Újra lehetnek szélerőművek Magyarországon


A Kormány 2023. december 15-én társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szélerőművek engedélyezésével összefüggő rendeletek módosításainak javaslatait.

A WWF Magyarország üdvözölte, hogy a 2016-os, világszinten is példátlanul szigorú szabályozás, amely a gyakorlatban megtiltotta új szélerőművek építését, megszűnik.

Az új tervezet értelmében az ország területének 23 %-án lehetővé teszi a szélerőművek telepítését. Azonban az új szabályozásra vonatkozó javaslatokon is van még bőven fejleszteni való.

A társadalmi egyeztetés keretein belül 2023. december 21-ig volt lehetőség beküldeni a rendelet javaslatainak véleményezését.

Ezt a WWF meg is tette, véleményüket és további javaslataikat eljuttatták az Energiaügyi Minisztériumhoz.

A szélerőművek szabályozásának módosítása részletesen

A szélerőművek szabályozásának módosítása a gyakorlatban két jogszabályt érint.

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletet (gyakoribb nevén OTÉK)

Ez a rendelet írja még jelenleg is elő, hogy a települések 12 km-es körzetében nem lehet új szélerőművet létesíteni, kizárva ezzel az ország teljes területét. A jelenlegi tervezet ezt a védőövezetet 700 méterre csökkenti. Ez egy indokoltnak tekinthető távolságot jelent. Emellett pedig megjelentek további területrendezési kategóriák, úgymint a kiváló minőségű szántóterületek, a védett és tájképvédelmi területek,valamint a világörökségi és világörökség várományos területek.

A WWF javaslata szerint

  • védett területek lehatárolására használt országos ökológiai hálózat övezetét szükséges kibővíteni a Natura 2000 területekre és a ramsari egyezmény alapján kijelölt területekre. Ugyan a területi átfedés szinte teljes, viszont a hálózatba tartozó területek kijelölésének és módosításának eljárása megengedőbb, mint a többi védett kategóriánál. Emellett pedig a madárvonulási útvonalakat érintő területek teljesen hiányoznak a javaslatból.
  • tájképvédelmi övezetek lehatárolásának elsődleges célja nem a szélturbinák kizárása volt. Ezért ez az övezeti lehatárolás elbírálási lehetőség nélkül zár ki szélenergia-telepítéseket. A WWF javasolja, hogy a szélturbinák tájba illeszthetőségének lehetőségét szem előtt tartva készüljön vizsgálat és térképes lehatárolás a tájképvédelmi szempontból kizárandó területekről. Az is megoldást jelenthet, ha esetről esetre vizsgálják meg a tájképvédelmi övezetbe eső erőműtelepítéseket.
  • világörökségi és világörökségi várományos területek övezetébe pedig beletartozik az érintett települések teljes közigazgatási területe, kizárva ezzel olyan településeket, amelyeken ma is több szélturbina üzemel. Ezért a WWF javasolja, hogy a kizárandó területekbe ne ez a területrendezési kategória kerüljön be, hanem egy új lehatárolás. Mely magát a világörökségi, illetve a világörökség várományos objektumot határolja le a megfelelő védőtávolsággal.

 

A villamos energiáról szóló törvény végrehajtási rendeletének módosítása

A villamos energiáról szóló törvény végrehajtási rendeletének módosítása pedig úgy próbál olyan további területeket kijelölni, ahol gyorsított eljárásban történhetne az engedélyezés, hogy a gyakorlatban a szélerőművek telepítéséből ki nem zárt területek töredékét érinti csak.

Ráadásul az ilyen területek kijelölésének pontos menetét fekteti le a nemrégiben elfogadott, felülvizsgált Megújuló Energia irányelv.

A rendelet módosítási javaslata viszont jelen formájában arra sem alkalmas, hogy megfelelően megágyazzon az irányelv átültetésének.

A 2023 novemberében elindult RENewLand projektünk, mely az EU-s megújuló energia irányelv elvárásait követve, a megújuló energiaforrások (nap- és a szélenergia) hasznosításának felgyorsítására alkalmas területek kijelölésére fókuszál.

 

Forrás:

WWF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük