Az allergia kezelése – tüneti oldalról – házilag is történhet, akár illóolajok segítségével is.

A tüneti kezelésen túl természetesen nagyon fontos a holisztikus szemlélet szerint a belső – akár tudati, akár szervi okot kezelni.

Jaques Martel szerint például az allergia lelki okai a következők

A minket körülvevő és életünk részét képező anyagok rendszerint közömbösek a szervezet számára, ám ha az immunrendszer tévesen „ellenségként” kezeli őket, a szokásostól eltérően, fokozottan reagál
rájuk. Az allergia tehát nem más, mint az immunrendszer „tévedése”: ártalmatlan anyagokat minősít veszélyes betolakodónak, akik ellen teljes gőzerővel veszi fel a harcot.

A betegség kialakulása a következő: a szervezet az első találkozáskor antigénként (az antigén olyan anyag, amely a szervezetet antitestek, azaz védekező anyagok termelésére ösztönzi) reagál egy adott anyagra, ezért antitesteket kezd előállítani, aztán a következő találkozáskor – mivel az antitestek segítségével azonnal felismeri – agresszíven és hevesen elutasítja.

Vélhetően valakivel vagy valamivel szemben ellenszenvet vagy agresszivitást élünk meg, és ezt a problémát agyunk ily módon interpretálja. Az allergia különböző fajtái hasonlóak az asztmához, azonban a reakció inkább a szemeket, az orrot és a torkot érinti ez esetben, mintsem a tüdőt vagy a mellkast.

Mire vagyunk allergiásak? Mi az, ami bennünk ilyen heves reakciót indít el? Mi az, ami ezt az irritációt, a test ilyen erős érzelmi válaszreakcióját okozza?

Ezek mind a mentálisan megszüntetett érzelmek felszabadításai. Ha valamit megpróbálunk tudatosan vagy tudat alatt nem észrevenni, esetleg kitörölni, az ily módon tör utat magának, és a testünk „beszél” helyette. Mintha egy olyan dolog lenne bennünk, aminek nincs ott semmi keresnivalója, amely zavarja önvédelmi rendszerünket. Ez az ellenség átveszi a hatalmat, a cselekvés és a létezés hatalmát, és ez letaglóz minket.

Az allergia általában mély intoleranciát, türelmetlenséget jelez, néha az életben való teljes részvételtől való félelmet tükrözi, esetleg arról tanúskodik, hogy meg kellene szabadulnunk a minket támogató érzelmi mankóktól, mert így megtanulunk a saját lábunkon megállni. Az allergiás ember legfontosabb jellemzője, hogy azt gondolja magáról, nincs harmóniában a saját személyes értékeivel.

Fel szeretné hívni magára az emberek figyelmét, szeretne szimpatikus lenni és segítséget kapni. Vajon arra „használjuk” az allergiát, hogy szeretetet vívjunk ki magunknak? Lehetséges. Mindenesetre egy
dolog biztos: azért vagyunk allergiásak, mert nem fogadjuk el énünk egy részét, és ez a tudat alatti ellenállás önmagunkkal szemben igen erőteljes.

Az emberek általában nagyon sokféle dologra lehetnek allergiásak: élelmiszerekre, tárgyakra, formákra, illatokra.

Minden olyasmivel kapcsolatban, ami az öt érzékszervet érinti (főként a szaglás, amely a legerősebb érzékelés a memória szempontjából), az agy egy csomó, számunkra jó vagy rossz benyomást raktároz el.

Nagyon is lehetséges, hogy azért vagyunk valamire érzékenyek, mert az agyunk egy rossz emlékhez kötve tárolta, és ilyenkor ösztönösen visszautasítjuk. Például elválasztanak bennünket egy számunkra kedves állattól vagy személytől, aztán később olyan helyzetbe kerülünk, mely emlékeztet minket erre – vagyis újra átéljük az eseményeket. Azok az anyagok, melyekkel ekkor kapcsolatba kerülünk, allergiát válthatnak ki.

Ha a megélt helyzet szorongással teli, akkor az arckoponya üregei lesznek érintettek a betegségben (szénanátha).

