Barion Pixel

Magyarországon legalább 1890-től számíthatjuk a lakosság madáretetés mozgalmának indulását, így a 2023 / 2024-es tél immáron a 134. szezon.

Ennek kapcsán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra hívja fel a figyelmet, hogy a madarakat – a közvélekedéssel ellentétben – nem azért etetjük, hogy azok életben maradjanak.

Erre természetesen emberi segítség nélkül képesek.

A cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és sokadik emelet magasságában is.

Ugyanakkor az MME felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a vízimadarakat ne etessük, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja!

Az énekesmadár-etetési időszak az első fagyok késő őszi-kora téli beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart.

Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.

Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak.

Az énekesmadaraknak téli eleségként adható: napraforgó; alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal); állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó).

Ezek valamelyike már önmagában is elegendő lehet; plusz ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet.

Részletek: http://www.mme.hu/teli_madaretetes

Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorhatja veszélybe, betegítheti meg és ítélheti pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.

A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016 / 2017-es tél szomorú hazai tapasztalatai, a tömeges madárelhullások rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról.

A vízimadarak életmódja alapvetően tér el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért számukra az etetés életveszélyes kockázatot jelent, mert kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza.

Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését.

A tömeges érintkezés ránk is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent madárra és emberre egyaránt óriási kockázatot.

Ráadásul az etetés folyamatos kenyér diétája megbetegítheti a madarakat, ezek egyik formája, az “angyalszárny-betegség” teljes röpképtelenséget is okozhat a fiatal madaraknál.

 

További információ:

Orbán Zoltán – MME szóvivő

20/425-9450

orban.zoltan@mme.hu

A szerző