AZ ÖT ELEM TANA

A korai kínai filozófusok úgy hitték, hogy az élőlények életét bonyolult háló köti egymáshoz, és a váltakozó évszakok során tapasztalt természeti jelenségekre egy egyszerű elmélet segítségével igyekeztek magyarázatot adni. A téli esőktől tavasszal új zöldellő növények sarjadtak, melyeket azután megperzsel a nyár melege. A nyári hőség erdőtüzeket okozhat, melyek során a növények hamuvá válnak, és visszatérnek a földbe. A földből származtak a korai réz- és bronzkovácsok által használt ércek, melyeknek hideg fémfelülete összesűrítette a vizet. Ez a természet állandó körforgása.

Az ősi kínai gyógyászat ezt a körforgást az emberi testre is alkalmazhatónak tartotta. Ez az ún. öt elem tana. E szerint az alapelemek -úgy mint a víz, a fa, a tűz, a föld és a fém, melyek mindegyike saját évszakkal, iránnyal, színnel, belső szervvel, érzelemmel és ízzel rendelkezik – egymással kölcsönhatásban vannak. Minden egyes elem táplálja vagy korlátozza a hozzá kötődő elemeket, és a viszonyok ezen elméletét kiterjesztették a belső szervekre is.

A meggyengült víznek (vese) nem mindig sikerül szabályoznia a tüzet (szív), ami könnyen megtámadhatja a fémet (tüdő). Ez a kapcsolat szolgál magyarázatul arra, hogy az asztma egyes eseteiben a kínai orvos miért a gyengének diagnosztizált vesét élénkítő orvosságot ír fel, ahelyett, hogy a légzőszervek kezelésére szorítkozna.

Az öt elem egyensúlya:

A Víz megfékezi a Tüzet.  A Tűz szabályozza a Fémet. Ha a Víz gyenge, nem tudja kontrollálni a Tüzet, így a Tűznek a Fémre gyakorolt hatása túl erős lesz, aminek a következtében a Fém meggyengül, ami pedig a kör további részére is befolyással lesz. Ha valamelyik elem képtelen ellátni kontrolláló/szabályozó feladatát, az egyensúly felborul; ez pedig komoly károkat okozhat.

Copyright © naturportal