A Schüssler sók használata segíthet, hogy jobban segíthessünk.
Azoknak, akik emberekkel foglalkoznak, a legnagyobb kihívás a másikról minél több információt megtudni.
Ehhez azonban akkor juthatunk hozzá tisztességesen, ha önmagunkról is mély ismeretekre teszünk szert. A leghitelesebb segítő ugyanis az, aki nemcsak intelligenciájával sajátította el a tudást, de önmagának is számos tapasztalatban, megélésében volt része. Úgy is mondhatnám képletesen, hogy megjárta a Poklot és onnan a Fénybe jutott.
A dr. Schüssler ásványi sók a segítő szakmabelieknek különösen hatékonyak lehetnek, hogy megtartsák erőforrásaikat, energetizálják magukat. Végül, de nem utolsó sorban, hogy harmóniában legyenek önmagukkal.
A legnagyobb félelme az embernek önmagával szembenézni. Sokkal komfortosabb, ha másoknak adhat tanácsot a segítő szándékú egyén. Ha mást kezelhet, gyógyíthat, ülést, konzultációt tarthat, könnyebb, mint hogy a saját börtönére ránézzen és magát kiszabadítsa.
Gyakran esnek abba a hibába a segítők, vagy segíteni szándékozó emberek, hogy a saját elfojtott érzelmeiket klienseken, ismerősőkön, családtagokon keresztül igyekeznek orvosolni, gyógyítani, vagy éppen amit nem tudnak megoldani, azokban a témákban adnak tanácsot.
Ez a helper szindróma semelyik félnek nem hatásos, sőt egyes esetekben ártalmas is lehet.
Tanácsot egyébként sem adunk a coaching szerint annak, aki nem kéri. Legfeljebb javasolhatunk olyan módon, hogy ha az Ő helyében lennénk, akkor mit tennénk.Természetesen ezt is csak abban az esetben, ha kéri az illető.
Az önismeret fontossága
Minden esetben elsőként az önismerettel, önreflexióval, önvizsgálattal szükségszerű foglalkozni, hiszen a vonzás törvénye szerint is olyan embereket vonzunk be, akikkel van valami dolgunk.Tehát minél mélyebben rálát az egyén a saját korlátaira, és képes szívből elengedni jó szándékkal, annál kellemesebb, könnyedebb életeket vonz be az életbe.
Tanmese Napsugárról
Például ha nem szimpatikus egy viselkedési forma a másikban, lehet, hogy valamikor gyermekkorunkban, vagy fiatal korunkban már átéltünk hozzá hasonlót.
Konkrétabban.egy hölgy – nevezzük Napsugárnak – munkája, karrierje döcögött, hol fent, hol lent érezte magát. A legnagyobb kihívást azonban az anyagi oldal okozta. Párja, társa ugyanolyan intelligens volt, mint Napsugár. A pár tanult, akadémikus család, akik viszonylag harmonikus környezetben nevelték gyermekeiket. Mondhatjuk azt, hogy mindannyian az élet fontos területeivel foglalkoztak. Az átlaghoz képest viszonylag kellemesen éltek, egészségesen táplálkoztak, mozogtak, mentálisan, részben lelkileg is fejlesztették önmagukat.
Tudatosan építették egyénileg az életüket, bár Napsugár felismerte, hogy a lelki, pszichés vagy spirituális út számára a leginkább megfelelő. Társa inkább a racionális, materiális világ rabja volt, valószínüleg tartott attól, hogy ha rálép felesége útjára, valami meg fog változni, ami nem lesz tetszetős számára. Az is lehet, hogy hamis, valótlan, Földtől elrugaszkodott útnak találta a spirituális utat. Sokan vannak ezzel így, a hiányos tudás, tapasztalat miatt. Mindenki spirituális lény – hiszen nemcsak fizikai test-szerkezetünk van.
Ennyi kitérő után kanyarodjunk vissza Napsugár és társa történetére.
Mivel mindketten a saját börtönükben voltak, így inkább befelé fordultak. Főleg az utóbbi évek járvány- helyzetében érződött, hogy inkább látszólagosan élnek egymás mellett, minthogy együtt. Persze ezt nem merték bevallani még önmaguknak sem.
Mit jelent a látszólag?
Együtt vannak testileg, gyakorlatilag minden tevékenységben, kívülről boldog párnak néznek ki. Ha van néhány idejük önmagukra, akkor azt gondolják, bárcsak megoszthatnám mindenem a párommal, bárcsak megértene, milyen jó lenne, minden tapasztalatot, élményt megbeszélni vele. Különösen Napsugárnak nehéz, hiszen a spirituális út tele van bőséges információval, megélésekkel, negatív vagy pozitív megtapasztalásokkal.
Van egy jó hírem azonban. Amikor Napsugár hozzám fordult, csak és kizárólag Schüssler só konzultációra jelentkezett be.
