Barion Pixel

2031-től Belgium két nagyvárosából, Gentből és Antwerpenből történik meg a dízelautók kitiltása teljesen.

Flandria, Belgium északi, flamand nyelvű régiója nagyvárosai közül Antwerpen 2017-ben, Gent 2020-ban vezetett be úgynevezett alacsony kibocsátású zónákat (LEZ) a dízelautók használatának korlátozására.

Az intézkedés célja a levegő minőségének javítása volt. Ezt fogja majd szolgálni a dízelautók kitiltása is a 2 város teljes területéről.

A flamand kormány belső égésű motorok fokozatos kivonására vonatkozó menetrendjét követve a városvezetők döntése szerint a következő években mindkét település szigorítja a környezetvédelmi zónákra (LEZ) vonatkozó szabályozást.

Ennek eredménye, hogy 2031-re már Antwerpen és Gent külső kerületeiben sem közlekedhetnek dízelautók.

A tájékoztatás szerint a zónák érvényességét azonban 2035-től a benzinüzemű járművekre is alkalmazni szeretnék.

A motorkerékpárokra egyelőre nem vonatkozik a szabályozás.

Milyen eredményre számítanak a dízelautók kitiltása révén?

Az antwerpeni városvezetés honlapján közzétett adatok szerint a LEZ bevezetése a járművek által kibocsátott károsanyag koncentrációjának csökkenését okozta.

2017 és 2022 között mintegy 60 százalékkal csökkent a károsanyag kibocsátás.

Brüsszeli zónák

A belgiumi városok közül Gent és Antwerpen mellett Brüsszel hozott létre alacsony kibocsátási zónát.

Ezeken belül a legszennyezőbb, elsősorban dízelüzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják.

A 2019. januárjától érvényes szabályozás szerint az idei év első napjától kezdve már az Euro 4-es besorolású dízeldízelautók, kisteherautók és buszok sem közlekedhetnek a brüsszeli régió 19 települését lefedő LEZ-övezeten belül.

Legkésőbb 2025-től az Euro 5-ös dízelautók brüsszeli hajtási engedélye szűnik meg.

A korlátozás nem vonatkozik a tűzoltó- és mentőautókra, valamint az autóritkaságnak számító, úgynevezett old timer kategóriába tartozó járművekre.

Felmérések szerint a légszennyezés évente legkevesebb kilencezer korai halálesetet, valamint szív- és érrendszeri vagy légúti betegséget okoz Belgiumban, ebből legalább ezret Brüsszelben.

Forrás: MTI

A szerző