2021. február 8. hétfő | Seiner-Dombi Szilvia Igaza van annak, aki azt állítja a kristályok vagy az ásványok önmagukban semlegesek. Kvarc mezőkön élünk. Ugyanakkor annak is igazat kell adnunk, aki azt állítja, hogy egy ásványtól jobb lett a közérzete. A kristályok hatása: Amikor a kristályok ránk gyakorolt hatását vizsgáljuk, három dolgot kell mindenképp szem előtt tartanunk: szín, képlet, és kialakulás. Szín: Ebből a szín kézenfekvő. A szín terápiás hatása nem egy újkeletű dolog. Használták már az ókorban is. A színek különböző frekvenciákkal rendelkező rezgések. Az általunk érzékelt szín, azon komponense az összetett fénynek, melyet a kristály nem képes elnyelni, tehát visszatükrözi. Színterápia: A színterápia, vagy fototerápia gyógyhatását prof. Niels Ryberg Finsen igazolta, amiért orvostudományi Nobel-díjjal tüntették ki. Finsen izlandi tudós, aki maga is egy súlyos örökletes betegségben szenvedett, a napfény és ívfény hatását kutatta elsősorban a fekete himlő és a lupus vulgaris (bőrfarkas) megbetegedések esetén. Tapasztalati úton igazolta, hogy a fény stimulálja a szövetek működését. Rájött arra, hogy ezen terápia esetében is igaz a középút, azaz, ha túl koncentráltan került adagolásra, akkor könnyen szövetkárosodás lépett fel. A fototerápiájának sikerei láttán 1896-ban Koppenhágában két magánbefektető és a kormány támogatásával megnyitották a Finsen Intézetet. Később professzori kinevezést kapott, a következő évben pedig kitüntették a Dannebrog-renddel. Finsen eredményei közé tartozik, hogy végül az általános orvostudományban is elterjedt az egyes betegségekben (pl. lupus, fekete himlő, tüdőbaj) szenvedők napoztatása. Európa különféle magashegyi és mediterrán szanatóriumaiban ezt is az általános gyógymódok között alkalmazták. 1903-ban, pályájának és kutatásainek elismeréséül végül megkapta az orvostudományi Nobel-díjat. A hivatalos indokolás szerint „annak elismeréseként, hogy a betegségek, különösen a lupus vulgaris koncentrált fénysugárzással való kezelésében elért eredményeivel új utakat nyitott az orvostudományban”. Színterápia, kristályok és a csakrák: A színtörés spektrumát 7 különböző színre tudjuk bontani. Ezek a színek az emberi szervezetre levetítve a csakrák. Mi emberek gyönyörű vízlények vagyunk, akik információk sokaságát rezegtetjük minden pillanatban, képviselve a fényt, amit hordozunk. A bennünk élő víz felszínén ezek az információk megtörnek, mint a természetben a szivárvány esetében. Ezek a fénytörések a teljességtől eltérő üzenetek, elképzelések, programok bennünk. Mindenkié fantasztikus, egyedi, egy külön világ, univerzum. A fény törései az emberben a csakrák. A csakrák a szivárvány színeiben pompáznak. Ki, hogy töri meg a fényt, annak függvénye melyik szín, vagy színek dominálnak benne, és melyek nem, ez pedig az aura. Azokra a színű kövekre van mindig szükség, ami szín kevésbé van jelen az adott ember energia mezejében. Így lehet visszaállítani a megfelelő színű kövek segítségével a test egyensúlyát. Kristályok képlete: A szín- és fényterápia tehát bizonyítottan, sőt orvosi Nobel-díjjal kitüntetetten rendelkezik terápiás hatással. Visszatérve a kristályok területére – a második, kevésbé látványos hatást a képlet adja. A képlet azt jelenti, hogy milyen ásványi anyagokat tartalmaz az adott kristály magas koncentrációban. A fluorit (folypát) esetében például ez a képlet a kálcium-fluroid (CaF2), azaz a kálcium és a fluor ionos vegyülete a természetben. A fluorid (fogkrém, ásványvíz) képes a hidroxid ionok helyére beépülni a fogak felszínén, vagy csontok esetében védve azt. A fluroit “emlékezteti” a szervezetet erre az öngyógyító képességére és ösztönzi abban. A felismerés nem olyan látványos mint a színek esetében. Tudományosan nem bizonyított, ami nem jelenti azt, hogy nem is létezik ilyen hatás. Kristályok kialakulása: A harmadik hatást is nehéz vizsgálni, ez pedig az adott kő keletkezésének történetéből adódik. Vegyük például az obszidiánt, ami egy hirtelen dermedés eredménye (viszkózus forró láva gyors lehűlése és megszilárdulása). Ezt “felismerve” hat, olyan élethelyzetekben, ahol az ember hirtelen sokkolódik, ledermed, mint az említett ásványunk. Az utóbbi két hatást nem igazolták még műszerekkel. Leginkább a homeopátiához tudnám hasonlítani, vagyis rezgés alapú. A rezgés információt hordoz, illetve közvetít. A kövek rezgése kőbe van vésve. Ezeket a megkövült információkat ismerjük fel és alkalmazzuk hatásukat. A kristályok gyógyhatása nem helyettesíti a szakorvosi ellátást, csak kiegészítheti azt! HA SZERETNÉL RENDELNI KRISTÁLY ÉKSZERT, VAGY SZERETNÉL KONZULTÁLNI ERRŐL A TÉMÁRÓL, AKKOR KATTINTS AZ ALÁBBI LOGÓRA: A szerző Seiner-Dombi Szilvia Ha kérdezni szeretnél: dombiszilviagmail.com See author's posts