Sokan úgy vélik, hogy csak a hamis méz szokott kristályossá válni. A mézzel kapcsolatban nem ez az egyetlen tévhit.

Lássuk ezeket a tévedéseket és cáfolatukat!

Ha kristályosodik, akkor hamisítvány?

Az egyik legtipikusabb, hogy a méz kristályosodása azt jelzi, hogy az nem természetes úton jött létre. Esetlegbromlott, avagy nem annyira egészséges, mint a folyós változat. Pedig erről szó sincs, hiszen a kristályosodás teljesen természetes folyamat, egyedül a mértéke változik méztípusonként. A repce-, a napraforgó- és a hárs- gyorsan kristályosodik, míg az akác– és a selyemfűméz lassan. A kristályosodás mértéke valójában a fruktóz és a glükóz arányán múlik, míg ugyanis a magas glükóztartalom gyorsítja, addig a magas fruktóztartalom lassítja ezt a folyamatot. A kristályos mézet 45 C-os vízfürdőben, vagy mikrohullámú sütőben károsodás nélkül vissza lehet olvasztani. Ezt követően azonban ismét bekristályosodhat.

A méz hizlal?

Egy másik tévhit: a méz hizlal. A méz glikémiás indexe valóban csak kis mértékben előnyösebb, mint például a nádcukoré (a nádcukor glikémiás indexe 68, a mézé 55). És ha összehasonlítjuk a többi édesítőszerrel, akkor a méz nem tűnik olyan előnyösnek (az agávé glikémiás indexe 27-41, a kókuszvirág cukoré pedig csak 35). A méz tulajdonképpen fruktózban oldott glükóz – azaz két cukorféle keveréke, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és enzimekkel (és jó néhány máig beazonosítatlan jótékony hatású anyaggal) dúsítva.

Diéta és méz

Azonban méz mellett is lehet fogyni, azonban tudjunk mértéket tartani (hiszen a méz alapvetően gyógyászati hatású anyag). A fogyókúrázók tehát mézet bátran, méhkenyeret azonban csak mértékkel fogyasszanak. Így a fogyókúra során fellépő esetleges vitamin és ásványi anyag pótlás megoldott, viszont nem kell számolni a méhkenyér roboráló (nagy mennyiségben végeredményben hizlaló) hatásával.

A méhkenyér

A méhek a méhkenyeret, mint energiadús táplálékot fogyasztják a téli hónapokban, hogy a nagy hideget átvészeljék. Azonban gondoljunk bele, hogy a medvék is mézzel és lazaccal hizlalják fel magukat a téli hónapokra, hogy a hibernációt túléljék, mégis léteznek lazac és zöldség alapú fogyókúrák. Tehát ne a kalóriákat számolgassuk, hanem csupán csökkentsük az adagokat. Növeljük az étkezések számát, mozogjunk sokat és akkor ennek a természetes édesítőnek jótékony hatásait is élvezhetjük.

További érdekességek:

A méz gyümölcscukrából nem lesz zsír, mert a májban glikogénként raktározódik el. Szőlőcukra sem alakul át zsírrá, mert rövidesen elég az izmokban. A mézfogyasztás aktívabb életvitelre serkent, ami az elhízás ellen hat. Egyes mézfajták (mentaméz, káposztaméz) vízhajtó hatásúak, így súlycsökkenést idéznek elő.

Nem okoz fogszuvasodást?

Egyes állítások szerint ennek az ételnek a  fogyasztása nem okozhat fogszuvasodást, mert a méz fertőtlenítő anyagai gátolják a fogszuvasodás megindulását. Ez csupán arra a fogunkra lehetne igaz, amit a fogorvossal kihúzatnánk, és beleraknánk a csuporba. A többi fogunkat rendszeres fogmosással tudjuk valamelyest megvédeni a szuvasodástól. Ez a méhek által készített édesítőszer ugyanis önmagában nem rongálja a fogunkat. Csak éppen legtöbbször kenyérrel, kaláccsal együtt fogyasztjuk. Ezek könnyen a fogunk közé ragadhatnak, ami már melegágya lehet a fogszuvasodásnak.

 

hamis méz

Forró teába ne!

Tévhit, hogy nem szabad meleg teába csurgatni, mert a hő tönkreteszi az „értékes hatóanyagait”. Ez a hiedelem az enzimekre nézve valóban igaz, ám a méz nem elsősorban az enzimjei miatt értékes eledel.

A szerző