lehet, hogy szinten maradt, de nem oldódott meg.

Hogyha végleges megoldásban gondolkodunk, akkor olyan terápiát kell találnunk, mely az állandósult feszültséget képes feloldani és abból többet képes feloldani, mint amennyit mi nap mint nap beleterhelünk az idegrendszerbe.

Azzal a többlettel fogunk mi javulni.

Bizonyos terápiák, kezelések annak ellenére, hogy milyen ígéretesnek látszanak mégsem képesek megoldani viszonylag egyszerű fájdalmakat, problémákat.

Ez azért van, mert a gyógyítás az 2 dolgon alapszik. Az első ami fontos az a gyógyító elv.

Ha feszültségfüggő problémánk van, akkor az elv feszültségoldás kell, hogy legyen. Ha hiánybetegségünk van, akkor a feszültségoldás nem lesz megfelelő megoldás a számunkra.

A mozgásszervi problémák esetén a fájdalmak feszültségfüggőek. Az ok, ami miatt a testünkben fájdalom keletkezik, az nemcsak a feszültség jelenléte, hanem annak a mennyisége.

Ebből logikusan következik, hogy a gyógyítás másik tényezője a feszültségoldás mennyisége lesz. Erről nem szokott senki sem beszélni.

Ha a feszültségfüggő fájdalmainkra megfelelő terápiát keresünk és egy adott terápiát vizsgálva annak feszültségoldó mennyiségét a gyakorlatban nem igazolja számunkra semmi, akkor nem lehetünk biztosak abban, hogy ez a terápia a számunkra megfelelő.

 

Mi a feszültségoldás végső célja?

Az, hogy az állandósult feszültséget kiszedjük a testből olyannyira, hogy a testnek a természetes regeneráló képessége, mely egy éjszakai alvással számunkra megfelelően tudjon működni, az számunkra újra elegendő és működőképes legyen.

Van az a pont, amin túl a testünk már képtelen magát regenerálni. Az állandósult feszültséget valamilyen módon ki kell onnan venni. Különben, ha ez így marad, akkor csak rosszabb lesz és a testünknek ha ezt nem tesszük meg.

A feszültségoldás esetében vissza kell, hogy vigyük a testet ezen pont alá, ahol még a test mindenféle fájdalom nélkül képes önmagát regenerálni. Ha ezt elértük, akkor a gyógyulás megtörtént.

Feszültség félreértése

Ezen a ponton érkeztünk el a feszültség félreértéséhez.

Ezen a ponton a legtöbb ember ellenérveket mondana, hogy a feszültség okát is meg kell szüntetni, mert ha nem szüntetjük meg, akkor az újra eredményezni tudja ugyanazt, amit mi a terápiával meggyógyítottunk.

Ez a félreértés abból származik, hogy akik ezt hajtogatják, azok nincsenek tudatában annak, hogy mi az állandósult feszültséget oldottuk meg.

Ők azokat a tapasztaltaikat próbálják rávetíteni erre a helyzetre, amikor egy olyan terápiába fogtak, ami csak “segített”, de nem nyújtott végső megoldást és csak a vendégfeszültséget kezelték.

Egy olyan terápia ez, mellyel valóban meg kell szüntetni a feszültséget okozó tényezőket. Míg a “segítő” terápia esetében az aznapi feszültséget a terápia nagyon jól tudja kezelni, a felhalmozódott feszültség azonban csak akkor szűnik meg, ha feszültséget okozó tényezőket kiiktatjuk.

Lehetőséget adunk a test természetes regenerálódására. Ez is csak addig működik amíg a test még regenerálódni képes. Azon a bizonyos holtponton túl ez már nem történhet meg, és hiába szüntetjük meg a külső tényezőket, a testben a feszültség nem változik.

Amikor egy olyan terápiát alkalmaztunk, mely az állandó feszültséget szünteti meg, elméletileg ugyanaz a probléma kialakulhat, ha nem szüntetjük meg azt a fajta okot, mely ezt okozta. (Például ha egy ülőmunka okozta, és ezen nem változtat).

Elméletileg ez igaz. Gyakorlatilag azt kell, hogy lássuk, hogy ehhez, hogy kell még neki 20-30 év. Addigra meg már lehet, hogy nyugdíjas lesz, tehát lehet, hogy soha nem újul ki neki az a problémája amit egyszer megszüntettünk, mert az nagyon-nagyon hosszú idő.

Automatikus változások a fájdalom megszűnésének hatására

Ez idő alatt a test saját regeneráló képessége visszaáll és aktiválódik. Ezen kívül a tapasztalat azt mutatja, hogy azok az emberek, akik egy nagyon nagy fizikai fájdalomból jöttek vissza egy eredményes terápiával, azok nagy általánosságban tanultak belőle. Annak ellenére, hogy a feszültséget okozó külső tényezőket nem szüntették meg, valamilyen regeneráló módszert bevezetnek az életükbe. Vagy gyógytornát, vagy sportot, vagy kevesebb munkát, vagy több alvást, vagy bármi mást, ami nekik működik.

Az idegrendszer terhelése természetes és szükségszerű velejárója az ember életének.

Az viszont nem természetes, és nem is szükségszerű, hogy az intelligenciája ezt a terhelést ne ellensúlyozza valamivel.

Mégis ez azért történik meg, mert amikor gyerekkorban ez automatikus volt, nem magyarázta el senki, hogy ennek felnőttkorban mekkora jelentősége lesz.

Felnőttkorban egy nagyon fájdalmas és eléggé hosszú mozgásszervi megbetegedés után az emberek ráébrednek, hogy valamit nem jól csináltak. Ha az életükben jelenlévő feszültség forrásokat nem is iktatják ki, valamit változtatnak azért, hogy az az egyensúly megmaradjon, amit a terápiával elértek.

A feszültség félreértése nem helytálló, mert a feszültség az oka fájdalomnak és ha megszűnik, akkor nem fáj a testünk.

Az emberi intelligencia egyik legfontosabb feladata, hogy az élet bizonyos aspektusaiban egyensúlyt teremtsen és egyensúlyt őrizzen meg.

Sajnos a mi kultúránkban erre nem készítik fel a serdülő gyerekeket és felnőttkorban sok probléma árán tudnak ilyen bölcsességre szert tenni.

Egy nagyon fájdalmas és hosszantartó mozgásszervi betegségből való felépülés után az egyén az esetek nagy többségében megérti az intelligenciának ezt az egyensúlykereső és egyensúlyfenntartó szerepét.

Nem teljesen ugyanúgy folytatja az életét, mint addig, mert nem akar beleesni azokba a fájdalmakba, amiken már átment.

Ezért elfogadhatjuk, hogy a feszültség végleges feloldása a testben a fizikai fájdalmak végleges eltűnését eredményezi.

 

Kattints ide a JÓ shiatsu masszázs terapeutákhoz!

 

 

 

 

 

A szerző