Lelki egészség és a Schüssler sók
Most jogosan megkérdezheti az olvasó, hogy akkor mégis mi köze a fizikális kondíciónak, a lelki és a pszichés vetületeknek a Schüssler sókhoz?
Itt most nem fejtem ki a tézist, tényt, elég annyi a megértéshez, hogy minden energia a Világban. Newton, Einstein már bebizonyította lineárisan.
Ezt alapul véve Dr. Schüssler arra a felismerésre jutott, hogy az ásványi anyag hiánya a sejtek funkciójában, szerkezetében negatív elváltozást idéz elő. Ez megnyilvánulhat betegségekben, rossz közérzetben, egészen a krónikus állapotokig.
Az tudományos tény, hogy az élővilág – beleértve az emberi szervezetet – legkisebb élő egysége a sejt. Azon belül van egy ún. DNS-állomány, ami köznyelvre lefordítva az ember tulajdonságait hivatott raktározni, formálni stb. Ha például gyermekkorunkban sokk, trauma ért, a DNS-állományunk azt raktározza, hacsak a traumát teljesen fel nem dolgoztuk.
A Schüssler ásványi sók arc-analízisével azt megállapíthatjuk, hogy melyik ásványi anyagból van hiány. Egyszerű biokémiai tudomány már csak az, hogy az egyes ásványoknak milyen tulajdonságai vannak.Teszem azt fel, az arc analízis során azt látjuk, hogy Calcium Phosphoricum hiány van, mint ahogy az Napsugárnál is előfordult. Ez a struktúra, a szerkezet, a csontozat egyik sója.
Pszichoszomatikus jelentése bizalom, ami tulajdonképpen a keleti tudomány szerint a 2. csakra központ, alkémiai jelentése a 7. fénysugár.
Itt jön az összefüggés, minden mindennel összefügg, és a spiritualitás az addig megfoghatatlan, amíg meg nem érti az ember.
Valószínüleg Dr. Schüssler értette az összefüggéseket, talán nem véletlen, hogy pontosan a 2-es számot adta a Calcium Phosphoricumnak. Általános hiedelme az egyénnek tudatosan, vagy tudat alatt, hogy fél az élettől. Fél attól, hogy megnyilvánuljon őszintén, teljességében; magánéletében, munkájában, a külvilág felé.
Ha a 2. csakra központ kibillent állapotban van, akkor ugyanaz jellemző rá, mint amik a Calcium Phosphoricum hiány tüneteinél is lehetnek: hormonális problémák is, mint például alacsony melatonin szint, tobozmirigy, fájdalmas menstruáció, zsibbadás, szívproblémák, ételintolerancia, álmatlanság, memóriazavar stb.
Rejtett érzések
Napsugár ugyancsak felületességre törekedett, elrejtette érzéseit. De a Schüssler arc-analízis megmutatta, hogy a legnagyobb szükséglet, hiány hol mutatkozik. Egyszóval nem szükséges az élet nehézségeit, belső gondolatvilágát az egyénnek megosztani, ha úgy érzi, inkább magának tartja. A Schüssler sók gyengéden, természetesen csak olyan lépésben, ahogy az egyén fel tudja dolgozni, támogatnak az egyensúlyban, homeosztázisban.
Persze számtalan utat ki lehet próbálni, kifejezetten szeretem az Erőszakmentes Kommunikációt, vagy a meditációt a coachingon kívül.
Megjegyzendő, hogy belső konfliktusokra több Schüssler só is szükséges egy-egy kezeléshez, ahogy Napsugárnál is 8 félét állítottunk össze az első tervnél. Mivel ahogy kezdtem írni a bevezetőben, minden energia. Ahhoz, hogy energikusabb kölcsönhatás jöjjön létre, minimum 6 só kombinációját részesítjük előnyben. Így a testet, lelket egyaránt energizálják, és csak akkor igazán hatékony a terápia, ha mindent számba veszünk: fizikai kondíció, táplálkozás, mozgás, függőségek, érzelmi állapot.
További kiemelésre szoruló kijelentés, és tapasztalat, hogy önmagában a Schüssler só sem elégséges, ha rövid időn belül szeretnénk változást látni. Ez olyan, mintha egy diétán lévő használja a fogyi turmixot, de továbbra is ugyanúgy 1 tábla csoki mellé megiszik 1 liter kólát, és este bekap egy rudacska kolbászt, zsíros fehér kenyérrel.
Mindenképp javasolt olyan segítőt keresni, aki komplexen képes segítséget nyújtani, tehát pl. táplálkozásban, családterápiában, természetgyógyászatban. Emellett a coaching eszköztárával rendelkezik, ismeri a keleti-nyugati gyógyítást, reálisan két lábbal áll a Földön, ugyanakkor összefüggéseiben látja a problémákat. Emellett akár spirituálisan, természetesen, gyengéden segíti a hozzá fordulókat.