10 % fölött az ökogazdálkodás aránya az Európai Unióban 


Kishantos, bio, mezőgazdaság, bio növénytermesztés, ökogazdálkodás

Az ökogazdálkodás fontosságáról sokszor írtunk már. Miért fontos ez és hogyan hat emberi egészségre?

Megjelent a FiBL jubileumi öko statisztikai évkönyve 

A nürnbergi BioFach a biovilág legnagyobb nemzetközi seregszemléje. Hagyományosan itt mutatják be az ökológiai gazdálkodás legfrissebb globális statisztikai adatait. E mellett Kelet-Közép európai miniszteri konferencia zajlik, és persze több száz kiállító prezentálja újdonságait a szakmai látogatók ezreinek. Magyarországról idén tizenkét kiállító céget ismerhetett meg a nagyvilág. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szervezésében pedig körképet kaptunk hat Kelet-Közép európai ország bio ágazatáról. Ezen kívül beharangozták a 2024-ben Budapesten megrendezésre kerülő European Organic Congress nemzetközi eseményt is. 

2024. február 13-16. között zajlott Nürnbergben a BIOFACH, a világ vezető bioélelmiszer vására és konferenciája. Itt, a biovilág seregszemléjén mutatták be a “The World of Organic Agriculture” című statisztikai évkönyvet, amely immár 25. alkalommal ad áttekintést az ökológiai mezőgazdaság globális fejlődéséről.

A 2022-es évet felölelő legújabb kiadvány kiemeli, soha ilyen ütemben nem nőtt a világon az öko területek mérete.

Öko területek méretének növekedése

2021-hez képest 26,6 %-os a globális területbővülés, melyhez elsősorban Ausztrália járult hozzá, több mint 17 millió hektár mezőgazdasági terület öko művelésbe vonásával, melyet India (2 millió hektár) és Görögország (390.000 hektár) bioterület növekedése követett.

Az Európai Uniót tekintve mérföldkő, hogy 10 % fölé (10,4 %) emelkedett az ökoterület-arány.

Negatív rekord ugyanakkor, hogy – most először a statisztikai adatgyűjtés negyed évszázada alatt – csökkent az öko élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma Európában.

A globális piaci növekedés mindeközben töretlenül folytatódott, 12,8 %-os bővüléssel 2021-hez viszonyítva.

Idehaza az ökológiai módszerekkel művelt területek mintegy 10 %-kal bővültek egy év alatt, ami azt jelenti, hogy 2022-ben a hazai öko terület meghaladta a 320.000 hektárt. Ezzel az összes hazai mezőgazdasági terület 6,3 %-a áll öko művelés alatt. Cél, hogy 2027-ig elérjük a 10%-os öko területarányt. 

Az ökológiai mezőgazdaság világa – rekordok éve 

Idén a svájci ökológiai mezőgazdasági kutatóintézet (FiBL) és az ökogazdálkodók nemzetközi szövetsége (IFOAM) által kiadott statisztikai évkönyv megjelenésének 25. jubileumát ünnepeltük.

A hagyományokhoz híven a BIOFACH első napján mutatták be a szerzők a legérdekesebb adatokat, következtetéseket. 

Az Európai Unióban 2022-ben, az előző évhez képest 5,1 %-kal nőtt az ökológiai mezőgazdasági területek mérete, így összesen 16,9 millió hektáron folyt biogazdálkodás.

Az ökológiai területek aránya ezzel először haladta meg a mezőgazdasági területeket 10 %-át az Európai Unióban (10,4 %). Ez mérföldkő az ambiciózus 25 %-os célkitűzés felé, amit 2030-ig irányzott elő az Európai Bizottság.

A folyamatos növekedés bizakodásra ad okot, még akkor is, ha az élelmiszerpiacokat súlyosan érintő inflációs és kereskedelmi hatások következtében a biotermékek kiskereskedelmi forgalma most először enyhe csökkenést (-2,8 %) mutatott Európában. 

Ökológiai mezőgazdaság az egyes országokban

Az európai országok közül és globálisan is Liechtensteinben volt a legmagasabb a biogazdálkodással művelt területek aránya, 43 %, amelyet Ausztria követett, 27,5 %-os aránnyal.

Tizenöt európai ország számolt be arról, hogy termőterületének legalább 10 %-án ökológiai termesztés folyik. Ezek közé most először került be Szlovénia (10,7%). Magyarországon 2022-ben a KSH adatai szerint1 320 517 ha, vagyis a mezőgazdasági területek 6,3 % volt ökológiai művelésben.  

Bár 2022-ben a biotermékek európai piacán visszaesés mutatkozott, a globális kereskedelmi trendek továbbra is növekedést mutattak. A EU piacain a visszaesés elsődleges okai a kiugróan magas infláció, valamint az Ukrajnában zajló háború kereskedelmi hatásai voltak. Ezzel együtt az előzetes, 2023-ra vonatkozó statisztikai adatok (német, francia és olasz előzetes eredmények) arra engednek következtetni, hogy Európában is újra fellendülőben az öko-piac. 

A globális statisztikai adatok alapján világviszonylatban 2022 végére 96,4 millió hektáron folyt biogazdálkodás. Ez 26,6 %-os, 20,3 millió hektáros növekedést jelent 2021-hez képest. Ausztrália óriási növekedést mutatott (+17,3 millió hektár), és 53 millió hektárral továbbra is a legnagyobb biogazdálkodási területtel rendelkező ország globálisan. Őket az új második helyezett, India követi (4,7 millió hektár), ahol szintén jelentősen nőtt az ökogazdálkodással művelt terület és százezres nagyságrendben a termelők száma is.  

2022-ben a biotermékek piaca közel 135 milliárd eurót ért el. A világ vezető piaca 56,6 milliárd euróval továbbra is az Egyesült Államok, amelyet Németország (15,3 milliárd euró) és az új harmadik helyezett, Kína (12,4 milliárd euró) követ. Míg Európa több országában kereskedelmi szempontból visszaesés volt tapasztalható, addig Kanadában (+9,7 %) és az Egyesült Államokban (+4,4 %) nőtt a biotermékek kiskereskedelmi forgalma. A svájciak költötték a legtöbbet bioélelmiszerekre (átlagosan 437 eurót fejenként). Továbbra is Dániában volt a legmagasabb a bioélelmiszerek piaci részesedése, a teljes élelmiszerpiac 12 százaléka. 

Ökogazdálkodás a Kelet-közép európai térségben 

Szintén a Biofach első napján került sor a már hagyományos, a Kelet-Közép európai országok ökogazdálkodási trendjeit és eredményeit bemutató szekcióra, amelyet az ÖMKi ügyvezetője, Dr. Drexler Dóra moderált.

Elsőként Anila Denaj, Albánia mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere beszélt arról, hogy leginkább adókedvezményekkel támogatják az ökológiai átállást. A biogazdálkodás azonban jelenleg mindössze 2%-át adja az albán mezőgazdaságnak. Ugyanakkor a kormányzat is komoly potenciált lát abban, hogy célzott programokkal ösztönözzék a gazdálkodókat az öko átállásra.

Markiyan Dmytrasevych, Ukrajna agrárpolitikai és élelmezésügyi miniszterhelyettese beszámolt arról, hogy az orosz-ukrán háború okozta nehézségek ellenére 2023-ban bevezették az EU ökológiai rendeletével egyenértékű ökológiai szabályozási rendszert. Így a jövőbeni, az EU-ba irányuló biotermék-kereskedelemnek már nem lesz akadálya. Bár a 2022-es, az EU országaiba irányuló bioélelmiszer export mennyisége és értéke megegyezett a 2021-es adatokkal, 2023-ra a háború nemcsak a belföldi piacon eredményezett mintegy 36%-os csökkenést Ukrajnában. A tanúsított területek, vállalkozások és az export visszaesését is okozta. 

A magyar ökológiai gazdálkodási ágazat nemzetközi láthatóságát tovább növelte, hogy az Ökológiai gazdálkodók Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) – melynek egyik alelnöke Dr. Drexler Dóra – bejelentette, 2024-ben Magyarország ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Konferenciának (European Organic Congress), melynek szervezésében az ÖMKi is aktívan közreműködik. 

……………………………………………….. 

 

Forrás:

Görömbölyi Vanda kommunikációs munkatárs; ÖMKi | Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet  Mobil: +36 30 826 5034 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük