Titanilla Eideh több “civil” pozitív változást elősegítő munkában ért el eredményeket szerethető személyiségével. Jelenleg mentorként, kognitív coaching szemlélettel és Dr. W. Schüssler 200+ éve érvényes felfedezései alapján konzulensként támogatja a hozzá fordulókat. Az eredeti Schüssler terápiáról készítettünk vele egy interjút.

Naturportal: Hogyan lettél segítő, mióta érdekel a segítés? Milyen területeken tudsz segíteni az embereknek?

Titanilla Eideh:

Gyerekkorom óta mindig segítettem az egyéneknek, úgy vélem ez természetemből fakad, talán ez az életfeladatom. Bizonyára ezt a pedagógusaim – a pedagógus szüleim is észrevették, mert tanári pályát javasoltak nekem. Pályafutásom alatt számos területet elsajátítottam belső kíváncsiságból, akaratból. A főbb mérföldkövek: a Közel-Keleten idegenforgalmi operációs vezető, egy olasz cégnél munkaerőforrás kereséssel, fejlesztéssel foglalkoztam, illetve HR részleg üzletfejlesztő voltam.

7 éve vállalkozóként karrieredzői tevékenységgel segítem a karrierváltókat, egyéni vállalkozókat a megújulásban kognitív, integrál coaching szemlélettel.

A mindennapi változásban szükség van stabilitásra. Mindenkiben ott rejlik a maga tehetsége, kompetenciája, értékei, lelkének szépsége – amelyekre támaszkodhat. Éppen ez az alapja a változásnak, a fordulópontnak – amely minden ember életében előfordul – erről szól a ReBirth mentoring is. Hogyan őrizd meg a biztonságot, kiszámíthatóságot a szüntelen változásban, transzformációban?

Egy jól prosperáló cég is állandó mozgásban, dinamikában van, ezt tapasztaltam amikor üzleti szférában dolgoztam, és azóta is (7 éve) amióta vállalkozóként támogatom a mikro- és makro vállalkozásokat a fejlődésben, szervezetfejlesztésben, hiszen jó magam is forradalmosításban vagyok. A 20+ év tapasztalatából éppen ezért tartom elengedhetetlennek “A cég lelke a munkaerő” (jogilag védett program) lényeglátást “megtanítani” a döntéshozóknak, vezetőknek. Ilyen esetben a vezető önmagát is építi, mivel Ő a cég lelke, motora. A 7 éve működő mentoringnál a vezető tudatosan odafigyel fizikai, mentális, érzelmi egészségére az intellektualitáson túl. Visszajelzések szerint a cég alkalmazottai, partnerei, beszállítói is elégedettebbek, és a non plus ultra, hogy hosszú távon képes stabilan a piacon növekedést létrehozni, fejlődni.

Általánosságban elmondható a ReBirth megújulás során, hogy a limlomok a kukába kerülnek, szükség van egy fókuszpontra az elaprózódás helyett. Különös figyelmet igényel ma a kiégési szindróma, mert már gyerekkorban elkezdődik a kifejlődésük, például azzal, hogy a gyerekek gyakran alulmotiváltak. Nem véletlen, hogy az első szakmám pedagógus, így szívügyem a felnövekvő generáció – ennek hatására alakult meg a TiniTrenD program is. Imádok gyerekekkel foglalkozni, orientálni, tanítani őket, hogyan lehet élvezettel tanulni, kinyitni a csillogó szemüket az összefüggésekre, felkészíteni őket a valós Világra, mert a jelen globális oktatási rendszernek csak információ felhalmozásra van kapacitása.

A szülő pedig elsődlegesen szülő – és nem tanár vagy mentor – akitől nehezebben fogadnak a gyerkőcők útmutatást.

Schüssler sók, Schüssler sók adagolása, Schüssler sók használata, Schüssler só tanfolyam

Naturportal: Hogyan kerültél kapcsolatba a Schüssler sókkal? Mikor találkoztál velük először?

Titanilla Eideh:

Érdekes sztori. Mindig érdekelt a természet és annak összefüggései.

Több, mint 17 évvel ezelőtt a védőnőnk és a gyermek háziorvosunk már javasolta nekünk a Schüssler sókat. Aztán 10 évvel ezelőtt a jelenlegi gyermekorvosunk – aki homeopata orvos is egyben – a 3-as sót, Ferrum phosphoricumot tanácsolta, mert valami vírusos nyavalyát szedtek össze a gyerkőcök.

dr. Tóth Ildikó doktornővel már a megismerkedésünk kezdetétől kialakult egyfajta szakmai kapcsolat, mintha tanított volna. Felkeltette az érdeklődésemet a Schüssler sók iránt, de csak évekkel később álltam készen fejest ugrani a mélyvízbe. A homeopátia számomra szabályszerű a Schüssler sókkal ellentétben.

Naturportal: Mihez tudnád hasonlítani nehézségi fokban a Dr. Schüssler féle tanokat? Szerinted tényleg Ő volt a felfedezője az ásványoknak?

Titanilla Eideh:

Dr. Schüsslert a Biokémia Atyjának is szokták nevezni, aki orvos és homeopata volt, mélyen értette az emberi, a természeti, és a Föld működését.

Dr. W. Schüssler újra felfedezte a több 1000 éves ókori tudást, mint például az Ayurvéda, az egyiptomi, és a keleti gyógyító ismeretek.

A fentieket figyelembe véve, ez egy komoly tudomány, amely segítheti a jelenkori orvostudomány terápiát – nem beszélve a pszichéről, amelyet szintén karöltve támogat.

Naturportal: Mikor gondoltad úgy, hogy mélyebben is érdekel a gyógyításnak – öngyógyításnak ez a formája és professzionális szinten szeretnéd megtanulni?

Titanilla Eideh:

A lényem mindig a komplexitást kereste, a mély és tudományosan alátámasztott ismereteket. Soha nem elégedtem meg az iskolában sem egy válasszal, hogy fogadjam el, mert így van, hanem kutakodtam az összefüggések után.

Közel 3 éve elvégezve néhány magyar Schüssler só kurzust azt éreztem, hogy hiányzik belőle a professzionalitás, a valóság érzése, és egyre több kérdés merült fel bennem.

Időközben egészségügyi ismereteket és természetgyógyászatot is elkezdtem tanulni professzionális szinten, noha fiatalkorom óta tanulmányozom a természetgyógyászatot, ugyanakkor számomra a tudás fontosabb, mint bármely oklevél.

Anatómiai, patológia tanulmányaim során már biztos voltam a megérzéseimben, hogy sok az ellentmondás ez eddig általam megismert tananyagokban, vagy hiányosak.

Schüssler sók, jólét

Naturportal: Milyen Schüssler só tanfolyamot / tanfolyamokat találtál és hol?

Titanilla Eideh:

Néhány neves szervezet, orvos által szervezett kurzust tanulmányoztam, de tudásvágyamat nem elégítette ki egyik sem. Sok kutatás ás anyagi befektetések árán jutottam Dr Schüssler
eredeti tananyagaihoz. Úgy éreztem a Doktor Úr újrafelfedezései mélyebb lélegzetű, mint csak egy kurzus.

Erre jelzés értékű az egyik 30 éves sikeres természetgyógyász “tanulómnak” az a visszajelzése, hogy 23 Schüssler oktatóval vette fel a kapcsolatot, mielőtt rám talált. Egy ember, aki ugyanúgy érezte, mint anno én is. Rendszer szerető embernek tartom magam, aki pontosan érteni akarja a miérteket, és nemcsak bemagolni valamit. Ma annyi mesterkéltség
van a Világban, én az igazság keresője vagyok.

Éppen ezen okból világszerte szétnéztem, kutattam: Ausztrália, India, Anglia, USA stb…. Addig, amíg rátaláltam Dr. W. Schüssler eredeti tanításaira és követőire leltem.

Végül eljutottam a Német Biokémiai Társasághoz (GBA), akik az eredeti Schüssler tanokat alkalmazzák, tanítják, és kutatnak tovább. Ez lett végül a végállomás.

Naturportal: Miért a német Schüssler só tanfolyam mellett döntöttél?

Titanilla Eideh:

A korrektség, hitelesség számomra elengedhetetlen, mindig is az igazság keresője voltam.

Kutattam, hogy hol van olyan oktató, aki az eredeti forrásokból tanult, személyisége hasonlít az enyémhez, és nálam magasabb végzettséggel rendelkezik szakmailag.

Mentorom is orvos, pszichiáter, homeopata, természetgyógyász, és spirituális tanító.

Továbbá azt kerestem, akit a Német Biokémiai Társaság (GBA) is elismer Dr. W. Schüssler követőjének, és a Mester (dr. W. Schüssler) kézirataiból tanult.

Naturportal: Hogyan hatnak a Schüssler sók? Szerinted fizikális vagy lelki szinten hatnak?

Titanilla Eideh:

Hippokratész, az ókori orvosok bölcsének ma is alkalmazott esküje kijelenti:

Nincs fizikai tünet lelki problémák nélkül.

Az 50 évet praktizáló Dr. David Hawkins is úgy vélte, hogy az érzelmi tudatszintek befolyásolják a fizikai kondíciót.

A magyar társadalom amúgy is keveset foglalkozik a szív-ügyeivel, pedig kevesebb szívbeteg lenne, ha kitárnák a szívüket. Számos depressziós, öngyilkos jelöltet sikerült átlendíteni a mélyponton Dr. Hawkins módszerével és a Schüssler sók gyengédségével, akik már pszichológushoz, pszichiáterhez is jártak.

Sőt elhagyott cicák, és pusztulásnak induló növények esetében is hatékony gyógyírnek bizonyultak az ásványi sók mindkét szinten. 

Tehát a Dr. Schüssler ásványi anyagok hatnak a testi elváltozások mellett a lelki, érzelmi szintre is.

Naturportal: Mi az a ReBirth mentoring?

Titanilla Eideh:

A ReBirth mentoring pozitív változást, újjászületést ösztönző konzultáció, integrál coaching szemlélettel. A ReBirth tanulási folyamat holisztikus látásmód, nem tanácsadás. Az ember megtanulhatja az összefüggéseket, a nehézségek mögötti dinamikákat, választ kaphat dilemmákra. Nyitottság függvényében ezt a folyamatot Dr. Schüssler ásványi sói támogatásával végezzük, mely gyengéd öngyógyítást idéz elő, energizál – felnőttnek, gyereknek egyaránt. Talán a legjobban az ügyfeleim tudják visszaadni, hogy miért ReBirth = megújulás, újjászületés a neve. Az egyik tanítványom így vélekedett a ReBirth folyamatról: ”Titanillát mindenkinek fel kellene írni receptre.Szerencsés vagyok, hogy rátaláltam”

Naturportal: Hogyan kapcsolod össze a ReBirth mentoring-ot a Schüssler sókkal?

Titanilla Eideh:

ReBirth megújulást, transzformációt, pozitív változást jelent. A Schüssler sók valós használatával ugyanezt érhetjük el. Ez általában nem megy egyedül, hanem szükség van támogatásra, például integrált, kognitív szemléletű coachingra, melyet beillesztek a ReBirth mentoringba.

Schüssler sók

Naturportal: Nagyon sokan a Schüssler sókat a homeopátia alá sorolják… Szerinted homeopátia-e a Schüssler só? Szerinted miért sorolják sokan a homeopátiába?

Titanilla Eideh:

Itt kezdődik a legnagyobb tévhit: a Schüssler sók nem homeopátiás szerek.

Más elveken működnek: a homeopátia a hasonlóság elvén, míg a Schüssler ásványi sók a hiányosságok elvén.

Az egyetlen dolog amiben közösek az az, hogy higítják mind a kettőt, de nem ugyanazon eljárással (talán innen a tévhit, vagy onnan, hogy Dr. W. Schüssler többek között homeopata orvos is volt).

Az emberiség az ipari forradalom hatására, és talán attól kezdve különösen, minél hamarabb szeretne haszonhoz nyúlni, így elsiklik a részletek felett, vagy éppen azt keresi, mi az ami jól eladható, így történt ez a Schüssler sóknál is. 

Naturportal: Meg lehet-e tanulni tőled az eredeti Schüssler terápiát és ha igen, akkor milyen formában?

Titanilla Eideh:

Ahogy szokták mondani a véremben van a tanítás. Az a célom, hogy minél több emberhez eljusson az otthonába a Schüssler só, és hogy tudjanak önmagukon, és a szeretteiken segíteni.