Ha inkább a félelem dominált, akkor az allergia köhögés (légzési nehézségek) formájában fog jelentkezni, és ha egy elválást éltünk meg nehezen, akkor bőrbetegségek, bőrelváltozások lesznek a tünetek (ekcéma, csalánkiütés, dermatitisz – bőrgyulladás).

Az élelmiszer-allergia előzménye egy helyzet, melyben nemet kellett mondanunk valamire, amit nagyon szerettünk, így vele szemben allergia alakul ki.

Az allergia jelentheti még az újtól, a kalandoktól való félelmet, az élettel szembeni bizalom hiányát.

A beteg úgy érzi, köteles megvonni magától az újdonság örömét azt gondolván, hogy az élet csak szürke hétköznapokból áll.

Ki vagy mi az, ami ilyen nagy félelemmel tölt el bennünket?

Van-e olyan dolog, amitől annyira idegenkedünk, hogy a lehető legtávolabb akarjuk tudni magunktól?

Úgy tűnik, olyan esetek is vannak, amikor az agy bizonyos helyzeteket bizonyos anyagokkal azonosít a homonimák kapcsán (azonos hangalakú, különböző jelentésű szavak).

Összefoglalva: az allergiát mindig valamivel (szimbolikus értelemben egy helyzettel, tárggyal, állattal) szembeni frusztráció, ingerlékenység okozza.

Figyeljünk az üzenetre: azt, amit el akarunk utasítani, inkább fogadjuk el, dolgozzuk fel, így az integrációs folyamat beindul, és az allergia idővel eltűnik.

 

Esszencia alkotás  A tavaszi időszak támasza – ALG

Készítsen néhány perc alatt egy sprayt, amely megkíméli a sok tüsszentéstől. Megtisztítja a levegőt és segít a könnyed légzésben.

Allergia kezelése illóolaj segítségével – Mit tartalmaz a BEWIT Allergia (ALG)?

Az ALG 100 % természetes illóolaj keverék CTEO® minőségben.⁠

A 100 %-os tisztaságú BEWIT ALG több száz hatóanyaga a lehetséges legnagyobb támogatást adja a szervezet számára a tavaszi és nyári hónapokban sűrűbben előforduló szénanáthás-allergiás tünetek leküzdésére.

  • Tömjén (Boswellia serrata)
  • Citrom (Citrus limonum oil)
  • Indiai citromfű (Cymbopogon citratus oil)
  • Eukaliptusz Globulus
  • Mezei menta (Mentha arvensis oil)
  • Borsmenta (Mentha piperita oil)
  • Teafa (Melaleuca alternifolia oil)
  • Copaiba (Copaifera officinalis oil)
  • Levendula Kasmíri (Lavandula angustifolia oil)
  • Ciprus (Cupressus sempervirens oil)
  • Szantálfa (Santalum Album oil)
  • Szalmagyopár (Helichrysum italicum oil)
  • Kamilla (Matricaria chamomilla oil)
  • Mirrha (Commiphora myrrha)
  • Tömjén (Boswellia carterii)
  • Rózsa (Rosa centifolia oil)

 

Kattints ide az ALG 100 % természetes illóolaj keverékhez!

allergia kezelése spray, illóolaj, esszenciavíz, esszencia víz

Allergia kezelése spray-vel – Alapanyagok

 

Egy spray-nyi segítség – Elkészítés

Ez a spray elsősorban szénanáthára ajánlható.

Az elkészítése nagyon könnyű és mindössze 5 perc!

Segíthet a légzés könnyítésében az allergiás időszakban.

Öntse a bio esszenciális fenyővizet a palackba!

Adja hozzá az ALG esszenciális olajat!

Majd adja hozzá az alkoholt, mely a víz és az illóolaj elegyítésében és a tartósításban segít.

Zárja le az üveget, rázza jól fel és hagyja állni legalább egy órát!

Ezt követően a spray-t testzés szerint használhatja. Alkalmazható légfrissítőként a szobában, közvetlenül a mellkason, vagy ágy permetként is!

(Ne közvetlenül lefekvés előtt fújja be az ágyneműt, inkább a reggeli szellőzetést követően, mert a spray sok stimuláló illóolaj komponenst tartalmaz!)

Alkalmazás előtt a spray-t mindig jól rázza fel!

 

Kattints ide az olcsóbb alapanyag vásárláshoz!

A szerző