Mindenkire gondolva, a különböző érdeklődésű, különböző témájú online és offline lehetőséggel folyamatosan indulnak tanfolyamok. Gyógyítóknak, szépítőknek (kozmetikus, fodrász, pedikűrös), vagy azoknak is indul, akik “csak” a családi patikát szeretnék összeállítani. Szívesen segítek azoknak is, akik tanulták már a Schüssler sók alkalmazását, de szeretnék a forrásanyagot elsajátítani, hogy hatékonyabbá váljanak.

Minden Schüssler tanfolyam 4 modulból áll, minden modul után házi feladat  van, az ellenőrzéshez. A tanfolyamok mennyisége az adott szakterülethez alkalmazkodik, így 20-200 oldal a terjedelmük.

Naturportal: A gyakorlati online Schüssler só tanfolyam mit takar? A villám konzultáció milyen célt szolgál a tanfolyamaidban?

Titanilla Eideh:

A gyakorlati online Schüssler só tanfolyam azt jelenti, hogy a tanulók fotókat kapnak különböző arcokról, melyek elemzésével az elméletet elkezdik átültetni a gyakorlatba. Bizonyára mindenki tisztában van azzal, hogy nem a papír teszi Őt szakértővé, hanem a gyakorlati tapasztalat.

Éppen ezért a végzősök számára jött létre a Villám konzultáció, amikor például nem biztos valaki egy jelben, adagolásban. Valami ilyesmi fogalmazódik meg benne, hogy: “csak gyors egy kérdésem lenne”, “szükségem lenne megerősítésre”.

A távlati célom ezzel, egy olyan hitben erős szakmai közösség létrehozása, amely az eredeti Dr. W. Schüssler elvei alapján működik, és a nélkülözhetetlen öngyógyításra sarkallja az embereket itthon, és külföldön egyaránt

Milyen hosszú a tanfolyam, és miért?

Titanilla Eideh:

A tanfolyam didaktikai felépítését  legjobban úgy tudnám körülírni, mint egy állami, köz- és egy magánoktatás közötti különbség. Ha valaki például elakad útközben, lemarad, akkor addig magyarázok, amíg készen áll a továbblépésre.

Ez nem egy tömeg kurzus, gyorstalpaló, hanem egyénre szabott, ami pedagógiailag, didaktika szempontjából professzionálisabb, mint a tömegkurzus, persze ez tőlem több időt és energiát igényel, de én a differenciált tanulásban hiszek.

Ez egy komplex tanfolyam, minden egyes sónál megtanuljuk, hogy hol és miért, hogyan hat a fizikai, testi elváltozásokra, érinti a pszichoszomatikus kapcsolatot, és a tanfolyam végére egy teljes önelemzés, önismeretre tesz szert a tanuló.

A tanagyag mennyiség miatt 6 hónap áll rendelkezésre a befejezéshez.

Ez a tanfolyam komoly elszántságú egyéneknek készült, nem való olyanoknak, akik gyorsan túl akarnak lenni rajta, és csak a papír számít.

KATTINTS IDE A SCHÜSSLER SÓ TANFOLYAM FELÜLETÉHEZ


Titanilla Eideh

“A Világ eseményei dinamikusak és állandóan változóak.
A mindennapokat a bizonytalanság szövi át.
A körülöttünk zajló körülményekre csak abban az esetben lehetünk pozitív hatással, ha egyéni szinten minél több lélek, egyén arra törekszik, hogy kiderítse, mit szeretne az ÉLET tőle.
Az ember belső szépsége Fényt és Reményt hozhat mindennemű bizonytalanságban”

Főbb mérföldkövek:

  • Egy kis világutazás 1993-2000 között Olaszország, Anglia, Izrael, Jordánia
  • Tanulmányait Itthon és külföldön egyaránt végezte. Néhány végzettség: külkereskedő, tanár, turizmus menedzser, coach, masszőr, Schüssler só konzulens
  • Titanilla évtizedek óta emberekkel foglalkozik: felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt.
  • 2006 óta Emberi Erőforrás menedzsmenttel és szervezetfejlesztéssel foglalkozik.
  • 2013 óta coachinggal is foglalkozik kicsik és nagyok számára egyarántnak (coach kognitív és integrál pszichológiai szemlélettel)
  • 2013 óta Schüssler só tanácsadó, és oktató.

 

A szerző